Kajak-kenu: 32 évesen letette a lapátot Vajda spanyol riválisa

2015.03.25. 11:03
null
Cal (balra) gratulál a győztes Vajdának az elbukott pekingi 1000 m-es olimpiai döntőt követően (Fotó: Reuters)
Váratlanul, a riói olimpia előtt egy évvel bejelentette visszavonulását David Cal, a spanyolok 32 esztendős olimpiai és világbajnok kenusa. Vajda Attila egyik nagy riválisa öt olimpiai érem birtokosa, amellyel hazájában rekordernek számít.

 

Cal mindig is az olimpiákra helyezte a hangsúlyt a felkészülése során, a köztes időszakot az arra való felkészülésként élte meg. Az olimpiák előtti évben már igyekezett csúcsra futtatni magát. London után már kérdőjelessé volt a folytatás, hogy vállal-e újabb négy évet, de végül elkezdte a munkát. Viszont elhagyta a megszokott környezetét, a járt utat járatlanra cserélte.

Edzőjét követve Rióba költözött, ahol csatlakozott a brazil válogatotthoz. Az edzésmódszerek azonban gyökeresen különböztek attól, amit addig elvégzett, és amire a rutinos kenusnak szüksége lett volna. Edzője, Suso Morlán decemberi nyilatkozatában kikotyogta, hogy Calnak már húsz kilótól kellene megszabadulnia az olimpiáig... Ezek után senkit nem ért meglepetésként, hogy kikerült a válogatott Eb-re készülő keretéből. A közelmúltban Cal úgy döntött, hogy visszaköltözik a hazájába. A váltás azonban nem jött be. Fizikailag nem érzett magában elég erőt az idényhez, és a motivációját is elveszítette közben úgy a versenyzésre, mint az edzésmunkára. Ezért inkább úgy döntött, hogy nem vesz részt az ötödik olimpiáján. Sydneyben 17 évesen tartalékként már ott lehetett. Cal a pekingi olimpiát követően már csak két érmet szerzett ugyan világversenyen, de elszántsága és rutinja mindig az esélyesek közé emelte. Szegedi vb-ezüstje 2011-ben, a kvalifikációs vb-n, valamint olimpiai ezüstérme 2012-ben ezért nem tartozott teljesen a meglepetés kategóriába.

A szegediek kiválóságának és spanyol ellenfelének a pályafutása eddig több párhuzamot mutatott. Mindketten egy korosztályhoz tartoznak – Cal 1982 októberében, Vajda 1983 márciusában született –, a spanyol Athénban, a magyar Pekingben nyert olimpiát C-1 1000 méteren. Vajda 2004-ben a harmadik helyen végzett, Cal 2008-ban második lett. Amúgy a pekingi megnyitóünnepségen ő vihette a spanyol zászlót. Vajdával ellentétben azonban 500 méteren is rendre ott tudott lenni a végelszámolásnál: mindkét olimpián ezüstérmes lett. Miként Londonban C-1 1000 méteren is. Calnak ez már az ötödik olimpiai érme volt. A világbajnokságokat figyelembe véve viszont már az inkább hosszabb távon jeleskedő Vajda felé hajlik a mérleg nyelve. Amíg Calnak öt érme van – közte egy arany 2007-ből –, addig a magyar kiválóságnak csak aranyéremből van három (2007, 2011, 2013), összesen pedig kilenc.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Egyéb egyéni
2026.09.16. 21:32