Kajak-kenu: júliusra elkészül a megújuló Maty-éri pálya

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2019.04.17. 16:57
null
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is részt vett a bejáráson (Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
Bár kicsit furcsán fest víz nélkül a Maty-ér, már kirajzolódnak az átfogó fejlesztés várható eredményei – világszínvonalú pálya várja majd az augusztusi szegedi kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság résztvevőit.

Ugyan kell még némi képzelőerő ahhoz, hogy a tervrajzokon szereplő képet élőben is maga előtt lássa a látogató a Maty-éri evezőspályán, az augusztusi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság júliusra elkészülő helyszíne határozottan körvonalazódik.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) és a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) közös szerdai sajtójátékoztatóján a média képviselőinek bemutatták, hol tartanak a munkálatok a megújuló Szegedi Olimpiai Központban, amelynek területén a kormányzat támogatásával átfogó fejlesztés zajlik.

Amikor a kormányzat nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, a célok között határozottan fogalmazódott meg az a szándék, hogy hazánkba hozzuk minél több sportág legjelentősebb világversenyét. A sport manapság rendkívül dinamikusan fejlődik, és a haladással a létesítményfejlesztésben is lépést kell tartani. A Maty-éri pályán folyó munkálatok befejezése után világszínvonalú körülmények várják majd a világbajnokságra érkezőket, de ugyanilyen fontos, hogy a folytatásban az élsport mellett a szabadidősportot, ezáltal a lakosság egészségmegőrzésének segítését is szolgálni fogja a beruházás” – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sajtóeseményen.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szegedi vb szervezőbizottságának vezetője emlékeztetett: a Maty-éri pályán valamennyi eddigi hazai rendezésű kajak-kenu világbajnoksághoz – az 1998-as, a 2006-os és a 2011-es viadalhoz – kapcsolódóan történtek fejlesztések, a jelenlegi azonban a pálya negyvenéves történetének legjelentősebb beruházása.

VÉLEMÉNY

„Én eddig is nagyon szerettem a Maty-éri pályát, és látva a hatalmas építkezéseket, biztos vagyok abban, hogy a jövőben még nagyobb élmény lesz itt kajakozni, s a fejlesztések eredményeként még inkább minőségi munkát tudnak majd itt végezni a magyar kajak-kenusok. Abban is bízom, hogy azzal, hogy leengedték és újratöltik a medret, a víz tisztasága is javul majd, az utóbbi időben elég piszkos volt már és meglehetősen sok döglött hal is volt benne. Örömmel hallottam, hogy már júliusban lehetőségünk lesz a pályán edzeni, nem árt, ha az ember egy nagy verseny előtt megszokja a pályát, hiszen minden állóvíz más és más.”

KOPASZ Bálint
Európa-bajnoki ezüstérmes kajakos

A megújulás a következő szintre lépett – fogalmazott Schmidt Gábor, aki a pályabejárás során részletesen beszámolt a legfontosabb változásokról. – Végre körbejárható lesz a pálya, amelyen a 156 méter hosszú, 3.5 méter széles osztószigeti híd és az átvágási híd építése jelenti a legfontosabb új elemet. Alapvető változás a korábbiakhoz képest, hogy a televíziós kamerák a másik oldalra költöznek, így a közvetítésekben nem egy nádas, hanem reményeink szerint a több ezer szurkolóval teli nézőtér látszik majd. A lelátó ugyancsak megújul, és fedett lesz, a céltorony pedig újabb szintet kap. A jövőben a versenyzőknek is nagyobb terület áll majd a rendelkezésére a felkészüléshez és a pihenéshez, ezenkívül új utakkal és parkolóhelyekkel is bővül a központ.”

A fejlesztésekhez kapcsolódóan felújítják a rajtgépet, a pályarendszert, 1000 négyzetméternyi pontont szereznek be, épül két új médiastég, átépítik a díjátadóhelyet a fotósok és a tévék számára, valamint modernizálják a teljes csapadékvíz-rendszert.

A víz nélküli mederben zajló munkálatokat nézve Hüttner Csaba szövetségi kapitánytól arról érdeklődtünk, a fejlesztések eredményeként mennyit változik a pálya, a versenyzőknek újra meg kell-e majd ismerkedniük a vízfelülettel.

Azzal, hogy a medret kotorják, mindenhol egyforma lesz a vízmélység, ám a versenypálya alapvetően nem fog változni. Arra, hogy végső formájában birtokba vegyék a sportolók, kicsit még várni kell, de a tervek szerint július elejétől már lehet rajta edzeni – mondta Hüttner Csaba, aki hozzátette, a válogatott A- és B-kerete is jól sikerült meleg vízi edzőtáborozáson van túl, a versenyzők a tavaszi alapozás végén a felkészülés adott időszakának megfelelő formában vannak.

A kajak-kenusok a következő hetekben a klubjukban folytatják a munkát, és jellemzően Budapesten, Dunavarsányban vagy Szolnokon tréningeznek. A sportág szezonbeli első viadalát, a rangsoroló versenyt május 11–12-én Szolnokon rendezik.

(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
(Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik