Kajak-kenu: Kovács Katalin örül Janics visszatérésének

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 09:58
null
Douchev-Janics ismét magyar zászló alatt ünnepelne (Fotó: NS-archív)
Douchev-Janics Natasa visszatér. Mint tegnap beszámoltunk róla, az ősszel Szerbiába távozó háromszoros olimpiai bajnok, miután nem kapta meg a versenyzési engedélyt a nemzetközi szövetségtől és kétéves eltiltás várt rá, úgy határozott, ismét Magyarországon folytatja a pályafutását. Kovács Katalin örül Janics visszatérésének, Kozák Danuta csak a saját felkészülésével foglalkozik, míg Szegeden meglepő fordulatról beszélnek.

„Újabb fejezet? Én örülök Natasa visszatérésének. Látják, én voltam az egyetlen, aki egy percig sem hitt abban, hogy elmegy. Nekem lett igazam. Kár, hogy így kellett rájönnie arra, milyen jó Magyarországon kajakosnak lenni" – mondta a Nemzeti Sportnak a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin.

„Edzőtáborban vagyok, így az internetről értesültem Natasa szándékáról. Mivel eddig is kizárólag a saját munkámra, az edzéseimre koncentráltam, ezután sem lesz másképp, tehát maximális erőbedobással folytatom a felkészülésemet, függetlenül attól, kik lesznek a vetélytársaim" – kommentálta a fejleményeket a kétszeres ötkarikás győztes Kozák Danuta.

„A Magyar Kajak-kenu Szövetségen keresztül értesültem Natasa leveléről, minket nem keresett még meg a hazatérési szándékával, tehát ez jelzésértékű a Szeged számára. A habitusát ismerve nem gondoltam volna, hogy képes lesz hátraarcra. Meglepő fordulat! – így Petrovics Kálmán, az EDF-Démász-Szeged szakosztályvezetője.

Djordje Visacki, a Szerbiai Olimpiai Bizottság (OKS) főtitkára a Magyar Szónak így nyilatkozott: „Biztos, hogy sajnálnánk, ha Natasa kívánsága, hogy visszatérjen és ismét szerb színekben versenyezzen, nem valósulna meg: egyrészt Natasa miatt, másrészt pedig a szerbiai kajaksport fejlődése miatt. Amikor kifejezte az óhaját és beadta a kérelmét, hogy visszatérjen és ismét szerb válogatott legyen, figyelembe véve, hogy a londoni olimpián érmet szerzett, automatikusan az OKS első kategóriájú sportolói közé kapott besorolást, s így az OKS támogatási programjának köszönhetően kezdte meg a felkészülést a következő idényre. Jelen pillanatban nincs arról hivatalos dokumentumunk, hogy Natasa elállt volna a kérelmétől, de szem előtt tartva, hogy nem kapta meg a versenyzési engedélyt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetségtől, s a kétéves kihagyás nagyon rossz hatással lenne pályafutásának folytatására, elfogadjuk a döntését."

Douchev-Janics jelenleg még a szerb női válogatottal Portugáliában edzőtáborozik, ám a napokban kiderül, melyik egyesületben és kinek az irányításával készül fel a 2013-as szezonra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik