Tipsport Liga: Galanisz remek passza hozta a DVTK sikerét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.21. 20:33
null
A végén másfél perc alatt esett két gól (Fotó: Dömötör Csaba)
A szlovák jégkorongbajnokságban igazi magyar rangadót rendeztek pénteken, hiszen a DVTK Jegesmedvék fogadta a MAC Újbudát. A felek a szezonban harmadszor találkoztak, s az előző két randevú után a fővárosiak örülhettek jobban, hiszen előbb idegenben, majd hazai pályán is legyőzték a DVTK-t. Ezúttal viszont bő másfél perccel a vége előtt még úgy állt, hogy hosszabbítás lesz, aztán Galanisz remek passza után Somogyi talált be, majd Loiseau üres kapus góljával végül a Jegesmedvék nyertek.

Miskolci szemszögből nézve mindenképpen előrelépésnek tekinthető a korábbi két találkozóhoz képest, hogy ezúttal nem kerültek hátrányba már az első harmadban – köszönhetően elsősorban Vay Ádámnak. A válogatott kapus mind a 15 kapujára tartó lövést hárítani tudta az első 20 percben, újbudai kollégája, Bálizs Bence 9/9-es mutatóval hozta az első harmadot.

A második harmad is gól nélkül zárult, ekkor már a hazaiak jóval akítvabbak voltak, Glen Hanlon játékosai 18 alkalommal lőttek, Bálizs ugyanennyiszer védett, míg a MAC csupán hétszer jutott lövéshez, Vay pedig pont ugyanennyiszer hárított.

A helyzet sokáig a harmadik harmadban sem változott, Vay és Bálizs továbbra is remek védések sorát mutatta be, és már mindenki a hosszabbításra készült, amikor másfél perccel a vége előtt Galanisz Nikandrosz remek cselek után tette a pakkot Somogyi Balázs elé, aki megszerezte a vezetést csapatának. Ráadásul a kapott gól után Bálizs Bencét lehozta, Alexis Loiseau pedig üres kapus gólt lőtt hat másodperccel a vége előtt, ezzel a DVTK 2–0-ra győzött.

TIPSPORT LIGA
DVTK JEGESMEDVÉK–MAC ÚJBUDA 2–0 (0–0, 0–0, 2–0)
Miskolc, 1500 néző. V: Kalina, Korba, Jobbágy, Bogdan (szlovákok)
DVTK:
VAY (1) – Crawford, Kiss D. – Szirányi B., T. SLOVÁK (1) – Gőz, Milam – Láda B. – Kulmala, Vas J., Magosi B. – Hajós, Loiseau (1), Harrison 1 – SOMOGYI 1, GALANISZ (1), Miskolczi – Vojtkó, Ritó. Vezetőedző: Glen Hanlon
MAC: BÁLIZS – Pozsgai, MACAULAY – Vokla, J. Dudás – Negrin, Burt – Fejes – Bodó, Langkow, Nagy K. – DANSEREAU, Brown, Klempa – Pápa, Terbócs, Odnoga M. – Kreisz, Majoross B., Szabad – Szigeti. Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Kapura lövések: 43–34
MESTERMÉRLEG
Glen Hanlon: – Az első harmadban három góllal is vezethetett volna a MAC, Vay Ádámnak köszönhető, hogy nem így lett, az egész mérkőzésen remekül védett. A második harmadunk már jobb volt, onnantól jobban beleálltunk a meccsbe. A harmadikban a MAC is megszerezhette volna a döntő gólt, de szerencsére mi lőttük.
Majoross Gergely: – A várakozásnak megfelelő szoros, kiélezett meccs volt, nagy küzdelem mellett, sokáig kevés helyzettel. Ha az első két harmadban valamelyik csapat betalál, minden máshogy alakult volna, de nem így történt. A harmadikban már sokkal több helyzete volt a Miskolcnak, ez végül döntőnek is bizonyult.

TOVÁBBI MAI MÉRKŐZÉSEK
Poprad–Banská Bystrica 5–2 (0–0, 3–2, 2–0)
Kosice–Liptovsky Mikulás 1–0 (1–0, 0–0, 0–0)
Detva–Nitra 3–4 (1–2, 2–1, 0–1)
Zvolen–Zilina 2–4 (0–1, 2–1, 0–2)
Nové Zámky–Trencín 3–1 (1–0, 1–1, 1–0)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kosice 35 22 2 3 8 119–74 +45 73
2. Poprad 35 19 6 2 8 112–82 +30 71
3. Nitra 35 20 4 2 9 137–85 +52 70
4. Banská Bystrica 35 19 4 4 8 110–78 +32 69
5. Zvolen 36 18 4 4 10 128–86 +42 66
6. Nové Zámky 35 17 3 3 12 90–82 +8 60
7. Trencín 35 16 4 1 14 81–76 +5 57
8. DVTK Jegesmedvék 35 14 3 4 14 95–98 –3 52
9. Liptovsky Mikulás 36 11 2 3 20 85–112 –27 40
10. MAC Újbuda 35 10 2 5 18 100–117 –17 39
11. Detva 35 10 1 5 19 89–119 –30 37
12. Zilina 35 7 5 2 21 88–127 –39 33
13. Szlovákia U20 24 2 22 30–128 –98 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik