Újabb fehérvári meccset bukott el a Volán a középszakaszban

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 21:33
null
A rendezett znojmói védelem lenullázta a fehérváriakat (Fotó: Török Attila)
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) középszakaszának negyedik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 hazai környezetben háromgólos vereséget szenvedett a Znojmótól úgy, hogy gólt sem tudott lőni. A középszakaszban a Volán a második hazai mérkőzését bukta el.

1. harmad

Intenzív korcsolyázással kezdte a mérkőzést a Volán, amely beszorította a harmadába a védekezésre kényszerített Znojmót. Sikorcin Ladislav feltűnése, majd Sofron István kapásból elengedett bombája keltett nem kis zavart a vendégkapu előtt, de minden sor megtette a magáét. Derült égből villámcsapásként hatott, hogy mégis a vendégek jutottak vezetéshez a felvonás közepén. Adam Munro a kelleténél talán kicsit jobban kiment a kapuja elé, lövés helyett azonban egy önzetlen passz érkezett Ondrej Fialától, a túloldalon pedig Kim Strömberg háttal a kapunak, védője szorításában fonákkal a kapuba emelt. Munro csúszott, de már nem tudta zárni a szöget. Picit megfogta a fehérváriakat az, hogy hátrányba kerültek, a végjátékban aztán egy félpályás korongszerzést rögtön góllal zártak a vendégek. Három a kettes szituáció alakult ki, Marek Uram pedig a jobb oldalról szépen lőtte ki a hosszú felsőt (0–2).

2. harmad

SZAVAZÁS

Az alsóházba jutó Volán negyeddöntős lesz-e az EBEL 2012–2013-as szezonjában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Továbbra is nyomott a Volán, és ha nem is billent fel a pálya, azért egyértelműen mezőnyfölényben játszottak a fehérváriak. A házigazdák a lövésekkel sem maradtak adósak, de fegyelmezett volt a znojmói védelem, amely mögött Filip Landsman ugyancsak megbízhatóan teljesített a kapuban. A felvonás közepe megint kritikus volt: kettő az egy ellen kontráztak a vendégek, David Bartos mértani passzát Juraj Roznik lőtte közelről a kapuba. Felrémlett a Ljubljana elleni, első play off–meccs rémképe: akkor a fehérváriak otthon hiába játszottak mezőnyfölényben, a szlovénok lelkes védekezése, remek helyzetkihasználása, mindez megspékelve egy extra kapusteljesítménnyel 3–2–es vendéggyőzelmet ért...

Időkéréssel próbálta rendezni a sorokat Jan Neliba, rögtön emberelőnybe kerülő csapata nagy lehetőséghez jutott a szépítéshez és a felzárkózáshoz, ám nem tudott élni a két perccel. Miként a harmadból hátralévő hét és féllel sem (0–3).

3. harmad

Becsülettel gyűrte ellenfelét a Volán, de a fehérváriak inkább csak erőlködtek. Abból meg nem lett gól. Többször is tömegjelenteket láthattunk a Znojmo kapuja előtt, de a korongot csak nem sikerült betessékelniük a fehérváriaknak. A nézők idegeit pár véleményesen határozott znojmói szerelés borzolta, amelyek után elmaradt a kiállítás, ám a mérkőzés ezektől függetlenül sportszerű mederben zajlott. Passzok, cselek, lövések – egyik sem hiányzott a fehérváriak játékából, csak a gól. De az nagyon. Az idő a vendégeknek dolgozott, főként Frank Banham kétperces kiállítása alatt. A hajrában a Volán is fórhoz jutott, de azért kellett izgulnunk, hogy Uram ziccere után ne legyen négy az emberhátrányos Znojmo előnye. Nem lett, a két pontot viszont elvitték a vendégek, miközben a négypontos ausztriai túra után otthon jégre lépő házigazdáknak egy sem maradt. A szépítés úgy sem jött össze, hogy 1:38-cal a vége előtt a znojmói kiállítás fehérvári kapuslehozatallal párosult, hat a négy ellen is eredménytelen maradt a Volán (0–3).

EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, 4. FORDULÓ, ALSÓHÁZ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–ORLI ZNOJMO (cseh) 0–3 (0–2, 0–1, 0–0)
Székesfehérvár, 3187 néző. V: Jelinek (osztrák), Trilar, Hribar (mindkettő szlovén), Kovács B.
FEHÉRVÁR: Munro – Sille, Orbán, Mihály Á., Bailey, Magosi – Pratt, Durco, Banham, Sikorcin, Benk – Horváth A., Hetényi P., Sofron, Vas M., Kovács Cs. – Pozsgai, Tokaji, Hajós, Metcalfe, F. Novák. Edző: Jan Neliba
ZNOJMO: LANDSMAN – Sova, Plánek, STRÖMBERG, Fiala, Jarusek – Henry, Stach, Roznik, BARTOS, Beránek – Boruta, Kulmala, Beroun, Seda, Lattner – Tichy, Komínek, Müller, Pucher, URAM. Edző: Martin Stloukal
Gólok: 9:55: Strömberg (Fiala, Plánek, 0–1). 15:35: Uram (Müller, Henry, 0–2). 29:34: Roznik (Bartos, Beránek, 0–3)
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Jan Neliba: – Csalódott vagyok, a két idegenbeli győzelem után itthon is szerettünk volna nyerni. Készültünk a Znojmóból, tudtuk, mit fog játszani, de nehezen tudtunk érvényesülni, mivel többen nem tartották be az előírt taktikai utasítást, és egyénieskedtek. Ezen a szinten ez nem működik. Nem sikerült gól lőnünk annak ellenére, hogy voltak helyzeteink. A Znojmo kihasználta a hibáinkat, fegyelmezetten játszott, és kontráival el is döntötte a meccset.
Martin Stloukal: – Nehéz mérkőzésre készültünk, hiszen a Fehérvár a legutóbbi két meccsét idegenben megnyerte. Nagyon fontos volt a végeredmény szempontjából, hogy az első harmadban kimondottan jól, hiba nélkül hokiztunk. Az első tíz percben kértem, hogy fókuszáljunk a védekezésre és az indításokra, ezt tökéletesen megoldották. A folytatásban is sokat korcsolyáztunk, a párharcokat megnyertük, és gólokat is sikerült lőnünk.
STATISZTIKA
Kapusok: Munro 84%, ill. Landsman 100%
Lövések: 29 (10, 3, 16), ill. 19 (8, 6, 5)
Emberelőnyök: 3/0 (–, 1/0, 2/0), ill. 1/0 (–, –, 1/0)
Büntetőpercek: 2 (–, –, 2), ill. 6 (–, 2, 4)
További eredmények
Felsőház: Graz–Medvescak Zagreb 2–1 (0–0, 2–1, 0–0), Klagenfurt–Villach 7–1 (3–0, 2–0, 2–1), Vienna–Linz 4–2 (0–2, 1–0, 3–0)
Alsóház: Olimpija Ljubljana–Dornbirn 4–0 (0–0, 1–0, 3–0), Salzburg–Innsbruck 4–1 (2–0, 1–1, 1–0)
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Vienna 4 3 1 12–4 +8 12
2. Linz 4 2 1 1 18–15 +3 6
3. Medvescak Zagreb 4 1 1 2 12–15 –3 6
4. Klagenfurt 4 2 2 13–10 +3 4
5. Graz 4 1 3 7–12 –5 4
6. Villach 4 1 1 2 10–16 –6 4
AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. Znojmo 4 3 1 17–5 +12 10
2. Olimpija Ljubljana 4 3 1 12–9 +3 7
3. Salzburg 4 1 1 2 15–14 +1 7
4. Sapa Fehérvár AV19 4 2 2 11–11 0 6
5. Dornbirn 4 1 1 2 9–19 –10 3
6. Innsbruck 4 1 3 8–14 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik