Kajak-kenu: felmentették Horváthot és Szomolányit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.14. 16:26
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi bizottsága felmentette a kajakos Horváth Bencét és Szomolányi Mátét. Ellenük még a riói olimpia előtt indult eljárás, s bár kvalifikálták magukat, nem utazhattak az ötkarikás játékokra.

Fábry György, a fegyelmi testület elnöke az M1 aktuális csatornának nyilatkozva emlékeztetett: több atipikus doppingminta alapozta meg a vizsgálat elindítását, a bizonyítékok, köztük az igazságügyi orvosszakértői vélemény azonban nem támasztották alá a vétséget.

„A felmentő döntés azért született meg, mert a fegyelmi bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a versenyzők nem megengedett eszközökkel készültek” – fogalmazott.

Az MKKSZ elnöksége augusztus elsejei ülésén azért változtatta meg az ötkarikás játékokra kijelölt férfi kajakosok névsorát, mert a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelzése szerint közülük ketten – Horváth és Szomolányi – atipikus doppingmintát adtak le. A két sportoló több atipikus mintát produkált, ez a MACS írásbeli – és Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített – állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben. Ezt közölte akkor az MKKSZ.

Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de a MACS akkori állásfoglalása szerint a szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak – ezt erősítette meg az újabb vizsgálat is – ezért indult ellenük fegyelmi eljárás. Helyettük Molnár Péter és Tótka Sándor utazhatott Rióba. A két kajakos ellen a MACS nem indított eljárást.

„Örülök, hogy végre pont került az ügyünk végére, és kiderült, hogy az, amivel megvádoltak bennünket, nem volt igaz – nyilatkozta klubjuk, a Győr honlapján Szomolányi Máté. – Senkinek nem kívánom azt a napot és az azt követő időszakot, hogy átélje, hiszen álmainktól fosztottak meg bennünket, és még időt sem hagytak nekünk, hogy bizonyítsuk ártatlanságunkat.”

„Tekintettel arra, hogy itt a karácsony, a következő hetekben mi is a szeretteinkkel szeretnénk foglalkozni, így azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a folytatás, nem tudunk nyilatkozni, januárban majd döntünk erről is – tette hozzá Horváth Bence. – Októberben már újra elkezdtük az edzéseket, mert nem mondunk le az álmainkról. Bízunk abban, hogy ismét olyan formát tudunk nyújtani, amivel képesek lehetünk arra, hogy újra bizonyítsuk: a vízen nincsen nálunk gyorsabb.”

Horváth 200 méter egyesben és Szomolányival 200 méter párosban szerzett indulási jogot az ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik