Kajak-kenu vb: dráma – Kopasz megsérült, majd éppen lemaradt az A-döntőről

BORBÉLY LÁSZLÓ, PIRCS ANIKÓ (Racice)BORBÉLY LÁSZLÓ, PIRCS ANIKÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 16:51
null
Kopasz Bálint sérülten is rajthoz állt délután (Fotó: Földi Imre)
Férfi 1000 méteres kajak négyesünk magabiztos versenyzés után futamelsőként került be a döntőbe a racicei kajak-kenu világbajnokságon, ahogyan a női 500-as egységünk is. Szintén készülhet a vasárnapi finálékra a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu kettes és a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajak páros, valamint Bodonyi Dóra. Délután csatlakozott hozzájuk Fekete Ádám is, Kopasz Bálint viszont csak a B-döntőbe jutott, mivel a negyedik lett azt követően, hogy percekkel a rajtja előtt megsérült a keze egy szerencsétlen esetnél. A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes, Lucz Dóra, Horváth Bence, Devecseriné Takács Kincső és a férfi 500 méteres kajak négyesünk az elődöntőben folytatja.

 

DÉLUTÁNI PROGRAM

Nem indult jó hírrel a délutáni program, ugyanis a középdöntőjére készülő Kopasz Bálint hüvelykujja megzúzódott, amikor a bakról leeső hajója után próbált nyúlni.

ÚJABB PARAEZÜST
Suba Róbert a parakenu után parakajakban is második helyen végzett. A KL1-es döntő másik magyar indulója, Juhász Tamás a hetedik lett, míg a női KL2-es versenyben Varga Katalin hatodikként zárt – szintén 200 méteren.

Fekete Ádám lassan kezdte a C–1 elődöntőjét, a táv felénél csupán a hetedik helyen állt, miközben Angel Kodinov bődületes iramban szelte a habokat, de az erős kezdés – több mint három másodperccel vezetett a magyar fiú előtt! – után a végére elfáradt, és kicsin múlt, hogy Makszim Pjatru mellett Fekete is megelőzze. Ők hárman jutottak be az A-döntőbe.

Kopasz Bálint sérülten is rajthoz állt, és bár a rajt után jelentős hátrányba került, 200-zal a vége előtt a második-harmadik hely határán mozgott, a végét azonban nem tudta meghúzni, és éppen lemaradt a fináléról.

Kajak négyesünk simán jutott be a döntőbe (Fotó: Földi Imre)
Kajak négyesünk simán jutott be a döntőbe (Fotó: Földi Imre)

 


DÉLELŐTTI PROGRAM


Borús reggel várta pénteken a sportolókat, még egészen minimális csapadék is hullott, de ez a kis eső szerencsére hamar el is állt. Elsőként a K–4 1000 méteres előfutamokat rendezték meg, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel összetételű négyes pedig rögvest a rajtot követően magához ragadta a kezdeményezést, és már az első időmérő pontnál bőven a piros-fehér-zöld festésű hajó haladt az élen, 750-hez érve pedig több mint két másodperccel előzték meg az öt vetélytársat. A hajrában még ki is engedhettek, így sem veszélyeztette semmi az elsőségüket, a csehek viszont bánkódhattak, egységük alig egy tizeddel maradt le a második fehéroroszoktól, de ez csak a negyedik helyre volt jó – az oroszok ékelődtek be közéjük –, s ezzel pont lecsúsztak az A-döntőről.

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán 39 évével a racicei magyar csapat korelnöke, s több szempontból is jubilál, mivel éppen 20 éve indult első felnőtt-világbajnokságán, s ez pályafutása 15. vb-je. Emellett 18 Eb-n és öt olimpián is vízre szállt.

Ezt a számot a férfi C–2 1000 méteres előfutamok követték, és a másodikban a Korisánszky Dávid, Mike Róbert egység megfontolt kezdést követően erősebb második 500-at teljesítve a második helyet megszerezve a középdöntőbe jutott. Az A-döntőbe a Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar orosz duó jutott automatikusan, miután az elején ellépett a mezőnytől, majd az utolsó 150 méterhez érve hatalmas csatában volt a kubai kettőssel – amely olyan 80 méterrel a cél előtt egyszer csak gyakorlatilag megállt, és végül a magyar egység mellett a cseh és a moldovai is meg tudta előzni. Ezen a rövid szakaszon 11 másodpercet kaptak az oroszoktól.

A plovdivi Európa-bajnokságon aranyérmet szerző Lucz Dóra a női K–1200 méteres viadal előcsatározásai során a második lett az elképesztő pályát teljesítő Lisa Carrington mögött – innen csak az elődöntőbe lehetett bejutni, ezt mindketten könnyedén megtették.

Lucz Dóra készülhet az elődöntőre (Fotó: Földi Imre)
Lucz Dóra készülhet az elődöntőre (Fotó: Földi Imre)



Férfi K–1200 méteren Horváth Bence még jobban rajtolt, imponáló fölénnyel nyerte meg az első futamot, ő is simán továbbjutott.

A nem és a szakág változott, a táv és a magyar dominancia nem: a plovdivi ezüstérmes Devecseriné Takács Kincső elképesztő fölénnyel utasította maga mögé az előfutam szereplőit, több mint egy hajóhosszal nyert C–1200-on.

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám számára az első három hely valamelyikét kellett elérni az automatikus döntőbe jutáshoz, ezt az akadályt pedig sikerrel vette az Eb-bronzérmes kenu kettős – az Ivan Stil, Alekszandr Kovalenko orosz duó és a Michal Marek Lubniewski, Arsen Sliwinski lengyel páros mögött a harmadikak lettek a mieink.

Vasárnap A-döntőre készülhet már a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajak páros, az olasz Susana Cicali, Francesca Genzo olasz kettőssel vívott nagy harcot a magyar hajó, és végül 89 ezreddel megelőzte ellenfelét. Rajtuk kívül a harmadik helyen beérő britek is automatikusan bekerültek a fináléba.

Hagymásiék futamgyőztesként jutottak döntőbe (Fotó: Földi Imre)
Hagymásiék futamgyőztesként jutottak döntőbe (Fotó: Földi Imre)



Férfi C–1500 méteren csak az első hely ért automatikusan A-döntőt, és hamar eldőlt, hogy ez a hazai kedvenc Martin Fuksáé lesz. A végén teljesen kiengedő cseh klasszis még így is magabiztosan előzte meg az üzbég Vadim Menkovot és Fekete Ádámot – a harmadik helyen végző magyar az elődöntőben folytatja.

Férfi K–1500 méteren pedig egyik helyezés sem garantált finálét, így Kopasz Bálintnak az első hat pozíció valamelyike kellett a délutáni elődöntőhöz. Az Eb-bronzérmes magyar nem kezdett túl erősen, a fél távhoz közeledve a harmadik-negyedik helyen haladt, ám ezt követően folyamatosan jött fel, és végül megnyerte a futamát.


Ezen a távon a kajak négyesek is csak az elődöntőért küzdöttek, az Eb-győztes Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán fogat a szerbekkel vívott harcot a futamgyőzelemért, ez végül déli szomszédunk legjobbjaié lett, de mindkét csapat simán jutott tovább.

A betegségét legyűrő Medveczky Erika be tudott ülni a női kajak négyesbe, majd Takács Tamarával, Fazekas-Zur Krisztinával és Vad Ninettával közösen futamgyőzelmet arattak, így kiharcolták a döntőt. A táv elején nagy csatában volt a magyar egység az ukrán és francia csapattal, előbbi a táv felénél még vezetett is, ezt követően azonban a mieink beleerősítettek, és simán szerezték meg a továbbjutó helyet.

A reggeli program utolsó száma a női K–1 1000 méter volt. Az első előfutamban Alyce Burnett óriási tempóban kezdett, 250 méterhez érve már több mint egy hajó előnye volt, fél távnál pedig már majdnem két másodperc. A bulgáriai kontinensviadalon ebben a számban és 5000-en is aranyérmes Bodonyi Dóra a második 500-on folyamatosan közeledett riválisára, s bár megelőzni végül nem tudta, így is bejutott a vasárnapi fináléba.

CSÜTÖRTÖKÖN TÖRTÉNT: KILENC MAGYAR EGYSÉG A-DÖNTŐS, MEDVECZKY ÉS VASBÁNYAI B-DÖNTŐS

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG

DÉLUTÁNI PROGRAM

FÉRFI C–1500 M
2. ELŐDÖNTŐ

1. Makszim Pjatru (Fehéroroszország) 1:52.166 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
2. Angel Kodinov (Bulgária) 1:53.450 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
3. Fekete Ádám 1:53.722 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

FÉRFI K–1500 M
2. ELŐDÖNTŐ

1. Oleh Kuharik (Ukrajna) 1:37.184 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
2. Roi Rodríguez (Spanyolország) 1:37.801 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
3. Dzmitrij Natincsik (Fehéroroszország) 1:37.856 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
4. Kopasz Bálint 1:38.123 – a vasárnapi B-döntőbe jutott

DÉLELŐTTI PROGRAM


FÉRFI K–4 1000 M
2. ELŐFUTAM
1. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel 2:56.489 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

FÉRFI C–2 1000 M
2. ELŐFUTAM
1. Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar (Oroszország) 3:36.336 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
2. Korisánszky Dávid, Mike Róbert 3:38.325 – a szombati elődöntőbe jutott

NŐI K–1200 M
1. ELŐFUTAM

1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 40.222
2. Lucz Dóra 41.077 – bejutott a szombati elődöntőbe

FÉRFI K–1200 M
1. ELŐFUTAM

1. Horváth Bence 34.428 – bejutott a szombati elődöntőbe

NŐI C–1200 M
2. ELŐFUTAM

1. Devecseriné Takács Kincső 49.056 – bejutott a szombati elődöntőbe

FÉRFI C–2200 M
1. ELŐFUTAM

1. Ivan Stil, Alekszandr Kovalenko (Oroszország) 36.338 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
...3. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 37.304 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

NŐI K–2200 M
2. ELŐFUTAM

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes 37.403 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

FÉRFI C–1500 M
1. ELŐFUTAM

1. Martin Fuksa (Csehország) 1:49.947 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe
...3. Fekete Ádám 1:52.475 – a délutáni elődöntőbe jutott

FÉRFI K–1500 M
2. ELŐFUTAM

1. Kopasz Bálint 1:39.024 – bejutott a mai elődöntőbe

FÉRFI K–4500 M
3. ELŐFUTAM

1. Dejan Pajics, Vladimir Torubarov, Holpert Ervin, Sztefan Vekics (Szerbia) 1:20.761
2. Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán 1:21.344 – bejutott a szombati elődöntőbe

NŐI K–4500 M
1. ELŐFUTAM

1. Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta 1:31.961 – bejutott a vasárnapi A-döntőbe

NŐI K–1 1000 M
1. ELŐFUTAM

1. Alyce Burnett (Ausztrália) 3:54.232– bejutott a vasárnapi A-döntőbe
2. Bodonyi Dóra 3:54.404– bejutott a vasárnapi A-döntőbe

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik