Tipsport Liga: ezúttal a DVTK nyerte a magyar csapatok csatáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.23. 20:37
A DVTK Jegesmedvék a hajrában lőtt gólokkal 2–0-ra legyőzte a MAC Újbudát a jégkorong Tipsport Ligában, ezzel a két magyar csapat párharcában három nyeretlenül megvívott találkozó után gyűjtötte be ismét a három pontot. A miskolci csapat így továbbra is harcban áll a rájátszásba kerülésért.

Aligha örülhetünk neki, hogy a szlovák élvonalbeli Tipsport Ligában szereplő két csapatunk egymás útjában állt-áll a középszakasz kezdetén, de ha egyszer ez a helyzet, akkor stratégiailag jó, hogy a legújabb rangadójukat a DVTK nyerte a MAC ellen.

Ezt nyilván elborzadva olvassák a fővárosiak drukkerei, csakhogy az Újbuda az alapszakasz végére 14 pontos lemaradást halmozott fel az utolsó playoffhelyhez képest, amit a 10 fordulós középszakasz alatt ledolgozni szinte lehetetlen, következésképp csak a Jegesmedvékben lehet a reményünk, hogy a magasba tartja a magyar zászlót a szlovák bajnokságban, és bejut a rájátszásba. Ám még ez sem biztos, sőt, hiszen a Michalovce és a Nitra (kis) előnnyel indult a versenyben, úgyhogy a DVTK-nak is kell minden pont – akár a MAC kárára is.

Az más kérdés, hogy a Miskolcnak nem szokása nyerni a legnagyobb hazai riválisa ellen, például az alapszakasz-záró pénteki fordulóban is a budapestiek győztek, úgyhogy senki sem lehetett biztos a kimenelteben, főleg, hogy akadnak változó tényezők is. Hiszen azzal, hogy az Erste Ligában (EL) már a rájátszásnál tartanak, ahova a Hokiklub és a Vasas azonban nem jutott be, tehát véget ért az idénye, akad néhány tehetségük, akik feljebb léphetnek a rangsorban, másképp a farmcsapatként is működő EL-keretektől a Tipsport Liga-együttesekhez. Így adódott, hogy a DVTK-nál az évad nagyját a Vasasban töltő Páterka Bence, a MAC-nál pedig a HK-s Szűcs István is beöltözött ismét, egy-két korábbi beugrás után végleges státuszba kerülve. Persze a boltot azért nem ők viszik, hanem elvileg a sztárok, akik viszont ezúttal szépen kioltották egymást a rangadó utolsó negyedórájáig.

Akkor viszont Galanisz Nikandrosz megtörte a jeget, assziszt nélküli góllal megszerezte a vezetést, egyben a győztes találatot. Persze még egy esett azért, csakhogy Radim Valchar emberelőnyös találata inkább a hab volt a tortán, mert az 1–0-nál 57:20-nál megítélt fór önmagában eldöntötte a meccset, hiszen megfosztotta a MAC-ot a reális lehetőségtől, hogy a kapusát lehozva támadjon az egyenlítésért.

Szóval, a DVTK nyert a középszakasz első fordulójában, és kedden a Nové Zámky ellen folytathatja a pontok gyűjtését, a MAC pedig az alsóház utolsója, a Detva ellen játszik majd.

JÉGKORONG
TIPSPORT LIGA, KÖZÉPSZAKASZ
ALSÓHÁZ

DVTK JEGESMEDVÉK–MAC ÚJBUDA 2–0 (0–0, 0–0, 2–0)
Miskolc, 911 néző. V: Snásel, Orolin, Beniac, Soltés (szlovákok)
DVTK: Rajna
Gőz, Vandane – Ross, Kiss D. – Láda B., Vojtkó
D. Rodman, Galanisz 1, Beach – Valchar 1, Vas J., Beauvillier (1) – Magosi B., Harrison, Ritó – Páterka, Kiss P.
Edző: Glen Hanlon
MAC: Bernard
Busenius, Macaulay – Carlisle, Bugár – Garát, Pozsgai – Lőczi, Blake Orbán
Klempa, Stretch, Sofron I. – Kreisz, Majoross B., Szigeti – Szűcs I., Nagy Krisztián, Terbócs – Brance Orbán, Bodó, Pitt
Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
Kapura lövések: 34–23

További eredmények
Dukla Michalovce–Detva 10–2
Nitra–Nové Zámky 4–0

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Dukla Michalovce 49 19 4 7 19 135–138 –3 72
2. Nitra 49 19 2 7 21 128–136 –8 68
3. DVTK Jegesmedvék 49 18 5 3 23 129–143 –14 67
4. MAC Újbuda 49 14 2 5 28 139–186 –47 51
5. Nové Zámky 49 11 6 5 27 125–170 –45 50
6. Detva 49 14 2 2 31 114–183 –69 48

FELSŐHÁZ
Banská Bystrica–Trencín 5–1
Slovan Bratislava–Zvolen 5–0
Kosice–Poprad 1–3

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
  M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Banská Bystrica 49 28 9 3 9 159–94 +65 105
2. Slovan Bratislava 49 29 6 4 10 178–95 +83 103
3. Kosice 49 25 9 4 11 147–101 +46 97
4. Poprad 49 25 5 5 14 151–115 +36 90
5. Zvolen 49 28 3 18 173–132 +41 87
6. Trencín 49 22 5 5 17 149–126 +23 81

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik