Kajak-kenu: már 35 nemzet jelentkezett a szegedi vk-ra

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 17:25
null
A szegedi pálya nemcsak a magyarok, hanem a nemzetközi mezőny egyik legkedveltebb versenypályája<br />(Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Május 10-én újra vízre szállnak az olimpia legnagyobb magyar hősei és a világ legjobb kajak-kenusai Szegeden, az idei első ICF gyorsasági világkupán. Eddig 35 ország jelezte, hogy csapatával részt akar venni az idei szezon legnagyobb szabású hazai rendezésé gyorsasági kajak-kenu versenyén, amely éppen száz nap múlva kezdődik.

 

„Egyértelmű volt, hogy 2013-ban újra világkupát szeretnénk szervezni – mondta az MKKSZ főtitkára, Ábrahám Attila. – 2007 és 2010 között minden évben rendezett a sportág hazai világkupát, melyekre azt gondolom, hogy szívesen emlékeznek a televíziónézők, a helyszínen szurkolók és a sportolók egyaránt. 2011-ben erőinket felemésztette a szegedi világbajnokság megrendezése, ami valószínűleg minden idők legjobban szervezett kajak-kenu versenye volt, tavaly pedig megpihentünk és az olimpiára koncentráltunk, de idén újult erővel és komoly tervekkel vágunk neki a világkupa megrendezésének.”

Jóval a nevezési határidő zárása előtt már harmincöt nemzet jelezte részvételét a versenyre. A legjobb kajakosok és kenusok nagy része szívesen jön Szegedre, az elmúlt tíz-tizenöt évben összegyűjtött visszajelzések alapján elmondható, hogy a legtöbben kedvelik a pálya, valamint a város atmoszféráját és reális versenyhelyszínnek tartják a Maty-eret. A körülmények tehát a szokásosak, a szervezőbizottság elnöke, Ábrahám Attila azonban idén „első bálozó”.

„Bár versenyzőként és sportvezetőként számtalan jól és rosszul szervezett kajak-kenu versenyen jártam, viszont »fő rendezvényszervezőként« tényleg most debütálok. Persze van bennem némi félsz, de szerencsém van, mert olyan kollégákra hagyatkozhatok, akik már rengeteg sikeres világversenyt bonyolítottak már le” – folytatja a szervezőbizottság elnöke.

A szervezők munkája most fordul célegyenesbe, gőzerővel keresik a világkupát támogatni tudó cégeket. A feladat, hogy a korábbi években megszokott magas színvonalú kiszolgálásban legyen része a résztvevőknek, a helyszínen szurkolóknak és a televíziós közvetítés nézőinek, és az eseményt felkaroló szponzorokat is.

A magyar lett a legsikeresebb nemzet tavaly augusztusban a londoni olimpiai kajak-kenu versenyén. A mieink három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek, először nyert magyar férfi páros 1000 méteren, a női négyes húsz év után lett aranyérmes 500-on, Kozák Danuta pedig a verseny és egyben a teljes magyar olimpiai küldöttség legnagyobb sztárja lett, mert a négyes tagjaként és K-1 500 méteren is aranyérmet szerzett.

A tavalyi évben tehát – mondhatjuk szokás szerint – kitett magárét a gyorsasági kajak-kenu válogatott, de senki sem ülhet a babérjain, alig több mint három hónap múlva legjobbjainknak ismét a vízen kell bizonyítani. Erre hazai közönség előtt lesz lehetőségük, Szeged május második hétvégéjén várja a világ legjobb kajakosait és kenusait a sprint világkupán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik