Kajak-kenu: hazatért a válogatottak többsége, itthon folytatódik a felkészülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.16. 16:51
null
Szigorú szabályok mellett, de Schmidt Gábor szerint folytatódhat a felkészülés (Fotó: Földi Imre)
Idő előtt véget ért kajak-kenusaink számára a melegvízi edzőtáborozás a koronavírus-járvány miatt. Válogatott versenyzőink eredetileg hat hetet töltöttek volna el külföldön – többek között Spanyolországban, Portugáliában és Floridában –, de a kialakult helyzet miatt a magyar szövetség két héttel korábban hazakérette a sportolókat – derült ki Schmidt Gábor szövetségi elnök Digi Sportnak adott vasárnapi nyilatkozatából. Itthon tovább folytatódik a felkészülés.

 

„Egyedül a Dél-Afrikában kint lévő csapat – többek között Kopasz Bálint, Csipes Ferenc vezetésével a lányok vannak még kint, illetve Mórocz István Gazsó Dorkával. Egyelőre úgy döntöttünk, hogy ez a csapat még kint tud maradni. Természetesen figyeljük az eseményeket, és abban a pillanatban, hogy úgy érezzük, fontossá válik, akkor ők is haza fognak térni” – nyilatkozta a Sport24-nek Schmidt Gábor.

A 2019-es szegedi világbajnokságon kajak 1000 méteren aranyérmet, és egyben olimpiai kvótát szerző Kopasz Bálint tehát még egy ideig biztosan Dél-Afrikában tartózkodhat. Balaska Márk kétszeres világbajnok kajakos viszont vasárnap hajnalban hazajött Spanyolországból. A 23 éves sprinter Sevillában készült, ahol elmondása szerint sikerült elvégezniük a tervezett edzésmunkát. Kint tartózkodása alatt csak az utolsó napokban tapasztalt különösebb változásokat az országban.

„Sevillába nem is jutott el úgy a vírus, mint a többi spanyol helyre, igazából szerencsések voltunk, mert tényleg semmit nem tapasztaltunk. Egyik percről a másikra mondták, hogy menni kell, és akkor két napra rá már jöttünk is a repülővel, mert mondták, hogy le fogják zárni Spanyolországot. És ahogy eljöttünk, azt érzékeltük, hogy már Spanyolországban is tele vannak a bevásárlóközpontok” – fogalmazott a kajakos.

Az edzésmunka a felnőttversenyzők számára, szigorú szabályok betartása mellett a dunavarsányi és a szolnoki edzőtáborban folytatódik.

„Csak arra a negyven főre koncentrálunk, aki vagy már kvótát szerzett, vagy esélye lehet arra, hogy még a kontinentális kvalifikációs versenyen kvótát szerez. Aki bemegy az edzőtáborba, onnan nem tud eljönni, tehát nincs mászkálás, nincs hazamenetel. Úgy kezeljük ezt az edzőtáborozást, mintha külföldön lennének a sportolók, hiszen akkor sem lehet hazamenni. És természetesen előtte egy vizsgálaton mindenki át fog esni, aki a táborokba megy” – szögezte le a szövetség elnöke.

A folytatás tehát ebben a sportágban is kérdéses. Magyarország a kajak-kenu gyorsasági szakágában a megszerezhető 18-ból eddig 13 – hat női és öt férfi kajakos, valamint két női kenus – kvótát szerzett a tokiói olimpiára, és ahogyan azt már a korábbi ötkarikás játékokon megszokhattuk, a magyar csapat több számban, most is éremesélyesként utazhatna Japánba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik