Itt van Amerika
THURY GÁBOR
THURY GÁBOR
2019.10.27 09:44 Frissítve: 2019.10.27 10:15

Kajakosként lemaradt az olimpiáról, kenuba térdelve lett bronzérmes

Magától nem jutott volna eszébe, hogy kenuba térdeljen, manapság is csak kajakozik. Az 1956-os melbourne-i olimpián kenu kettesben 1000 méteren Wieland Károllyal az oldalán bronzérmes lett. A havon, sőt a víz alatt is feltalálta magát: Mohácsi Ferenc október 25-én ünnepelte 90. születésnapját.

Mohácsi Ferenc 90 éves korában is rendkívül aktív – ahogy tartja, a mozgást nem szabad abbahagyni (Fotó: Dömötör Csaba)

 

– Korábbi beszélgetésünk során említette, hogy a labdarúgó-válogatott későbbi szövetségi kapitányánál, Gallowich Tibornál Budapest ifjúsági válogatott volt. Azt hinné az ember, hogy aki idáig eljut, annak egyenes az útja egy budapesti nagycsapatig. Miért nem lett futballista?
– Gyermekkoromban a sportágakat két részre lehetett osztani: voltak úgynevezett úri sportok, például az evezés, a tenisz, a vívás. Világéletemben Sashalmon, ebben az utcában laktam, lakom. A házunktól 300 méterre volt a SASC-futballpálya, itt kezdtem el focizni a kölyök-, majd ificsapatban. Akkoriban területi alapon is tagozódtak a válogatottak, s engem a Budapest ifiválogatottba hívtak meg. Szerettem futballozni, de nem vágytam mindenáron nagycsapathoz, már csak azért sem, mert a csapatsportok kevésbé vonzottak. A háború után a BKV elődjéhez, a Beszkárthoz kerültem műszerészinasként, ott folytattam a futballt, azzal a feltétellel, hogy mint harmadéves műszerésztanoncot foglalkoztatnak. Ebben az időszakban az egyik munkatársam hívott el kajakozni, a labdarúgást abba is hagytam, és csak kajakoztam, sikeresen. Tagja lettem az 1948-as londoni olimpiára készülő kajakválogatottnak.

MOHÁCSI FERENC
Született: 1929. október 25., Budapest
Sportágai: kajak-kenu, sí, motorcsónak, búvársport
Klubjai: BKV Előre (1946–1950), Bp. Honvéd (1950–1955), Bp. Törekvés (1955–1958) síelője, öttusázója, kajakosa, kenusa, MHS (1957–1960) motorcsónak-versenyzője
Kiemelkedő eredményei. Kajak-kenuban: olimpiai bronzérmes (C–2 1000 m, 1956), magyar bajnok (K–4 1000 m, 1949; K–2 500 m és K–4 1000 m, 1952; K 4x500 m, 1955). Téli háromtusában: magyar bajnok (egyéni, 1952 és 1957; csapat, 1955). Motorcsónakban: magyar bajnok (250 kcm, 1959)
Sportvezetőként: MHS-, ill. MHSZ-munkatárs (1968–1989), a Magyar Könnyűbúvársport-szövetség főtitkára (1968–1989), a Víz alatti Tevékenységek Világszövetségének (CMAS) végrehajtóbizottsági tagja (1972–1989)

– Mi hiányzott, hogy 19 évesen részt vegyen élete első olimpiáján?
– Ha még kivisznek két vagy három versenyzőt, talán utazhattam volna. De akkoriban még nem volt olyan népszerű a sportág, mint manapság, mondhatni, gyerekcipőben járt. Ifiként indultam a válogatókon, de voltak nálam jobbak.

– Hasonlóan járt az 1952-es ötkarikás játékokkal is, mert Helsinkibe sem jutott ki. Pedig már a felnőttek között is többszörös magyar bajnok volt.
– Igen, de nekem az ötszáz méter ment a legjobban, az olimpián pedig ezres és tízezres versenytávok voltak. Szóval, nem zavart, hogy nem utazhattam az olimpiára.

– Az sem zavarta, hogy majd' 25 évesen az 1954-es maconi vb-ről is lemaradt?
– Na, az már zavart! Nem részletezem, a lényeg, hogy Wágner Ferenccel sorra nyertük az ötszázas párosversenyeket, válogatókat, de mondjuk így, kigolyóztak Wágner mellől, Sován András került a helyemre.

– Ugyanakkor ne hallgassuk el, hogy a sportág nagy lépést tett az itthoni nagykorúság felé: sportolóink hat első és öt-öt második, illetve harmadik helyet szereztek. Kutas István sportvezető táviratában a kajakosoknak és az indiáncsónakosoknak, azaz a kenusoknak gratulált. Netán ezért is kapott kedvet a kenuzáshoz?
– Egy csudát! Semmi köze sem volt a maconi vb-hez. Illetve, részben igen. Wieland Károly Franciaországban Halmai Józseffel az oldalán lett világbajnok a kenu párosok tízezer méteres versenyében, de a duó felbomlott, mert 1955-ben egy bécsi országok közötti kajakviadalt követően Halmai nem jött haza. Csak hogy a kenuzáshoz való viszonyomat érzékeltessem: én az osztrák fővárosban kajakosként indultam a győztes négyszer ötszázas váltó tagjaként. Mi több, tagja voltam az ugyanabban az évben a svédeket Tatán legyőző négyszer ötszázas váltónak, ráadásul hajráemberként. Ehhez tudni kell, hogy a maconi vb-n a váltó úgy lett ezüstérmes, hogy a negyedik tag Hatlaczky Ferenc ellen a svédek világsztárja, London és Helsinki olimpiai bajnoka (a később Melbourne-ben és Rómában is aranyérmes, összesen hatszoros ötkarikás győztes – a szerk.) Gert Fredriksson ledolgozta kéthajós hátrányát. Tatán én vittem be a csapatot, Fredriksson száz méterrel a cél előtt behozta a másfél hajós előnyömet, de rá tudtam tenni még egy lapáttal, és 50 centivel nyertem. Azért mondtam el mindezt, hogy érzékeltessem, mennyire távol állt tőlem a kenuzás. Igen ám, de Halmai távozása után Wieland nem talált magának párt a kenusok között, és Szabó Ferenc, a válogatott kenuedzője a svédek elleni verseny után azt mondta nekem: „Mohi, térdelj be Karesz mellé!” Mondtam neki, hogy ez marhaság, életemben nem volt a kezemben kenulapát, nem is térdeltem kenuban. „Fog az neked menni”, zárta le a beszélgetést Szabó, arra utalva, hogy más sportágban, téli háromtusában és sífutásban is többször álltam már bajnoki dobogón, tehát sokoldalú voltam. Nekem meg eszembe jutott, hogy kenusként talán kijuthatok az olimpiára.

Az érmek fürtökben lógnak a szobájában (Fotó: Dömötör Csaba)

– Ki adta önnek a „Mohi” becenevet?
– Még focista koromban Sashalmon a többiek.

– Igaz, hogy miután összetérdeltek, Wieland azt kérdezgette, hogy fáj-e a térde vagy a dereka?
– Mondtam, fáj, viszont nem foglalkozom vele, az azért van, hogy engem kiszolgáljon.

A Wieland, Mohácsi kenupáros útban a melbourne-i olimpia 1000 méteres távjának harmadik helye felé (Fotó: archív)

– Alig tíz hónapos kenus múlttal a háta mögött mennyi esélyt adott a melbourne-i jó szereplésre?
– Hogy mennyit?! Abszolút esélyesek voltunk. Az olimpiát megelőző prágai és moszkvai nemzetközi versenyen két első és két második helyezést szereztünk. Melbourne-ben a nemzetközi kenus társadalom is meglepődött, hogy „csak” bronzérmesek lettünk. A második helyezett szovjet duóból az egyik orosz gyerek kérdezte is, miért nem mi nyertünk. Elmondtam neki, hogy Magyarországon forradalom volt – erről egy hangot sem hallott –, legalább három hét edzés kiesett az életünkből. Nem véletlen, hogy a nem ciklikus edzést igénylő sportágakban, például vívásban és tornában jól szerepelt a magyar csapat, az atléták és mi kevésbé. Ráadásul Wieland Karcsi súlyos bélfertőzést kapott, két napot kórházban kellett töltenie. Ballaratben, a verseny helyszínén azért akadtak jó sztorik is. Ugye, Wieland kórházban, párom nincs, egyes kenuban sohasem eveztem. A kondícióm megtartása érdekében kajakba ültem, és úgy tréningeztem. A külföldi kajakosok meg is kérdezték, hogy most kajakban vagy kenuban indulok-e az olimpián? Aztán Tömpe (Szabó Ferenc edző beceneve – a szerk.) szólt, mint jobbos kenus betérdel a hajóba, hogy a kenus mozgásom megmaradjon.

– Legendás módon hagyta abba a kenuzást. Még a Wendouree-tó partján…
– Az olimpiai célba érkezés után mondtam Karcsinak, most nagyon szépen evezzünk, mire megkérdezte, miért, filmeznek? Nem, válaszoltam, azért, mert soha többé nem térdelek kenuba.

Mohácsi Ferenc a melbourne-i olimpia dobogóján (a kép jobb szélén, mögötte Wieland Károly) (Fotó: archív)

– Hirtelen döntés volt?
– Egyáltalán nem. Én kajakozni szerettem, de kenuban sikerült megvalósítani az álmomat, amit sportolóként szerettem volna. A londoni ötkarikás játékok előtt az elhatározásom az volt, hogy szeretnék egy olimpián dobogóra állni. Ezt sikerült megvalósítanom. Kár, hogy nem az volt a vágyam, hogy aranyérmes legyek…

– Felvetődött önben, hogy nem tér haza Ausztráliából?
– Egyáltalán nem! Sohasem jutott eszembe. Itthon még két évig versenyszerűen kajakoztam, közben edzősködtem is. Amíg versenyző voltam, furcsa kettősség dolgozott bennem, mert a tanítványaimat tulajdonképpen magam ellen kellett felkészítenem. Úgyhogy inkább abbahagytam a versenyzést.

– Egykori párjával, Wieland Károllyal tartják a kapcsolatot?
– Hogy is mondjam? Eleinte mintha neheztelt volna rám, mert abbahagytam a kenuzást. Úgy mondanám, hogy barátságos beszélő viszonyban vagyunk, de nem hívogatjuk egymást telefonon.

Vitrinjében több sportág megszámlálhatatlan
mennyiségű díját őrzi (Fotó: Dömötör Csaba)

– Mennyire volt magától értetődő, hogy a kajakosok a téli sportokban is megállják a helyüket?
– Nem volt általános. A BKV Előre sportolói, Molnár Lajos, a honvédos Dolesch Iván, Szabó Aladár és jómagam voltunk képesek a síelésben átlagon felüli teljesítményre. Tíz évig a sífutó-válogatott tagja voltam. A síelést OTSH-utasításra 1955–1956 telén abba kellett hagynom, tekintettel a kajakos-kenus olimpiai kerettagságomra.

– A sífutást még csak értem, de a síugrás igencsak nagy ugrás az előzményekhez képest…
– Pedig megnyertük a Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára kiírt csapatversenyt. Úgy kerültem a csapatba, a sportág közelébe, hogy az ávósok klubja, a Bástya ötös csapatbajnokságot írt ki. A Honvédban Hemrik Ferenc ugróedző rávett, hogy legyek ötödik csapattag – mert csak négy ugrója volt a Honvédnak. A verseny jól sikerült, megnyertük.

– Az ugyancsak nem veszélytelen motorcsónaksportban szintén magyar bajnok, ott bábáskodott a búvársport hazai meghonosításánál.
– S ha ezt említette, hozzáteszem, több mint másfél évtizedet töltöttem el a Víz alatti Tevékenységek Világszövetsége (CMAS) végrehajtó bizottsági tagjaként.

– Egyik lánya, Mónika teniszezőként csapatban a Vasassal ifi csapatbajnok lett. Szeniorként pedig ön is ütőt vett a kezébe. Nagy meccseket játszottak?
– Mónika Berczik Sárához járt művészi tornára, ám egy versenyen lepontozták. El volt keseredve, én meg azt mondtam, akkor keresünk egy nem pontozásos sportágat. A Honvédban kezdett teniszezni, azután került a Vasashoz. Én a sporthivatal csapatát erősítettem, játszottunk, de nem tudok úgy teniszezni, mint egy edző, amatőr vagyok.

– Manapság is pályára lép?
– Hogyne! A veterán teniszbajnokságokon több aranyérmet is nyertem. Ezen kívül a masters kajakversenyeken rendszeresen indulok és a kategóriámat megnyerem.

– Mikor volt vízen legutóbb?
– A héten kajakoztam, és a szobabicikli sem dísznek van.

– A 63 évvel ezelőtti melbourne-i olimpia magyar résztvevői közül még számosan aktívak. Minek tulajdonítja ezt?
– Van egy nagy titok: nem szabad abbahagyni a légzést. De komolyra fordítva a szót, például a velem egykorú Tass Olga még mindig órákat ad tornából, Dömölky Lídia pedig szenior vívó-világversenyeken indul. A lényeg, hogy nem szabad abbahagyni a mozgást!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. október 26-i lapszámában jelent meg.)

2019.11.19 18:03:08

Kajak-kenu LIPICZKY ÁGNES, TUMBÁSZ HÉDI

Pinnyéden jártunk minden idők legeredményesebb maratoni kajakosánál.

2019.11.11 18:35:28

Kajak-kenu THURY GÁBOR

Mexikóváros olimpiai bajnoka amondó, nem volt különösebb titka a sikereinek: csak sosem esett pánikba.

2019.11.05 23:34:38

Kajak-kenu CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Emberi és sportolói sorsokat egyaránt tört derékba, formált vagy teljesített ki az elmúlt száz esztendő. Árulókkal is, de jóval több áldozattal.

2019.10.26 17:28:19

Kajak-kenu THURY GÁBOR

Mohácsi Ferenc csónakban, motorcsónakban, a havon, sőt a víz alatt is elemében volt.

2019.10.18 08:37:59

Kajak-kenu LIPICZKY ÁGNES

Mástól tudta meg, hogy volt csapattársai nem számítanak rá a vb-n – „akkor eltört a mécses”.