Kajak-kenu: Dudás Miklósé a legjobb idő 200 m-en

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.19. 19:04
null
Dudás Miklós: favorithoz méltó hangolás (Fotó: szeged2014.com)
Szombat délután a 200 méteres középfutamokkal folytatódott Szegeden az ifjúsági és U23-as világbajnokságon. Az idősebbek között a két kajakos egyes, Dudás Miklós és Kárász Anna is megnyerte a futamát, sőt előbbi az egész mezőny legjobb idejét is fel tudja mutatni ráadásként. Az ifikhez hasonlóan az U23-as mezőnyben is csupán egyetlen magyar versenyző – C–1-ben Korisánszky Dávid – nem tudta magát kvalifikálni az A-döntőbe.

 

A nőknél Kárász Anna lépett meg egy újabb lépcsőfokot, futamgyőzelemmel kvalifikált a vasárnapi döntőre.

EZT TÖRTÉNT SZEGEDEN
Itt olvashat a szombati döntőkről:
Öt érem, benne három vb-arany kezdésnek

„A rajtom kicsit rosszul sikerült, jobbra húztam és ezt korrigálnom kellett, de jó, hogy ez most derült ki – magyarázta Kárász Anna, akinek elég zsúfolt a szezonja. – A múlt héten még a felnőtt Európa-bajnokságon rajtoltam, majd augusztus elején jön a moszkvai világbajnokság. A szegedi verseny előtt lebetegedtem, ezért ez a hétvége nehezebb számomra, de mivel ez az első világbajnokságom, így szeretnék nagyon jól szerepelni."

Az U23-asoknál a Dudás Miklós, Tótka Sándor összetételű párosunk is nagyon meggyőző teljesítménnyel került a döntőbe, pedig Dudás korábban egyesben is vízre szállt, K–1 200 méteren a legjobb időt lapátolva jutott be a fináléba.

„Eddig a pénteki volt a legjobb pályánk, most már ez, és úgy érzem, minél többet megyünk együtt, annál jobbak leszünk – mondta a versenyt követően Tótka Sándor. – Miki nagyon edzett, egyáltalán nem befolyásolja a teljesítményét, az egyes és páros sorozatterhelése. Nekem ez az egyetlen számom, így mindent egy lapra teszek fel, az aranyérem a célunk, mással nem igazán lennénk kibékülve."

Az ifjúságiak 200 m-es középdöntőiről itt olvashat!

KAJAK-KENU, IFJÚSÁGI ÉS U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, SZEGED 2014
A MAGYAR IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT EDDIGI VB-EREDMÉNYEI
K–1 1000 mVidákovich Antal
8.
K–2 1000 m
Koleszár Mátyás, Gergely Olivér
4.
C–1 1000 m
Hajdu Jonatán
1.
C–2 1000 m
Balla Levente, Hajdu Jonatán 2.
NK–4 500 m
Lucz Noémi, Jankó Zita, Sólyom Dóra, Papp Cintia
3.
A MAGYAR U23-AS VÁLOGATOTT EDDIGI VB-EREDMÉNYEI
K–1 1000 m Dombvári Bence
1.
K–2 1000 m
Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
1.
C–1 1000 m
Khaut Kristóf
6.
C–2 1000 m
Viola Viktor, Bodonyi András
10. (B-döntőben 1.)
NK–4 500 m
Hagymási Réka, Hagymási Anita, Simán Fanni, Farkasdi Ramóna
6.
A SZEGEDI MAGYAR CSAPAT
Ifjúsági. Lánykajak: Piller Szabina, Takács Tamara, Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita. Lánykenu: Molnár Rebeka, Bonyai Regina, Miskolczy Fruzsina. Fiúkajak: Nádas Bence, Vidákovich Antal, Balaska Márk, Birkás Balázs, Gergely Olivér, Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté. Fiúkenu: Hajdu Jonatán, Balla Levente
U23. Női kajak: Kárász Anna, Simán Fanni, Szilágyi Anett, Hagymási Réka, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna. Női kenu: Lakatos Zsanett, Takács Kincső. Férfikajak: Dudás Miklós, Dombvári Bence, Tótka Sándor, Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Császár Gergely, Bárdfalvi Márk, Ilyés Róbert. Férfikenu: Korisánszky Dávid, Khaut Kristóf, Bodonyi András, Viola Viktor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik