Kajak-kenu Eb: Takács és a férfi négyes egyből döntőbe jutott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 10:45
Két magyar egység egyből a döntőbe jutott a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki napjának délelőtti előfutamaiból.

A Krilatszkoje Sportközpontban, ahol 37 ország 485 versenyzője száll vízre, elsőként a női K-1-esek 1000 méteres előfutamait rendezték meg. A magyar színeket – az előzetesen kijelölt Fazekas-Zur Krisztina helyett – Takács Tamara képviselte. A magyar versenyző – aki májusban Racicében világkupát nyert ebben a számban – az utolsó száz méteren könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt, 4:01.328 perces teljesítményével összesítésben a második helyen jutott a szombat délelőtti döntőbe.

Őt Vajda Attila követte a kenusok 1000 méteres viadalában, Peking olimpiai bajnoka futamában csak a negyedik lett, így péntek délután, a középfutamban harcolhatja ki a fináléba kerülést. Vajdának – egy korábbi bejelentése szerint – ez lesz az utolsó versenye egyesben.

Férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint képviseli a magyar színeket. A 2015-ben a legjobb utánpótlás korú sportolónak választott versenyző nagy csatát vívott az előfutamban, a sikerült harmadikként zárnia, ezzel ő is a délutáni programban küzdhet a döntőért.

Férfi K-4 500 méteren a Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor, Somorácz Tamás összeállítású egység erős futamba került, többek között a spanyolokkal és a szlovákkal együtt szerepelt, de sikerük egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. Rendkívül magabiztos győzelemmel jutottak a fináléba.

„Tökéletes pálya volt, ritka az ilyen, hogy egyből megy, hiszen eddig mindössze négy összeülésünk volt. Beszéltük egymás között, hogy nem akarunk középfutamozni, ezt sikerült elérnünk, szóval délután pihenő, majd holnap odacsapunk még egyet” – nyilatkozta az MTI-nek Tótka Sándor.

„Már amikor elrajtoltunk, éreztem, hogy ez jó lesz, hiszen öt húzás alatt gyakorlatilag egy fél négyes előnyt szereztünk. Annyira jött alám az erő, hogy csak gazdálkodnom kellett vele” – tette hozzá a vezérevezős Nádas Bence, akinek „jól jött” a győzelem és az ezzel járó pihenő, hiszen délután egyesben is rajthoz kell állnia 500 méteren.

Férfi C-2 1000 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert, a szám 2013-as világbajnokai a negyedik helyen zártak futamukban, így ők is a délutáni középfutamból harcolhatják majd ki a döntőt. A délelőtti program zárásaként a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence K-2-es egység indult 1000 méteren, és a harmadik helyen jutott a középfutamba.

„Azt beszéltük meg, hogy ha a németek megfoghatók, akkor fogjuk meg őket, de annyira elmentek a közepén, hogy erről féltávnál letettünk. Onnantól már magától adódott az a taktika, hogy jussunk be a középfutamba. Délután lesz a kemény menet, de az meglesz. Igazi első pályás verseny volt, leégett a torkom is. Legutóbb két hete versenyeztünk, azóta lazáztunk… Az első mindig szenvedés” – mondta az MTI-nek Dombvári.

A délutáni program az 500 méteres előfutamokkal kezdődik, majd a középfutamokkal folytatódik magyar idő szerint 13 órától.

TOVÁBBI PROGRAM
500 m-es előfutamok 13.00
1000 m-es középfutamok 15.00
500 m-es középfutamok 16.20
Szombat
1000 és 500 m-es (férfi és női K-4, női C-2) döntők 9.40
200 m-es előfutamok 13.00
200 m-es középfutamok 15.00
Vasárnap
500 m-es döntők 9.40
200 m-es döntők 12.40
5000 m-es döntők 15.22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik