MTI 2019.08.25 16:57 Frissítve: 2019.08.25 17:46

Kajak-kenu vb: a MOB elnöke elégedett az eredményekkel és a rendezéssel is

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elégedetten nyilatkozott a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság rendezéséről és a házigazda magyar csapat szerepléséről.

 

A magyar sikerekért a Maty-éri pályán szorító Kulcsár Krisztián az MTI-nek elmondta: hivatalból, a MOB első embereként mindenképpen ott lenne a helye az utóbbi olimpiákon magyar sikersportágnak számító kajak-kenu hazai rendezésű világbajnokságán – különösen, hogy az kiemelt, olimpiai kvalifikációs verseny is egyben –, de ő sportbarátként sem hagyna ki egy ilyen vb-t.

„Itt voltam Szegeden 2006-ban és 2011-ben is, amikor még nem voltam a MOB elnöke, és ahogy most, már akkor is nagyon szurkoltam a magyar csapatnak” – nyilatkozta. Hozzátette: nem lát annyira be a színfalak mögé, hogy alapos összevetést végezne a korábbi és a mostani vb-rendezések között, de ahogy azokat, úgy az ideit is nagyszerűnek tartja.

„Ami viszont nagyon látványos, hogy a pálya komoly felújításon esett át, így szerintem már nemcsak mi, elfogultak mondhatjuk rá, hogy a szegedi a világ legjobb pályája, hanem a sportág nemzetközi szövetségének a vezetői is” – mondta.

A szegedi vb-n 12 olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott, amely olimpiai számokban két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárt. A MOB első embere a kvótákkal és az érmek számával is elégedett.

„Már a tizenkét kvótás hely sem rossz, de biztos vagyok benne, hogy lesz több is, mert a pótkvalifikációs versenyeken sikerül újabbakat is szerezni. Hasonló éremszámmal a tokiói olimpián is kiegyeznénk, persze az sem jelentene gondot, ha még több lenne” – nyilatkozta Kulcsár Krisztián.

2020.02.12 23:30:01

Kajak-kenu THURY GÁBOR

„Két héttel ezelőtt beszéltünk a kórházban, a beszélgetés végén már nagyon fáradt volt.”

2020.01.30 21:43:12

Kajak-kenu THURY GÁBOR

A súlyosan beteg kilencszeres világbajnok kenus nem adja fel a harcot.

2020.01.03 20:26:57

Kajak-kenu PIRCS ANIKÓ

Boldog, hogy az anyaságot és a magas szintű sportolást össze tudta egyeztetni.

2019.12.08 00:53:47

Kajak-kenu MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ritka ugyanis, hogy valaki akkor ismerje fel, hogy abba kell hagynia, amikor kell. A többség addig húzza a sportágban, ameddig csak tudja, engedik neki, ő pedig nem vallja be magának, hogy túljutott a csúcson.