Kajak-kenu: Kozák és a kenupáros duplázott, férfi kajakban új győztesek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.27. 17:47
null
Dombi (balra) másodikként gratulálhatott egykori társának, a győztes Kökénynek (Fotó: Szabó Miklós)
A pénteki négy döntő közül kettőben ugyanaz az egység nyert, mint az első fordulóban, két versenyszám viszont más győztest hozott a kajakosok és kenusok szegedi világbajnoki válogatóján.

 

A női kajak egyesek 500 méteres fináléját a papírformát igazolva ismét az olimpiai és világbajnoki címvédő Kozák Danuta nyerte meg, ezúttal azonban nem Szabó Gabriella, hanem Kárász Anna lett a második. Csipes Tamara, aki az idén tért vissza Ausztráliából Magyarországra, Szabó mögött a negyedik helyen zárt.

Kozáknak párja van, ellenfele nincs: ismét övé a női ötszázas egyes
Kozáknak párja van, ellenfele nincs: ismét övé a női ötszázas egyes

A férfiaknál ugyancsak megismételte három héttel ezelőtti sikerét a vb-aranyérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros 1000 méteren, a KSI-s duó ezúttal is magabiztosan előzte meg a riválisokat. A dobogósok sorrendje ugyanaz volt, mint június elején.

A másik két egy kilométeres döntőben, a férfiak kajak egyes, illetve páros versenyében más győztest avattak, mint a válogató első fordulójában. Egyesben a június elején még betegeskedő, vb-bronzérmes Dombvári Bence javított és nyert – az Eb-induló Kammerer Zoltán most negyedikként zárt –, párosban pedig Kökény Roland győzött új társával, Hufnágel Tiborral. Kökény két éve, Londonban Dombi Rudolffal lett olimpiai aranyérmes, útjaik azonban az idei első válogató után elváltak. Dombi most második lett Boros Gergellyel, míg az első válogatón győztes Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó ezúttal negyedikként ért célba.

„Számítottunk erre a győzelemre, mert Hufi Czeiner Benjáminnal is nagyon jól ment párosban, így velem még jobbnak kellett lennie – mondta Kökény Roland. – Két hete ültünk össze először, alig tudtunk együtt készülni, ennek ellenére jól sikerült a pálya. Mai teljesítményem bizonyítja, hogy eddig sem voltam rossz formában, egyszerűen Rudival három hete még nem tudtunk nyerni. Az egy nyerő páros volt, de sajnos már csak múlt időben beszélhetünk róla. Hufival is nagyon jó párosunk van, meg kell nézni a nemzetközi mezőnyben is, hogy lehet-e ebből is nyerő páros.”

ROZSNYÓI ÉS STORCZ DÖNTÖTT, NEM LESZ SZÉTLÖVÉS
Fábiánné Rozsnyói Katalin és Strocz Botond felnőttedző úgy döntött, hogy nem lesz szétlövés az edzőnő által felkészített két négyes között, vagyis az idén is az olimpiai ezüstérmes Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman összetételű hajó állhat rajthoz a világbajnokságon. Miután ezer méteren a válogatási elvek szerint nincs duplázás, ezzel a döntéssel eldőlt a páros és egyes indulás is. Tehát egy győzelmével kivívta a világbajnoki részvétel lehetőségét a Hufnágel, Kökény duó, valamint Dombvári Bence is.

„Az elején éreztem, hogy kicsit balra mentünk, de nem annyira, hogy ezért kizárhassanak. Utána a nagy hajtásban nem erre figyeltem, úgyhogy ezt még gyakorolni fogjuk, azt viszont nem éreztem, hogy ezért kizárhatnának – mondta Hufnágel Tibor. – Remélem, indulhatunk a moszkvai világbajnokságon, jó lenne érmet szerezni.”

„Jól jött nagyon a hátszél, szélcsendben nem bírtam volna végig – mondta Dombvári Bence.– A tavalyihoz képest kilencvenszázalékos állapotban vagyok, az állóképességemet még fejleszteni kell. Arra számítok, hogy nem kell szétlövést rendezni köztem és az első válogatón győztes Kammerer Zoltán között, mert ő inkább négyest megy majd. Remélem, hogy indulhatok az U23-as világbajnokságon és felnőtt világbajnokságon is ebben a számban.”

„Örülök, hogy végre a rajtom is jól sikerült – mondta Kozák Danuta. – Elrajtoltam, és meglepett, hogy a többiek nem jöttek annyira, pedig azt hittem, hogy a hátszélben mindenki »kamikazét« megy. Elégedett vagyok, mert jó időt mentem, remélem, hogy ez a forma kitart az Európa-bajnokságig, utána egy kis utóalapozással fel lehet készülni a világbajnokságra. Szeretném, ha a hétvégén jól sikerülne a kétszáz egyes is.”

„Nem éreztük magunkat fenyegetve, így ki tudtuk hozni a maximumot ebből a pályából – mondta Vasbányai Henrik. – Be akartunk menni 3.30 alá, ez sikerült is, szeretnék az ezer méter mellett ötszázon is elindulni párosban mindkét világversenyen.”

A Maty-éri viadalon szombaton kilenc, vasárnap pedig tíz döntőt rendeznek, a szükséges pótválogatókat várhatóan hétfőn bonyolítják le. Az augusztusi moszkvai világbajnokságra azok az egységek utazhatnak, amelyek két versenyt nyernek meg.

KAJAK-KENU VÁLOGATÓ
FÉRFIAK
K–1 1000 m

1. Dombvári Bence (G4S-Honvéd) 3:27.062 perc
2. Pauman Dániel (Vasas) 3:27.320
3. Ilyés Róbert (G4S-Honvéd) 3:29.042

K–2 1000 m
1. Hufnágel Tibor, Kökény Roland (G4S-Honvéd, Esztergomi KKSE) 3:08.437
2. Dombi Rudolf, Boros Gergely (Építők, ASE) 3:09.793
3. Szalai Tamás, Kucsera Gábor (Vasas) 3:10.183

C–2 1000 m
1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (KSI SE) 3:27.612
2. Vass András, Varga Dávid (Dunaferr, Graboplast-Győr) 3:30.756
3. Bodonyi András, Viola Viktor (DKSC) 3:38.226

NŐK
K–1 500 m
1. Kozák Danuta (UTE) 1:46.179
2. Kárász Anna (EDF Démász-Szeged) 1:47.787
3. Szabó Gabriella (G4S-Honvéd) 1:48.555

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik