Tipsport Liga: két magyar győzelem szerdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.14. 20:34
null
Ismét győzelemnek örülhettek Milamék (Fotó: Facebook.com/DVTK1910)
A szlovák élvonalbeli jégkorongbajnokság, a Tipsport Liga szerdai játéknapján mindkét magyar csapat győzött. A MAC Újbuda a közvetlen riválisok közé tartozó HC 07 Detva otthonában nyert, míg a DVTK Jegesmedvék a középmezőnyhöz tartozó Dukla Trencínt fogadva szerzett három bajnoki pontot és előzte meg a MAC legyőzöttjét.

 

HC 07 Detva (szlovák)–MAC Újbuda 4–5 (0–3, 3–2, 1–0)

A MAC Újbuda Gyetvára látogatott, és közvetlen riválisa, a HC 07 ellen meglepően jól kezdett: az első harmadot Chris Langkow duplájával és közte Nagy Krisztián találatával 3–0-ra megnyerte.

A szünet után belehúzott a Detva, és három percen belül kettőt lőve szépített, sőt, újabb négy perc múlva egyenlített – és még csak 27 perc telt el a mérkőzésből. Kár lett volna kétségbeesni, a szünetig ugyanis előbb Bodó Chris, majd Dudás Jesse is betalált, így a záró 20 percre két gól előnnyel fordult a MAC.

A záró harmad 8. percéig tartott az újbudaiak kétgólos előnye, ekkor jött Viktor Fekiac, és emberelőnyből ismét egyre csökkentette a két csapat közötti különbséget. A hajrá igazán izgalmasra sikerült, de újabb gól már nem esett, így a MAC lezárta a gyetvaiak kétmeccses győzelmi minisorozatát.

DVTK Jegesmedvék–Dukla Trencín (szlovák) 3–2 (0–0, 2–1, 1–1)

Egy nappal azt követően, hogy a DVTK az idény eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratva 8–1-re legyőzte a szlovák U20-as válogatottat Pöstyénben, ismét jelenésük volt a jégen a Jegesmedvéknek. Glen Hanlon csapata két hét után játszott újra hazai pályán, ezúttal a középmezőnyhöz tartozó Dukla Trencín vendégeskedett Miskolcon.

A gól nélküli első játékrész után a második elején hamar megszerezte a vezetést a DVTK: Jamie Milam lőtt a kapuba Magosi Bálint passza után. A harmad második felében aztán Miskolczi Márk is betalált, igaz, csak egy gól maradt a hazaiak előnyéből, mert Boris Sádecky szépített.

A harmadik harmad nem indult jól a hazaiaknak, Jirí Gula a hatodik perc végén egyenlített, 2–2. Jött azonban az újabb hazai találat, Galanisz Nikandrosz közelről lőtt a kapuba Szirányi remek keresztbe passza után emberelőnyből – ezzel ki is alakult a végeredmény. A Jegesmedvék – ha talán kissé nehezen is – begyűjtötték a három bajnoki pontot, és megelőzték a Detvát, vagyis feljöttek a 8. helyre a tabellán.

SZLOVÁK TIPSPORT LIGA
HC 07 Detva (szlovák)–MAC Újbuda 4–5 (0–3, 3–2, 1–0)
Gyetva, 543
néző. Vezette: Loksík, Stano, Sefcík, Rojík
DETVA: Petrík – Martin Chovan, Kuklov – Sládok, Hrasko – F. Fekiac, M. Simon – Gachulinec, Král – Pulis, Murcek, Scurko – GASPAR 1 (2), V. FEKIAC 2 (1), DALOGA (2) – Zilka, Matús Chovan (1), Tibensky 1 – Surovy, P. Valent, Gilák. Edző: Josef Turek
MAC: RAJNA – Vokla, J. Dudás 1 – Burt, Fejes – Pozsgai (1), Bugár – Szigeti, BODÓ 1 (3), LANGKOW 2 (1), B. ORBÁN (4) – Dansereau, Brown, Klempa – Terbócs (1), Nagy K. 1, Szabad – Kreisz, Majoross B., Odnoga. Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 8 perc + végleges fegyelmi (Sládok), ill. 8 perc + végleges fegyelmi (Langkow)
Kapura lövések: 55, ill. 34
MESTERMÉRLEG
Majoross Gergely:
– Remekül kezdtünk, elmentünk három-nullára, de ez ugyanúgy túlzó volt, mint ahogy az „összeomlásunk” – bár tény, túl nyugodtan jöttünk ki a második harmadra, és ezt megbüntette a Gyetva. Annak viszont örülök, ahogy erre reagálni tudtunk, és a harmadik harmadban már csak őriznünk kellett az előnyünket. Nagyon hullámzó meccs volt, egyszer mi nyomtunk, másszor az ellenfél, talán a kapusteljesítmény volt az, ami végül a mi javunkra döntött.

DVTK Jegesmedvék–Dukla Trencín (szlovák) 3–2 (0–0, 2–1, 1–1)
Miskolc, 1240
néző. Vezette: M. Novák, Jonák, Bogdan, Smrek (szlovákok)
DVTK: ADORJÁN – Crawford, Kiss D. – Szirányi B. (1), MILAM 1 – Láda B., Slovák – Vojtkó – Kulmala, Loiseau, Magosi B. (1) – Somogyi, Vas J. (1), Z. Pance – Harrison (1), GALANISZ 1, Miskolczi 1 – Vincze P., Hajós, Ritó. Edző: Glen Hanlon
TRENCÍN: M. Valent – Rygl, Krejci – Bohunicky, Holenda (1) – GULA 1, Kovar – Luza, Pardavy – Sojcík, Őlvecky (1), Radivojevic (1) – Hecl, Sádecky 1, BARTOVIC (1) – Svec, Bliznák, T. Varga – Mikula, Dlouhy, D. Hudec. Edző: Peter Oremus
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Kapura lövések:
22, ill. 27
MESTERMÉRLEG
Glen Hanlon: – Remek mérkőzést vívtunk igen erős ellenféllel. A Trencsén nagyon gyorsan játszott és jól variálta a sorait is, ez okozott nálunk némi nehézséget, de aztán szerencsére megfelelően tudtunk alkalmazkodni hozzá, fontos három pontot szerezve ezzel.
Peter Oremus: – Ez a meccs egyértelműen az emberhátrányos játékunkon ment el, hiszen két gólt is kaptunk ilyen szituációból. Ráadásul ezúttal valamiért erővel sem bírtuk jól, így megérdemelt a hazaiak sikere.

AZ ÁLLÁS
1. Zvolen 23 15 3 2 3 96–48 +48 53
2. Kosice 22 15 1 6 77–47 +30 46
3. Poprad 22 13 2 1 6 63–46 +17 44
4. Nové Zámky 23 12 3 1 7 60–47 +13 43
5. Banská Bystrica 22 12 1 4 5 58–51 +7 42
6. Nitra 22 10 2 1 9 74–60 +14 35
7. Trencín 22 10 2 1 9 55–47 +8 35
8. Liptovsky Mikulás 23 8 2 1 12 60–65 –5 29
9. DVTK Jegesmedvék 23 7 2 3 11 63–75 –12 28
10. Detva 23 8 1 2 12 56–74 –18 28
11. MAC Újbuda 22 6 1 5 10 59–75 –16 25
12. Zilina 23 5 4 14 61–82 –21 23
13. Szlovákia U20 18 1 17 26–91 –65 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik