Kajak-kenu: Gál Pétert elütötte egy autó, nincs súlyos sérülése

2020.05.20. 11:35
null
Gál Pétert elütötték, szerencsére nem sérült meg súlyosan (Fotó: Mészáros János/szoljon.hu)
Baleset miatt párcserére kényszerült Kammerer Zoltán (Graboplast Győr); a háromszoros olimpiai bajnok a jövő keddi edzésversenyen a KSI-s Varga Ádámmal indul K–2 1000 méteren. Kammerer páros társát, Gál Pétert – a duó épphogy lemaradt az olimpiai kvótáról a tavalyi világbajnokságon – a hónap elején elütötte egy autó, a szolnoki kajakos azóta otthon lábadozik.

 

Május nyolcadikán történt a baleset, futás közben egy veszélyesnek számító kereszteződés zebráján haladtam át – a külső sávban érkező autó megállt, a belsőben közlekedő nem... – idézte fel a történteket a Nemzeti Sport érdeklődésére Gál Péter, hozzátéve: a vétkes sofőr, egy fiatal nő, azonnal a segítségére sietett, majd bocsánatot kért, és azóta is érdeklődik az állapota felől. – A zuhanás következtében mindkét vállam kificamodott, a jobbat várhatóan artroszkópos eljárással meg is kell műteni. Egyelőre rögzítő kötést viselek, nem mozgathatom. Kisebb zúzódás van még a lábamon, ami egy kicsit zavar a járásban.”

A 26 éves kajakos szeptemberig nem sportolhat, de a célja változatlan.

„Egyelőre a regenerációra koncentrálok, a menyasszonyommal hazaköltöztünk a szüleimhez, családi körben gyógyulgatok. A tesztversenyeket szeretném a partról megnézni, kíváncsi vagyok, melyik egység hogyan teljesít. Szeretném majd Zolival folytatni a közös munkát, és jövőre újra harca szállni az olimpiai kvótáért. Hiszem, hogy a pár hónapos kihagyás nem fog ebben hátráltatni” – tette hozzá Gál Péter.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59