Itt van Amerika
SZŰCS ANDRÁS 2020.02.08 11:52

Tengerentúli, romániai, szlovákiai – mind a magyar hokiért húz korit

Felhozható ugyan rossz példa, a honosítás mégis sikertörténet a magyar hokiban, mert a legtöbb esetben jó embereknek adtunk útlevelet. Történelmi áttekintés a kezdetektől napjainkig, sörmeccstől az elit-világbajnokságig, Dewartól Sarauerig – és még egy ló is előkerül.

 

Frank Banham nélkül biztosan nem jutottunk volna fel Krakkóban (Fotó: MJSZ/Mudra László)

 

Sokféleképpen értelmezhető a „szórványmagyarság” kifejezés – a jégkorongot illetően például a Teremtő elég nagyot szórt mennyiségben és távolságban is.

Az újonnan érkezőknek meglepetés lehet, de a honosítás nem a kétezres évek találmánya. Például 1934-ben a kanadai John „Skinny” Dewar nemcsak szövetségi kapitányunk, hanem egyik játékosunk is volt, méghozzá a szülőhazája elleni mérkőzéseken, mert neki is köszönhető, hogy az Európában portyázó kanadai válogatott leállt a sportágat még csak tanuló mieinkkel játszani. Ráadásul előbb ikszeltünk, és ugyan másnap kaptunk egy hetest – ennél most érdekesebb, hogy aktuális férfiválogatottunkban is akadnak néhányan, Scott Macaulay, Andrew Sarauer és Karol Csányi, akik nem a határainkon belül születtek és/vagy nem itt cseperedtek fel és/vagy más nyelven kezdenének el beszélni, ha nem figyelnének.

Érdemes tehát megnéznünk, hány honosított hokis mennyivel és miként gazdagította a sporttörténelmünket, aztán pedig azt, hogy mi lett velük később.

A 2014-es vb-pályázathoz készült Sándor Szilárd-figura

A VÁNDORKUPA ÉS A GRAFIKUS

Kezdésként nem árt elgondolkodni azon, kit is tekintünk honosítottnak? Aki mindenkori határainkon kívül született? Aki nem nálunk tanult meg korcsolyázni? Akinek nincs, nem volt magyar felmenője? Aki játszott más nemzet válogatottjában?

Mert például Erdély közigazgatásilag más országhoz tartozik, viszont a jégkorongban (is) szervesen kapcsolódik Magyarországhoz, hogy mást ne mondjunk, jelenleg is a magyar központú Erste Ligában (EL) versenyez a Csíkszereda, a Brassó, valamint a Gyergyószentmiklós. És máris itt van Bíró László esete: róla nevezték el az EL alapszakaszgyőztesének járó vándortrófeát, de amikor a negyvenes években barátságos meccseken a magyar válogatottban szerepelt, Erdély éppenséggel hozzánk tartozott, úgyhogy hivatalosan nem kellett honosítani.

A kilencvenes években viszont Csibi József, Sándor Szilárd, Sofron Attila és a 2014-ben elhunyt Rajz Attila Csíkszereda szülötteként lett felnőttválogatottunk tagja, ám mivel korábban egyikük sem játszott a románoknál, vitatható, hogy honosítottnak számít-e. Az viszont vitathatatlan, hogy markáns szereplői a magyar hokinak, hiszen 125 válogatottságot és 22 vb-szereplést raktak össze. Sándor „Tilu” a visszavonulása után grafikusként a 2014-es elit-vb-pályázati jelvényünk megrajzolásában is segédkezett (ki ne emlékezne a túlméretezett korcsolyában vigyorgó lóra, Hokkira?!), a Sofron család képviselője pedig az ezen a hétvégén Nottinghamben zajló olimpiai selejtezőn is jelen van Sofron István révén.

Fenti táblázatunk összeállításánál azt a gyakorlatias vezérelvet követtük, hogy kik lettek magyar állampolgárok felnőttként, jobbára nyelvtudás nélkül, vagy pedig úgy, hogy előtte más ország válogatottjában szerepeltek. Ezért a maiak közül például Bartalis Istvánt nem tüntettük fel, bár Csíkszeredában született és a magyar mellett svéd állampolgár is, ám iskolába és jégpályára járni Győrben kezdett. Vele ellentétben Scott Macaulay nyilvánvalóan import, mert tavalyig csakis kanadai volt, és nehezen mélyülhetnénk el vele irodalmunk szépségében, pedig kulturált fiú...

KUBAI KÉZISEK, TÉTOVÁZÓ ÁLLAMELNÖK

A modern kori hokinkba két ütemben érkeztek honosított játékosok. Az első hullám a kétezres évek elejére, közepére esett, a második egy évtizeddel későbbre – mit ad Isten, ekkor ünnepelhettünk feljutásokat, elit-vb-szerepléseket is.

Az egyik legjobb sztori Frank Kovácsé, akinek neve sorrendjét nyugodtan írhattuk volna fordítva, a hokinyelvünkben mégis így maradt meg. Az NHL-ben szereplő Dallas Stars jogelődje, a Minnesota North Stars draftolta 1991-ben, de 1999-ben már Székesfehérváron játszott 191 centis, 103 kilós „kétajtós szekrény” termettel, pont/meccs felett termelve. A fellendülésünket előre vetítő 2002-es és az új BS-beli 2003-as vb-n szerepelt, majd amikor a feljutás nyomán 2009-ben megkereste a kollégánk Torontóban, már civilként üzente, hogy szinte rablóból pandúr lett, vagyis keménykezű hokisból rendőrtiszt…

Az Egyesült Államokból érkező Holéczy Roger nem a termetével tűnt ki, de öt vb-n játszott magyar mezben (Fotó: MJSZ/Mudra László)

Miután ezt elmesélte, a mieink Kanadával és Szlovákiával meccseltek az elitben, és északi szomszédaink ellen a háromból két gólunkat Roger Holéczy, illetve Tomás Sille szerezte. Hogy ők miként kerültek ide? A Dunaszerdahelyen született Sille nekünk Tamás, de 1999-ben két mérkőzésen játszott a szlovák válogatottban is, 2000-ben viszont Fehérvárra szerződött. Az emlegetett 2003-as vb előtt hetekkel már a Sport-, illetve a Belügyminisztérium íróasztalain vándorolt a paksamétája, az esküt is letette, mégsem kapta meg a pecsétet, mert az illetékesek éppen keményítettek a szabálytartáson, miután a Kubából érkező válogatott kézilabdázók, Pérez Carlos és Díaz Ivo döcögő magyartudása elgondolkodtatta Mádl Ferenc köztársasági elnököt… Végül a nyitó meccsünk előtt Kovács Zoltán akkori főtitkár loholt a BS-be, hogy a mégiscsak szignózott honosítási papírt és útlevelet bemutassa a zsűrinek, így a már akkor 33 éves Sille játszhatott a vb-n. Aztán még egy dekádot lehúzott piros-fehér-zöldben, és stílusosan a 2013-as, ugyancsak BS-beli vb-vel búcsúzott.

Holéczy addigra már visszavonult, ám amikor idekerült, mindenkit meglepett – a termetével. A legenda szerint idősebb Ocskay Gábor nagyon várta már, hogy megérkezzen a légiós, akit a tengerentúlról „rendelt”, de a felé tartó emberáradatot a szemével fürkészve hiába nézte, nem látta, ugyanis a kiválasztott a 169 centis magasságával nem tűnt ki a tömegből…

„A honosításom ötlete Marty Raymondtól származik, akinek keze alatt játszottam az ECHL-ben: egy ügynök érdeklődött nála azzal, hogy a Fehérvár csatárokat keres – emlékezett vissza a magyar fürdőkbe és borokba is belehabarodó Holéczy. – Ugyanabban az évben az édesanyám, mit sem tudva a jégkorongos szálról, nekem és a testvéremnek is magyar útlevelet igényelt. Az anyai ösztön... Amikor a tengerentúlon nem haladtam úgy felfelé, ahogyan szerettem volna, az NHL-álom kezdett szertefoszlani, Magyarország új célt, sőt új életet jelentett. Az a szenvedély, amellyel a magyarok dolgoztak, valósággal magával ragadott, onnantól én is a magyar jégkorongot akartam szolgálni! Ebből aztán másik álom kerekedett: a világ legjobbjaival játszhattam, csak éppen az A-csoportos világbajnokságon. Mégis a szapporói csoda a csúcs, talán a legjobb érzés, amiben részem volt, látni a határtalan boldogságot, amit kiváltottunk: a szüleimet gyerekkori barátok hívogatták…”

A kétezertízes évek legjobban elsülő igazolása kettős: Frank Banham és Andrew Sarauer egyszerre lettek magyarok 2015. április 3-án – három héttel később pedig feljutottak az elitbe.

Legjobb kanadai „importjaink”: Andrew Sarauer (balra) és Frank Banham egyszerre lett magyar 2015. április 3-án (Fotó: MJSZ/Mudra László)

Egy kukkot sem tudtak magyarul, a világon semmi közük sem volt hozzánk azon túl, hogy Fehérváron légióskodtak, jó hokisok voltak, és hajlandók a honosításra. Abban az évben kiemelkedően játszottak a vb-n, nélkülük biztos elmaradt volna a feljutás, ami igenis sokat jelentett nekik: a 40 éves Banham NHL-múlttal a háta mögött zokogott az ünneplő öltözőnkben. Sajnos a térde nem bírta a strapát, viszont Sarauer főszerepet vállalt a 2016-os elit-vb-n a Fehéroroszország elleni győzelmünkben is, ami 73 év után az első volt a legmagasabb osztályban, és ő ma is kerettag, jelenleg is nyomja Nottinghamben.

„Éreztem a nyomást, hogy az idősebb játékosok egyikeként vezérként teljesítsek és legyünk sikeresek. Akkor már három éve légióskodtam Magyarországon, a csapattársaim a barátaim lettek, a családomnak is fontossá vált a válogatottság – írta megkeresésünkre Banham, aki manapság a Flottweg nevű mechanikai eszközöket gyártó német cégnél dolgozik, miközben hokifejlesztő programban segédkezik Cincinnatiben. – Kentuckyban élünk, de ma is tartjuk a kapcsolatot az ottaniakkal, és amióta eljöttünk, négyszer is visszalátogattunk Magyarországra, a következő alkalom pedig állandó téma nálunk…”

EGY-KÉT EJTŐERNYŐS ÉS AZ ÉLLOVASOK

Természetesen akadnak ejtőernyősök is, akik nem a szívüktől fűtve húzták fel a magyar szerelést egy-egy alkalomra. Jesse Dudásról például az Isten se mossa le, hogy kizárólag az elit-világbajnokság(on elérhető klubszerződés) érdekelte: 2016-ban kapott útlevelet, NHL-be draftolt, jobbos ütőfogású hátvédként nyilván utazott is, azóta viszont hogy, hogy nem, mindig közbejön neki valami, amikor tétmérkőzésen kellene pályára lépnie, most éppen a cseh élvonalba igazolt, ezért utasította vissza a behívót. (Mondjuk öt vb- és néhány barátságos meccsével is többet tett értünk, mint az amerikai kosárlabdázó, DeAndre Kane, aki 2017 nyarán az Euroligában szereplő klubjához, a Maccabi Tel-Avivhoz tartva beugrott hozzánk útlevélért félúton, hogy európainak számítson, és soha többé nem láttuk…)

A 2016-os oroszországi elit-világbajnokságon Sille Tamást
a szlovák újságírók is megrohanták (Fotó: MJSZ/Mudra László)

A másik végletet Sille és Sarauer jelenti. Sille Tamás 90 magyar válogatott mérkőzésével és 11 vb-szereplésével is csúcstartó, Andrew Sarauer idén játszhat a hatodik vb-jén, amivel fellép a ranglista második helyére, a pontokat tekintve pedig máris vezet a honosítottak között.

Amiben viszont az összes magyarrá váló jégkorongozó megegyezik: nálunk átélt élményeikről az első kérő szóra lelkesen írtak, meséltek, küldtek fotókat és videókat, ráadásul aranyosan keverték anyanyelvüket a magyarral, Holéczy például „csodálatos experience”-ként jellemezte itt töltött éveit. Ezek az élmények aztán visszahúzzák a fiúkat Magyarországra, a szapporói légióshőseink is mind eljöttek a Magyar Jégkorongszövetség 90. születésnapján 2017-ben szervezett gálameccsre, néhányan az általuk edzett gyerekcsapattal tértek vissza, mások csak látogatóként.

Vagy inkább családtagként.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. február 8-i lapszámában jelent meg.)

HÁROMFÉLE TÖRTÉNET
Kutatómunkánk során sok érintettel beszéltünk, álljon itt most három korszak három különböző története.Omar Ennaffatiban, Nathan Martzben és Tyler Metcalfe-ben annyi a közös, hogy Kanadában születtek és hokiztak, aztán magyar címeres mezbe is bújhattak – ám a marokkói felmenőkkel is bíró Ennaffati a 2008-as szapporói csodának és a 2009-es elit-világbajnokságnak is lelkes résztvevője volt; Metcalfe a 2015-os krakkói bravúrban segédkezett, viszont a 2016-os elit-vb-re már nem jutott el; Martznek pedig egyetlen meccs jutott 2009 őszén…

ENNAFATTI, OMAR: „Még egyetemre jártam, amikor Danny Flynn volt az edzőm, aki Észak-Amerika-szerte elismert tréner, kinevelt NHL-játékosokat is, és néhányunknak felajánlotta, hogy segít elszerződnünk Németországba, ahol könnyebb lehetett volna a dolgunk EU-útlevéllel. Őszintén szólva azt sem tudtam, hogy Magyarországon van jégkorongbajnokság, így azt sem, hogy a válogatottban is szerepelhetnék, viszont amikor összekötöttek Kovács Zoltán főtitkárral, egyre többet megtudtam, például azt, hogy a szintén kanadai Pat Cortina a Fehérvár edzője. Ettől már fellelkesedtem, és amikor láttam, micsoda tűzzel dolgoznak az Alba Volánnál, megszállt, hogy képviselni akarom Magyarországot! Fehérváron nagyon jól bántak velem: Ocskay Gabi testvére, Zsuzsi jött ki értem a reptérre, a stáb, a szurkolók, a szponzorok mind elkényeztettek, akárcsak a Belga étterem, ahol mindig ettünk. Büszke vagyok rá, hogy ott játszhattam, és magyar válogatott lehettem. A világban nem sokan tudnak a magyar hokiról, beleértve a rokonaimat, úgyhogy élmény volt, amikor elmesélhettem nekik, hogy nagyon is él itt a sportág! Elképesztő volt feljutni Szapporóban, aztán csodálatos az elit-világbajnokság, főleg a Kanada elleni mérkőzés, amit minden ismerősöm láthatott a tévében. Immár több mint kilenc éve a Liechtensteinben székelő Hilti cégnél dolgozom, rögtön azután kezdtem, hogy lejátszottam az utolsó válogatott meccsemet Szlovénia ellen Ljubljanában. Igazán családias cég ez, olyan, mint egy hokicsapat, úgyhogy nagyon élvezem a munkát. Egyébként az egyik legnagyobb gyárunk Kecskeméten van – hátha áthelyeznek, és visszaköltözhetek Magyarországra! A munka mellett még játszottam kicsit a Dundas Real McCoys nevű szeniorcsapatban, és terelgetem Bence és Leo fiamat, akik jégkorongoznak és baseballoznak. A mai napig tartom a kapcsolatot a régi társakkal, és fantasztikus volt a Finnország elleni öregfiúkmeccsünk: igaz ugyan, hogy kicsit öregebben és kövérebben, de jó volt újra látni mindenkit. Csak azóta még jobban hiányzik Magyarország! Svasznek Bence cimborám időről időre küld egy-egy válogatott pólót, kapok üzenetet Sütitől (Kovács Csaba), aki Döbröginek hív, és csevegünk Holéczy Rogerrel azon tanakodva, milyen üzletet indíthatnánk, amely révén letelepedhetnénk Budapesten… Mindenesetre tervezzük, hogy a fiaimmal ellátogatunk, végre a nyelvet is megtanulhatnám tisztességesen, nem beszélve arról, hogy szaunázhatnék és mehetnék termálfürdőbe, mert a Gellérthez hasonló nincsen Torontóban…”

MARTZ, NATHAN: „Olaszországban játszottam éppen, amikor ráébredtem, hogy mennyire hiányzik nekem Magyarország, ezért úgy döntöttem, nemcsak visszatérek Fehérvárra, hanem útlevélért is folyamodom. Parádésan éreztem magam, a társak, a drukkerek, az egész lenyűgözött. A családban korábban nemigen beszélgettünk a felmenőinkről, úgyhogy a kutatásom során folyamatosan tanultam. Végigcsináltam a hivatalos folyamatot, de nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a nagyapám elég ideig élt Magyarországon az emigrációja előtt. Bonyhádon született, megvan a születési anyakönyvi kivonata, ám aztán az egész család Németországba, majd Kanadába menekült, úgyhogy végül elutasították a kérelmemet. Sajnáltam, mert nagyon reméltem, hogy tétre menő mérkőzésen is képviselhetem Magyarországot. Öt-hat éve már visszavonultam, jelzálog-brókerként dolgozom, megnősültem és van három gyermekem, a kicsik ikrek, amiért a szintén ikerapuka Kovács Csabi szívta a vérem… Facebookon mindenkiről láthatod, mi újság vele, és ez tök jó, mert egyébként kevesekkel tudom tartani a kapcsolatot. Imádtam a magyar kalandot, csak az útleveles ügyet sajnálom… Kicsiket edzek, és néhány éve Kamloopsban a magyar U15-ös válogatott ellen játszottunk, imádtam, hogy beszélhettem a magyar csapat tagjaival, mielőtt bedobták a korongot.”

METCALFE, TYLER: „Magyarországon született a nagypapám, a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam. Az iránta és a szülőhazája iránti tisztelet miatt szerettem volna magyar válogatott lenni, és sokan segítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az Azari család adta meg nekem az esélyt Dunaújvárosban, aztán idősebb Ocskay Gábor és Egri István is Fehérváron, illetve Miskolcon – mindannyian csodálatos emberek. Végül szövetségi kapitányként Rich Chernomaz hitt bennem, és elvitt Krakkóba. Na, az valami hihetetlen élmény volt! Az egész családom átrepült Kanadából, döbbenetes volt, ahogy haladtunk előre a feljutásig… Engem sohasem a hoki szakmai része motivált. Persze, szerettem tesztelni magam, hogy egyre magasabb szinten is megálljam a helyem, a legfontosabbnak mégis azt éreztem, hogy bizonyítsam, mennyire büszke vagyok a magyar vérvonalamra. A nagypapámért csináltam. Viszont manapság sem vagyok agysebész – középiskolai testnevelő tanárként dolgozom, és a suli hokicsapatát is edzem, szeretem, hogy aktív lehetek mindennap, ráadásul megnyertük az iskola történetének első bajnoki címét! Időről időre váltok e-maileket a srácokkal, főleg a rájátszás környékén, amikor már látszik, kinek milyen az idénye. A gimnáziumi csapatomat is elvittem már Magyarországra, remélem, lesz még ilyenre lehetőségem, mert a gyerekek imádták Budapestet, én pedig szeretem megmutatni, milyen nagyszerű emberek lakják ezt a gyönyörű országot.”
2020.02.22 17:00:39

Jégkorong H. Á.

A Tipsport Liga középszakaszában érintett DVTK és MAC mérkőzései, a bajnokság állása.

2020.02.20 18:25:31

Jégkorong H. Á.

Az Erste Liga 2019–20-as idénye rájátszásának menetrendje, eredményei.

2020.02.09 18:25:17

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Remek iram, nagy csata és a legfontosabb: 4–1-es magyar siker a házigazda ellen! Rajna Miklós 97.92 százalékkal védett.

2020.02.08 13:44:46

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Hiába a több helyzet, csak a ráadásban tudta legyőzni ellenfelét a magyar jégkorong-válogatott.

2020.02.07 20:11:10

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

Mennyit adtak hozzá a honosított játékosok a magyar hokisikerekhez?