Ez komoly?! Kökény Rolandot újságíró barátnője készítheti fel

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2013.11.18. 09:18
null
Kökény Roland (balra) Dombi Rudolf párjaként érte el legnagyobb sportsikerét: Londonban olimpiai bajnokok lettek<br />(Fotó: Szabó Miklós)
Újságíró kedvese szakmai irányításával szeretne felkészülni a 2016-os riói játékokra az olimpiai bajnok kajakozó, Kökény Roland. Edzőjének fontos, hogy versenyzője kiegyensúlyozott legyen, páros társa először azt hitte, csak viccel.

 

 

VÉLEMÉNYEK

Szalai Vivien (Kökény Roland leendő edzője): – Nem félek, tisztában vagyok a feladat komolyságával és nehézségével. Eszemben sincs ártani Rolinak sem a magánéletben, sem szakmailag. Természetesen szeretném megtanulni ezt a szakmát, elvégezni a szükséges edzői iskolát, és mindent elkövetni annak érdekében, hogy továbbra is a legjobb legyen ezen a pályán. Jó néhány dolgot kipróbáltam, kosaraztam, futottam, és most is sportos életformát folytatok. Rolanddal a szabadidőnkben is rengeteget mozgunk együtt. Nem az a típus vagyok, akit befolyásol mások véleménye. Én egyetlen embernek akarok megfelelni, és az Roland. A célunk pedig, hogy minél jobb és jobb legyen.

Szilárdi Katalin (Dombi Rudolf edzője, állami edző): – Én már azzal sem értettem egyet, hogy a szövetség hagyta, hogy Kozák Danutának párja, Somogyi Béla legyen az edzője. Bármely korosztállyal foglalkozni nagy felelősség, de egy olimpiai bajnokok felkészítéséhez főleg hatalmas szaktudásra és tapasztalatra van szükség. Csodálom azoknak a bátorságát, akik végzettség nélkül, „láttam már kajakost” hozzáállással tanácsot mernek adni ezeknek a versenyzőknek. Hogy miről van szó? Kökény Roland él a szabályok adta lehetőséggel, pusztán csak követi a szabad kezet kapó elődje példáját. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a szövetség meghatározza, ki foglalkozhat válogatott versenyzővel.

Kiss István (Kökény Roland edzője, állami edző): – Számomra fontos, hogy egy ilyen kaliberű versenyző lelki egyensúlya, magánéleti háttere kiegyensúlyozott legyen. Ha ez így megoldható, akkor segítek, mert Roland jelenléte az én többi versenyzőmre is nagy hatással van. Dombvári Bence sem lett volna világbajnoki bronzérmes, ha nem Kökszivel készül együtt.
Dombi Rudolf (olimpiai bajnok kajakos, Kökény Roland párja): – Roland korábban már emlegette nekem, hogy tervez efféle lépést, de azt hittem, csak viccel, mert felbosszantotta magát azon, hogy a női szakágban mindent lehet, minden versenyzőnek külön edzője van. Meglepett a döntése.
Schmidt Gábor (az MKKSZ szakmai alelnöke): – A szövetség eddig sem kívánt beleszólni az egyesületek belső ügyeibe, ezután sem szeretne. A klubok szíve joga eldönteni, hogy versenyzőik felkészítését milyen szakemberre bízzák.

„Szeretném Rióig folytatni a pályafutásomat, méghozzá új személy bevonásával – mondta az olimpiai bajnok kajakos, Kökény Roland. – Szeretném, ha jövő ősztől, párom, Szalai Vivien irányítaná az edzéseimet, aki a Story magazin főszerkesztő-helyettese és sikeres író. Ezt már meg is beszéltük jelenlegi edzőmmel, Kiss Istvánnal, aki a G4S Honvéd együttesét irányítja. Idén a Honvédé volt a legsikeresebb magyar fiúcsapat, itt edz például a vb-bronzérmes Dombvári Bence is. Azt tervezem, hogy Vivi Kiss István mellett egy évig afféle segédedzőként dolgozna, hogy elsajátítsa a szakma csínját-bínját. Vivi az augusztusi duisburgi világbajnokság előtt is beült néhányszor a motorosba, és az edzőm szerint is nagyon jó meglátásai voltak a kajakozással kapcsolatban.”

Kökény Roland 38 éves, még nagyon szeretne kitartani a következő olimpiáig, ami részéről elég nagy kihívás, ugyanakkor nem szeretne lemondani a családról és a gyerekekről sem.

„Ha Vivi lesz az edzőm, a lehető legtöbb időt tudnánk együtt tölteni, és nem lennék adott esetben hétvégi apuka. Nagy kihívás ez mindkettőnknek, de a közös jövőnk érdekében ez a járható út. Bár Vivi sosem kajakozott, tudom és látom, hogy van érzéke hozzá, és ő tudná képviselni maximálisan az én érdekeimet, mivel Vidi, vagyis Kiss István elsősorban a G4S Honvéd csapatának az edzője, így neki előtérbe kell helyeznie a csapata érdekeit. Én az Esztergom színeit képviselem, ahová az ottani barátok csábítottak, és támogattak, jelenleg például György Róbert a főtámogatóm. Kiss István szerintem a legjobb edző Magyarországon, így Vivi a lehető legjobb embertől tanulná meg az alapokat. Emellett elvégzi az edzői iskolát is, amely sajnos csak ősztől indul, de addig is képezi magát, ott lesz az edzéseimen, és besegít nekem és a csapatnak is. Jövő ősztől sem válok külön Kiss Istvántól, hiszen minimum az edzések ötven százalékát közösen fogjuk elvégezni, több szem többet lát alapon. A jövőt továbbra is Dombi Rudival K–2 1000 méteren tervezem, vele szeretnék kijutni az augusztusi moszkvai világbajnokságra is. Akkor már harminckilenc éves leszek, és nagyon oda kell figyelnem magamra, hogy továbbra is ilyen szintű teljesítményt tudjak nyújtani. Ha nem sikerülne, természetesen leteszem a lapátot, nem akarom hátráltatni Rudi sikeres pályafutását.”

Az edzők versenyzőik eredményessége után kapnak támogatást, így adja magát a felvetés, hogy Kökény tervének erős anyagi mozgatórúgója is van. Egy olimpiai bajnok trénere állami edzőként busás juttatást kap, az olimpiai jutalomról nem is beszélve...

„Miután a támogatási rendszerben az elmúlt éveket nézik, Vivi legkorábban kétezer-tizenhatban lehetne állami edző, az előző évi eredményeimtől függően. Viszont a sikeres olimpiai szereplés után is maximum csak az utolsó két év után kapna jutalmat, ami esetünkben a jutalom ötven százaléka lenne. De ezt a pénzt felajánljuk egy daganatos gyerekekkel foglalkozó alapítványnak. A nyáron már kapcsolatba kerültünk egy kisfiúval, Jablonkai Bendegúzzal, akinek a története nagyon megérintett minket, és aki azóta átesett egy sikeres műtéten. Ezért szeretnénk más gyerekeknek is segítséget nyújtani. Amúgy pedig hosszú távú terveink vannak Vivivel, a riói olimpia után kajakiskolát tervezünk nyitni, ahol együtt foglalkoznánk a gyerekekkel – ő mint sikeres edző, én meg mint visszavonult sikeres kajakos.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik