EJ: Kiss és a kenu páros is döntős 1000 méteren, Kammererék kiestek

Vágólapra másolva!
2019.06.25. 16:28
null
Kammerer Zoltánék kiestek (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Kiss Tamás és az ugyancsak kenus Kiss Balázs, Dóri Bence duó bejutott a döntőbe a minszki Európai Játékok kajak-kenu versenyében, amely idén a legjelentősebb kontinentális viadal a sportágban. A kajakos Kammerer Zoltán, Gál Péter István páros ugyanakkor búcsúzott.

 

Magyar szempontból a keddi programot három 1000 méteres középfutam zárta, mindháromban az első három hely ért finálét, és borítékolható volt, hogy a magyaroknak nagyon nehéz dolguk lesz.

Az első, aki ezt megtapasztalta, a kenus Kiss Tamás volt, aki óriásit küzdött, s végül moldovai riválisát 37 ezredmásodperccel megelőzve lett harmadik. Az immár szegediként versenyző olimpiai bronzérmes taktikusan, az erejét jól beosztva lapátolta végig az egy kilométert, s miközben az orosz Kirill Samsurin fölényes győzelmet aratott, ő nagy csatát vívott a másik két továbbjutó helyért a litván Vadim Korobovval és moldovai Oleg Tarnovschival. Végül a három kenus között mindössze 112 ezred volt a különbség a célban, a sorrend pedig Korobov, Kiss, Tarnovschi lett.

Az első felnőtt-világversenyén szereplő Kiss Balázs és Dóri Bence is hatalmasat harcolt, s a délelőtti hatodik hely után most sikerült megkaparintaniuk a harmadik pozíciót, így ők is készülhetnek a szerda délelőtti döntőre.

Kammereréknek ugyanakkor nem sikerült beverekedniük magukat a legjobb kilenc közé, ugyanúgy ötödikként zártak, mint a délelőtti előfutamban. A 41 éves, háromszoros olimpiai bajnok és 16 évvel fiatalabb társa, Gál néhány hete ült össze, s meglepetésre nyerte meg otthon a múlt heti válogatót.

„Gondoltam, hogy nehéz lesz a mai nap, de azt hiszem, maximálisan elégedettek lehetünk – kezdte az értékelést Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Örülök, hogy a férfi kenu páros élete első nemzetközi felnőttversenyén be tudott kerülni a döntőbe. Emellett is voltak nagyon jó teljesítmények, gondolok itt a női kenu párosra vagy Kozák Dana összes számára. Kopasz Bálint is a legjobb idővel jutott be a döntőbe, ami persze még semmit nem jelent, majd a finálé végeredményét kell megnézni."

Kammererékről szólva Hüttner úgy fogalmazott, ő továbbra is bízik bennük.

„Zolikáéknak ez volt az első nemzetközi pályájuk, még az út elején járnak. Szerintem sok van még ebben a párosban, a világbajnokságig tudnak még fejlődni. Hat-nyolc hét jut a felkészülésre, persze meg kell velük beszélni, hogy mit szeretnének, de én bízom bennük" – jelentette ki.

Minszkben 16 számban rendeznek versenyeket, a döntők szerdán és csütörtökön lesznek.

Az első finálés napon négy magyar hajóért – Kiss és az 1000 méteres kenu páros mellett az egyformán kajakos Kopasz Bálintért és Kárász Anna, Kozák Danuta duóért – lehet majd szorítani.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik