MTI 2020.08.12 13:38 Frissítve: 2020.08.12 14:05

Kajak-kenu: az ob-n újra rajthoz áll a 3.5 éve visszavonult Vajda

Három és fél évvel visszavonulása után újra rajthoz áll Vajda Attila olimpiai bajnok kenus – számolt be a delmagyar.hu.

Vajda Attila a dinoszauruszokról is beszélt (Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)

 

A honlap kiemelte: a Dunaferr SE olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnoka, aki edzőként dolgozik, nem a tokiói olimpiára készül, hanem jó kis mókának tekinti az egészet.

„Valóban rajthoz állok az ob-n, de az olimpiáról szó sincs, az már valótlanság lenne. Három és fél évig lapátot nem fogtam a kezembe, nekem már 2018-ban el kellett volna kezdeni készülni, hogy olyan állapotban legyek, bármiféle módon is beszélhessünk az öt­­karikás játékokról” – fogalmazott Vajda, aki másfél hónapja edz komolyan.

„Mostanra sikerült eljutnom oda, amit szerintem a fel­­nőtt mezőny közepe, illetve vége tud jelenleg” – mondta, hozzáfűzve: a rutin szól mellette.

A 37 éves Vajda viccből egy forgatókönyvet felvázolt az olimpiai kvótaszerzésről.

„Elsőként mondjuk az országos bajnokságon a mezőny fele be­borul a vízbe, a másik pedig hasmenést kap, továbbá jönnek a dinoszauruszok, és engem elkerül a cunami Szolnokon. Miután így megnyerem az ob-t, s ezzel kijutottam az európai pót­kvalifikációs versenyre, ott nagyon sok pénzt fizetek mindenkinek, hogy találjon más el­­foglaltságot magának arra az időre. Ebben az esetben tényleg szerezhetek egy kenus kvótát Tokióra! Aztán a szövetség meg azt mondja, menjen már más helyettem” – tréfálkozott Peking olimpiai bajnoka.

A szót komolyra fordítva azt mondta: nem gondolja, hogy bejutna az ezer egyes döntőjébe.

Párosban a 16 éves unokaöccsével, az ifjúsági válogatott Papp Lászlóval indul.    

„Óriási dolog, hogy családon belül, húsz év korkülönbséggel indul kettes hajó a felnőtt bajnokságon. Azon felül meg örök emlék lesz mindkettőnk számára”
– szögezte le.

2020.07.31 18:25:31

Kajak-kenu K. T. I.

A bajnoknő kislánya, Olívia, már szinte csapattagnak számít a szolnoki edzőtáborokban, s hajóba is ülne.

2020.07.27 17:39:32

Kajak-kenu PIRCS ANIKÓ

Leült a gödör aljára, és fázni kezdett a feneke. Innentől már csak egy út vezetett – felfelé.

2020.06.18 22:15:25

Kajak-kenu PIRCS ANIKÓ

„Összességében nagyon göröngyös utat jártam be, de a meghatározó szakasz sima volt.”

2020.03.02 22:47:40

Kajak-kenu N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Wichmann Tamás ma indul utolsó útjára, át a Léthe vízén, szálfaegyenesen evezve, kimért, egyedi csapásokkal távolodva tőlünk, biztosan. Az ő lapátja sosem törhet el!

2020.02.21 19:50:28

Kajak-kenu CSINTA SAMU

A négyszeres olimpiai, 22-szeres világbajnok barát, Ivan Patzaichin szívszorító-felemelő visszaemlékezése.