Kajak-kenu: május végétől edzésversenyek lesznek Szolnokon

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 10:34
null
Hüttner Csaba hónapokon át tesztelheti a legígéretesebb egységeket (Fotó: Tumbász Hédi)
Május 26-án kezdődik, és a szövetség tervei szerint nyár végéig is eltart majd az edzésversenyek időszaka a magyar kajak-kenusok számára. Hüttner Csaba szövetségi kapitány úgy véli, a motiváció fenntartása mellett a tesztelésre is remek lehetőséget teremtenek az egymás közti versenyek – nemzetközi megmérettetés ugyanis őszig biztosan nem lesz.

 

„Az olimpiai elhalasztása miatt egy éves haladékot kapott Hüttner Csaba szövetségi kapitány arra, hogy megtalálja azokat az egységeket, amelyek a jövő tavaszi pótkvalifikációs viadalon megszerezhetik a hiányzó kvótákat. A szakember a következő hónapokban a koronavírus járvánnyal összefüggésben meghozott, a felkészülés biztonságát garantáló intézkedések betartásával edzésversenyeket szervez, az első ilyen erőpróba május 26-án lesz Szolnokon” – tette közzé hivatalos honlapján az MKKSZ.

A kajakkenusport.hu megszólaltatta a kapitányt is.

„Az őszig törölték az összes nemzetközi eseményt a sportágunkban, de a versenyzőink motivációját fenn kell tartani – mondta Hüttner. – Ráadásul jövő tavasszal szeretnénk minél többet megszerezni a hiányzó öt – egy női kenus, három férfi kenus, egy férfi kajakos – olimpiai kvótából, ezért edzésverseny-programot állítottunk össze. Hónapokon át tesztelni fogjuk a legígéretesebb egységeket."

Hozzátette, a férfi K–2 1000, C–2 1000, K–4 500, női C–2 500 méteren, valamint az egyeseket női C–1 200, és férfi C–1 1000 méteren induló hajókról van szó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik