Szlovén bekk góljával nyert a Volán Jesenicében

Vágólapra másolva!
2010.11.07. 20:38
null
Kranjc (balra) hazájában szomorította honfitársait (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 az utolsó harmadot kétgólos hátránnyal kezdte a Jesenice otthonában, ám Eric Johansson duplájával egyenlíteni tudott, majd Ales Kranjc hosszabbításban lőtt góljával a győzelmet is megszerezte.

 

A statisztika alapján bizakodhattak a fehérváriak, mivel a két csapat idénybeli eddigi mérkőzésein az idegenben játszó alakulat nyert (a nyitó fordulóban 5–4-re a Jesenice, a 16. fordulóban pedig a Volán 4–3-ra).

A mieink kapujában ezúttal Hetényi Zoltán kezdett, akinek sajnos hamar beköszöntek a hazaiak (1–0), sokáig azonban nem játszott hátrányban a Volán, mivel Holéczy Roger a 9. perc elején egyenlített (1–1). Az első harmadban Hetényinek kétszer annyi lövéssel kellett szembenéznie, mint kapuskollégájának, ám az eredményen ez nem látszott, 1–1-gyel zárult a nyitó játékrész.

A második húsz perc sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, ennek ellenére a Jesenice kétgólos előnybe került, mindkétszer Jure Dolinsek volt eredményes. (3–1)

A harmadik harmadot jobban nem is kezdhette volna a Volán, Eric Johansson 49 másodperc elteltével szépített (3–2), majd ugyanő a mérkőzés első emberelőnyös találatával ki is egyenlített. (3–3)

A rendes játékidőben már nem született több gól, így jöhetett a hosszabbítás. A játékosok mindössze 24 másodpercig túlóráztak, köszönhetően a szlovén Ales Kranjcnak, aki Ladányi Balázs passzát követően belőtte a Fehérvár győztes gólját. (3–4)

 EBEL
19. FORDULÓ
ACRONI JESENICE–SAPA FEHÉRVÁR AV19 3–4 (1–1, 2–0, 0–2, 0–1) – h. u.
Jesenice, 2446 néző. Vezette: Bogen, Mathis (mindkettő osztrák), Hribar (szlovén)
JESENICE: Suomalainen – Cavosie, Robar, Dahlman, Ticar, Lysak – Werner, Erman, Zidan, Sabolic, Jeglic – Nolan, Beckett, Kuralt, Hafner, Brus – Magovac, Susanj, Dolinsek
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Durco, Ackeeström, Palkovics, Johansson, Kovács Cs. – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Orbán, Kranjc, Holéczy, Martz, Mihály Á. – Maklári, Fekete D., Hegyi Á. Z.
Gólok: 5:06: Werner (Jeglic, Ticar, 1–0). 8:06: Holéczy (Martz, Kranjc, 1–1). 24:19: Dolinsek (Kuralt, 2–1). 37:18: Dolinsek (Cavosie, Robar, 3–1). 40:49: Johansson. 49:43: Johansson (Ackeström, Palkovics – emberelőny, 3–3). 60:24: Kranjc (Ladányi, Vas M. – ee., 3–4)
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
További eredmények: Ljubljana–Linz 3–2, Vienna–Graz 3–2 – h. u., Villach–Klagenfurt 2–3, Zagreb–Salzburg 6–7 – h. u.

 

 AZ ÁLLÁS
1. Klagenfurt 19 14 2 2 1 76–49 34
2. Salzburg 19 9 4 6 78–55 26
3. Villach 19 11 1 7 72–54 24
4. Vienna 19 9 1 1 8 74–58 21
5. Zagreb 19 6 2 4 7 68–66 20
6. Jesenice 19 8 3 8 58–71 19
7. Graz 19 7 2 1 9 55–57 19
8. Ljubljana 19 6 2 1 10 56–77 17
9. FEHÉRVÁR 19 4 2 2 11 54–79 14
10. Linz 19 4 1 3 11 40–65 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik