Kajak-kenu: továbbra sem kap fizetést az MTK-tól a világbajnok páros

2011.09.13. 13:08
Címkék
Nyolc havi fizetéssel – fejenként közel egymillió forinttal – tartozik az MTK Tóth Dávidnak és Kulifai Tamásnak. A két kajakos a szegedi világbajnokságon augusztusban K–2 500 méteren aratott bravúros győzelmet, s ezzel a magyar csapat legkellemesebb meglepetését szolgáltatták a hazai rendezésű vb-n.

„Ígéretet kaptunk arra, hogy szeptember elején rendezik a tartozásokat, de ez nem történt meg. Most úgy néz ki, hogy szeptember végéig talán megkapjuk az elmaradt fizetésünket, ám ebben sem lehetünk biztosak” – nyilatkozta Kulifai Tamás világbajnok kajakos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.Kulifai Tamás világbajnok kajakos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

„Mindenkinek más összeggel tartoznak, attól függ, hogy kinek mi van a szerződésében. Nekünk nyolc havi fizetéssel, de nem kell nagy összegre gondolni” – tette hozzá Kulifai.

Tóth Dávid elmondta, hogy a nyolc havi fizetés közel egymillió forintot tesz ki.

„Mi sem tudjuk, hogy hol akadt el a pénz. Az egyesület is csak azt tudja mondani, hogy ők sem jutnak hozzá ahhoz a támogatáshoz, amelyre már régóta várnak, és bíznak benne, hogy rövid időn belül rendezni tudják a helyzetet.”

Az olimpiai reményekről Tóth Dávid a következőket mondta:

„Mindketten bizakodóak vagyunk. Sokkal keményebben kell edzeni, hogy annyit fejlődjünk, mint az elmúlt egy évben. Az ezer méter párost és az ezer méter négyest céloztuk meg. Szerintem a négyes sem lenne rossz, az MTK-s csapatunkban heten vagyunk fiúk és ebből a hét emberből össze lehetne rakni egy ütőképes kajak négyest.”

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
5 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
5 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik