Junior torna-vb: csillogott a világ élvonala

Vágólapra másolva!
2019.06.29. 19:58
null
(Fotó: Török Attila)
Szombaton a győri junior torna-világbajnokság szerenkénti döntősei látványos és minőségi gyakorlatokkal kápráztatták el az Audi Aréna közönségét. Holnap két szeren Balázs Krisztián is fellép a fináléban.

 

 


Szombat délután, a győri junior torna-világbajnokság harmadik napján már a szerenkénti döntőkre került sor. Az Audi Aréna programját a fiúk talajon nyitották meg, a fináléba a legjobb eredménnyel, 13. 966-os pontszámmal a szer legnagyobb esélyese, a koreai Rju Szung Hun került be, viszont a gyakorlatok sorát az ötszörös ifjúsági olimpiai bajnok, és a japán csapattal már Győrben is világbajnoki aranyérmes Kitazono Takeru kezdte meg.

Produkciója azonban elmaradt a várakozásoktól, gyakorlata után kicsit sem tűnt elégedettnek, nem úgy az amerikai Matthew Cormier, aki euforikus állapotban csapkodta a tenyerét bemutatóját követően. A döntőbe nyolcadik helyen kerülő ukrán Nazar Csepurnyi meglepte a mezőnyt. Az egyéni összetett hetedik helyezettje nagyon magabiztos ugrásokat mutatott be, de érkezett Szung Hun, aki mindenkinél jobban kápráztatta el a közönséget, és nem utolsó sorban a bírókat. A koreai is tudta, hogy az övé lesz a győztes gyakorlat, ezt ökölrázással jelezte, az edzője ölébe ugrott, aztán Hugoo-val, a világbajnokság kabalakakasával is lepacsizott. A döntő végén a kanadai Felix Dolci feljött a második helyre, az ukrán versenyző gyakorlata bronzérmet ért.

A lányok ugrás döntőjébe első helyen kvalifikált amerikai Sydney Barros ötödik lett, viszont honfitársa Kayla Di Cello nagyon erős, szinte hibátlan gyakorlatai aranyérmet értek. A tegnapi csapatbronz után, így újabb éremmel gazdagodott.

„Óriási érzés, nagyon büszke vagyok a mai teljesítményemre! Mielőtt nekifutottam, azzal nyugtattam magam, hogy ez ugyanaz az ugrás, amit nap mint nap gyakorlok az edzőteremben, semmi különbség. Nagyszerű a verseny színvonala, s ez belőlem is a legjobbat hozza ki, megpróbálom felvenni a versenyt a riválisokkal, rátenni még egy lapáttal. Hogy ki tetszik közülük a legjobban? Az oroszok különösen meggyőzőek voltak.”

Az oroszok egyik kiválósága, Vlagyiszlava Urazova az összetett ezüst és a csapatarany mellé egy bronzot is összehozott magának a szeren, az egyéni összetett junior-világbajnok Viktorija Lisztunova viszont utolsó lett a fináléban. Az orosz lányok felemás korláton már nem engedték beleszólni a többieket az első hely sorsába, a bírók Urazovát látták jobbnak, de mindkettejük gyakorlata látványosan kimagaslott a mezőnyből. A tegnap egyéni összetettben és csapatban is junior-világbajnok Lisztunova kedvét nem vette el, hogy ma csak ezüst jutott neki.

„Nagyon sokat edzettünk erre a világbajnokságra. Sajnos volt egy súlyos csípősérülésem, ami ma sokkal jobban hátráltatott, mint gondoltam volna. A gyakorlatok közben erős fájdalmat éreztem, az ugrásom ezért is sikerült gyengébben. Ettől függetlenül remek érzés, hogy harmadszor is dobogóra állhattam. Nagyon büszke vagyok az eddigi teljesítményemre, és arra, hogy a csapatomnak érmeket szereztem. Holnap még lesz erre a lehetőségem talajon, a lehető legjobban felkészülök rá. „Vlagya” aranyérmének legalább annyira örülök, mint az ezüstömnek.”

Honfitársához hasonlóan, a négy éremnél járó Urazova is boldogan értékelte a versenynapot.

„Mondhatom, hogy így terveztem. Szerettem volna megnyerni a felemás korlátot, mert ezen a szeren még nem volt aranyérmem. Eddig nem sikerültek úgy a gyakorlataim, ahogy akartam volna. Az is lehet, hogy túlságosan izgultam.”

Ami Kitazono Takerunak nem sikerült talajon, az összejött lólengésben. A japán szupertehetség megcsillantotta igazi tudását és a legmagasabb pontszámmal döntőbe jutott honfitársa, az egyéni összetett bajnok Oka Sinoszuke előtt nyert, gyűrűn pedig a kanadai Felix Dolci szerzett aranyérmet a talajon elhódított ezüstje után.

„A finálékban mindig nüánszok döntenek, ez is nagyon szoros volt. A leugrásnál nem voltam biztos az aranyéremben – szerencsére arany lett a vége. Nagyon örülök a győzelemnek: nagy verseny, remek atmoszféra, jó a győri közönség – összességében nagyon élvezem a világbajnokságot!”

Holnap újabb öt szer döntőjével folytatódik a junior-világbajnokság. A lányok gerendán és talajon, a fiúk ugrásban, korláton és nyújtón mérik össze tudásukat. Utóbbi két versenyszámnak magyar résztvevője is lesz Balázs Krisztián személyében. A döntőket végignézte az olimpiai bajnok Berki Krisztián is, aki röviden összegezte a látottakat.

„A közönségtalálkozó után, ami nagyon jól sikerült, én is felültem a versenyt nézni. Láttam nagyon jó dolgokat. Az viszont kiderült, hogy a világ előttünk tart. Vannak versenyzőink, akik fel tudják velük venni a harcot, bár elég kevesen. Viszont van hova tovább, és ez sokat számít. Balázs Krisztián, hogy ha vasárnap megcsinálja amit kell, akkor minden rendben lesz.”

JUNIOR TORNA-VILÁGBAJNOKSÁG, GYŐR
Fiú talaj, döntő

1. Rju Szung Hun 14.166 (koreai), 2. Felix Dolci 14.000 (kanadai), 3. Nazar Csepurnyi 13.866 (ukrán), 4. Doi Rioszuke 13.800 (japán), 5. Lorenzo Minh Casali 13.600 (olasz), 6. Matthew Cormier 13.566 (amerikai), 7. Kitazono Takeru 13.333 (japán), 8. Sam Mostowfi 13.266 (brit)
Leány ugrás, döntő
1. Kayla di Cello 14.166 (amerikai), 2. Jennifer Gadirova 14.133 (brit), 3. Vlagyiszlava Urazova 14.166 (orosz), 4. Anastaszia Motak 13.950 (ukrán), 5. Sydney Barros 13.916 (amerikai), 6. Csen Csen Guan 13.683 (kínai), 7. Camilla Campagnaro 13.683 (olasz), 8. Viktorija Lisztunova 13.599 (orosz)
Fiú lólengés, döntő
1. Kitazono Takeru 13.966 (japán), 2. Oka Sinoszuke 13.766 (japán), 3. Edvins Rodevics 13.233 (lett), 4. Gagik Hacsikjan 13.033 (örmény), 5. Mateo Zugec 13.000 (horvát), 6. Iljia Kovtun 11.800 (ukrán), 7. Samad Mammadli 11.000 (azeri), 8. Hao Nan Yang 10.033 (kínai)
Leány felemás korlát, döntő
1. Vlagyiszlava Urazova 14.433 (orosz) 2. Viktorija Lisztunova 14.200 (orosz) 3. Xiao Yuan Wei 13.800 (kínai), 4. Skye Blakley 13.766 (amerikai) 5. Yu Shan Ou 13.766 (kínai) 6. Kayla di Cello 13.500 (amerikai), 7. Stacy Bertrand 13.100 (belga), 8. Noemie Louon 13.100 (belga)
Fiú gyűrű, döntő
1. Felix Dolci 13.600 (kanadai), 2. Diogo Soares 13.500 (brazil), 3. Hao Nan Yang 13.475 (kínai), 4. Isaiah Drake 13.400 (amerikai), 5. Oka Sinnoszuke 13.400 (japán), 6. Garett Braunton 13.333 (amerikai), 7. Ivan Kuljak 13.333 (orosz), 8. Yan Zhi Yang 13.000 (kínai)

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik