Kajak-kenu vb: „Ilyen az élsport, mi nem tudunk betegszabadságot kivenni...”

PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)PIRCS ANIKÓ, BORBÉLY LÁSZLÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 16:33
null
Medveczky Erika rossz álma után a versenynapján is szenvedett (Fotó: Földi Imre)
Mint beszámoltunk róla, a betegséggel küszködő Medveczky Erika negyedik lett az elődöntőjében, így nem jutott be az A-döntőbe a racicei kajak-kenu világbajnokságon. A magyar sportolónő annak örül, hogy nem csak egy számban indul a világbajnokságon, és próbál rápihenni a továbbiakra. Vasbányai Henrik szomorú, hogy épp lemaradt az A-döntőről, a futama után pedig kiborult.

 

„Éjjel azt álmodtam, hogy autóval utazom és rosszul vagyok – a valóságban csak az autó hiányzott – adott magyarázatot a drámájára könnyek között Medveczky Erika, akinek 29 évesen adatott meg a lehetőség, hogy a királynőszámot jelentő K–1500 méteren világversenyen szerepelhessen. – Egész éjjel rosszul voltam, amit vagy vírus okozott, vagy pedig az előző napi vacsorát nem tolerálta a gyomrom. Ráment az egész versenynapom, efféle előzményekkel érthetően nem lehet százszázalékos formában kajakozni. Ilyen az élsport, mi nem tudunk betegszabadságot kivenni... Annak örülök, hogy nem csak egy számom van a vébén, ahogyan annak is, hogy az ezer párost gond nélkül meg tudtuk oldani, sikerült előtte aludnom egy kicsit, aminek köszönhetően tíz percre életre keltem. Próbálok pihenni, és a négyes pénteki rajtjáig összekapni magam.”

Kopasz Bálint lényegesen jobb délutánt tud maga mögött, valamelyest lassabb kezdést követően az elődöntőjében másodikként végezve jutott a fináléba.

„Nagy küzdelem volt, hatalmas mezőnnyel, de erre is számítottam, mivel a K–1 1000 méter a kajak-kenu legerősebb száma. Előzetesen elterveztem, hogy a hazaiak klasszisával, Josef Dostállal igyekszem tartani a tempót. A végére még maradt bennem egy kis tartalék, így sikerült teljesíteni a célomat, a döntőbe jutást. A világbajnokság minden eddigi versenynél erősebb, izgalmas fináléra számítok. Én még csak húszéves vagyok, az első hat hely bármelyikével elégedett lennék, ha minden összejön és a legjobb formámban versenyzem szombaton, talán az első háromba is odaérhetek.”

Hajdu Jonatán gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott C–1200 méteren.

„Nagyon jól sikerült elkapnom a rajtot, ez rengeteget segített, valamint a lapátomon végrehajtott változtatás is pozitívan hatott.”

Vasbányai számára nem jött össze az A-döntő (Fotó: Földi Imre)
Vasbányai számára nem jött össze az A-döntő (Fotó: Földi Imre)

 

Vasbányai Henrik szomorúan konstatálta, hogy épp lemaradt az A-döntőről, miután a lengyel Tomasz Kaczor lehajrázta C–1 1000 méteren.

„Nem volt baj, jó volt a rajt, jól jöttem, ez a szomorú az egészben. Jól ment egész héten, jó pályát mentem délelőtt és délután is, érzékeltem a lengyel versenyzőt, nagyon sajnálom, kiborultam utána, az a helyzet, hogy nem találtunk hibát benne, így alakult. Nem tudom, hogy mi lesz jövőre, nem szeretném feladni az egyest, meglátjuk.”

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG

DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK

NŐI K–1500 M
3. ELŐDÖNTŐ
1. Volha Hudzenka (Fehéroroszország) 1:52.015 – bejutott a szombati A-döntőbe
2. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:53.742 – bejutott a szombati A-döntőbe
3. Ivana Mládková (Szlovákia) 1:55.731 – bejutott a szombati A-döntőbe
4. Medveczky Erika 1:56.459 – a szombati B-döntőbe jutott

FÉRFI K–1 1000 M
2. ELŐDÖNTŐ
1. Josef Dostál (Csehország) 3:33.755
2. Kopasz Bálint 3:34.427 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI C–1 1000 M
1. ELŐDÖNTŐ

1. Carlo Tacchini (Olaszország) 3:58.146 – bejutott a szombati A-döntőbe
2. Kirill Samsurin (Oroszország) 3:59.012 – bejutott a szombati A-döntőbe
3. Tomasz Kaczor (Lengyelország) 4:00.429 – bejutott a szombati A-döntőbe
4. Vasbányai Henrik 4:00.724 – a szombati B-döntőbe jutott

FÉRFI C–1200 M
1. ELŐDÖNTŐ

1. Hajdu Jonatán 39.422 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI K–2 1000 M
3. ELŐDÖNTŐ
1. Marcus Gross, Max Hoff (Németország) 3:13.916 – bejutott a szombati A-döntőbe
2. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 3:15.883 – bejutott a szombati A-döntőbe
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik