Sok gól, sok kiállítás és Ferencváros-siker

Vágólapra másolva!
2012.03.12. 21:03
null
A Miskolc ezúttal sem tudta megismételni azt a teljesítményt, amit hazai pályán nyújtott (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
Az élvonalbeli jégkorongbajnokság elődöntőjének negyedik meccsén a Ferencváros egy változatos, kiállításokban és gólokban is gazdag meccsen másodszor is legyőzte hazai pályán a Miskolcot. A Ferencváros 6–3-as sikerével kiharcolta a mindent eldöntő ötödik mérkőzést, amelyet szerdán rendeznek Miskolcon. 

A Miskolc és a Ferencváros elődöntője az ob I-ben eddig nagyon változatos képet mutatott: az első meccset 7–1-re megnyerte Greg Lindqvist edző csapata, a második találkozón a fővárosban azonban 4–3-as vereséget szenvedett, a harmadik mérkőzésen azonban ismét győzni tudott. Így érkeztünk el a mai negyedik összecsapáshoz, amely a párharc eddigi alakulásához hasonlóan változatos volt.

A miskolciak 2009 óta nem tudtak nyerni a Ferencváros vendégeként, ám ezúttal a meccs elejétől nagyon aktívan játszottak, látszott, hogy már ezen a találkozón el akarták dönteni az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcot. Ennek megfelelően az ötödik perc végén Rafaj Attila passzából a hosszú oldalon, a jobb szélen érkező Vladimir Dubek közeli lövéssel megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A Jegesmedvéknek a gól után is volt a helyzetük, ám mégis a Ferencváros szerezte a következő gólt. A kilencedik percben a hazaiak kétszer is eltalálták a kapuvasat, a második után Berta Ákos a kipattanót közelről a kapuba passzolta.

Berta ebben a harmadban főszereplővé vált, ugyanis a folytatásban szúrásért kiállítást, majd fegyelmivel végleges kizárást kapott. A Miskolc ezután kapuja elé szögezte a zöld-fehéreket, Jozef Racko többször is bravúrral védett, és miután a vendégektől Miskolczi Márkot is kiállították a játékvezetők (magas bot miatt), a Ferencváros megúszta bekapott gól nélkül ezt a szakaszt.

Sőt, a játékrész végén még a vezetést is megszerezte: Lubomir Chmello kiállítása után Juhamatti Hietamaki távoli lövése a kapusvasról Linus Schellin elé pattant, a svéd játékos pedig közelről kihasználta a lehetőséget. Az első harmad a három gól mellett hat kiállítást is hozott (három-három elosztásban).

A nézők a folytatásban is sok durvaságot láthattak: a ferencvárosi Borbás Gergely fejre támadásért kapott kétperces kiállítást majd tízperces fegyelmit (végleges kiállítás is lehetett volna...). Ennek ellenére a hazaiak alakítottak ki nagyobb helyzeteket és ők szereztek újabb gólokat is.

Előbb Rosztocsil Tamás lőtt nagy gólt a szélről a jobb felső sarokba, majd Borbás Gergely passzából Kiss Gábor bombázott a miskolci kapuba, ezzel két harmad után 4–1-re vezetett a Ferencváros.

Az utolsó játékrész elején öt a négy elleni emberhátránynál tudott szépíteni a Miskolc Joshua Bonar révén. A Ferencvárosnak azonban volt válasza és Linus Schellin második találata után, 5–2-es hazai vezetésnél úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. Pláne azután, hogy a vendégek kettős emberelőnyben sem tudtak betalálni.

Több mint négy perccel a vége előtt Vladimir Dubek második góljával azonban mégiscsak szépíteni tudtak a miskolciak, akik már három és fél perccel a meccs vége előtt lehozták a kapus Budai Krisztiánt, hogy így kerülhessenek emberelőnybe.

A Ferencváros azonban ennek köszönhetően többször is üres kapura támadhatott, az egyik ilyen lehetőségből Schelling harmadszor is betalált, ezzel végleg eldőlt a találkozó. A mindent eldöntő ötödik meccset szerdán Miskolcon rendezik.

FTC–MISKOLC 6–3 – NYILATKOZATOK

OB I, RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
NEGYEDIK MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–MISKOLCI JJSE 6–3 (2–1, 2–0, 2–2)
Pesterzsébet, 300 néző. V: Kincses, Halassy, Bedő, Soós D.
FTC: RACKO – Wéber, Hietamäki (1), SIVONEN (1), Borbás (1), Feil (2) – Hrajnoha, Bontovics, Jánosi (1), Hoffmann, Rosztocsil 1 – Vecaj, Székely Mádai, Berta 1, Roczanov (2), KISS G. 1 (1) – Lévai, SCHELLIN 3, Hegyi D. Edző: Dobos Tamás
MISKOLC: Budai K. – Budai R., Jarábek (1), Bonar 1, NAGY G. (1), Miskolczi – Svasznek, Chmelo, Rafaj (2), Urbán (1), DUBEK 2 – Láda P., Orosz, Ritó, Szilágyi, Lindgren – Turóczy. Edző: Kjell G. Lindqvist
Kiállítások: 17 perc+10 perc fegyelmi (Borbás)+végleges fegyelmi (Berta), ill. 14 perc+10 perc fegyelmi (Bonar)
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás: – Már a bemelegítésnél is éreztem a srácokon, hogy fejben rendben vannak. Mindenki végig küzdött, biztatta a másikat a kispadon, az egész meccset jó szellemben hokiztuk végig.
Kjell G. Lindqvist: Jól kezdtünk, aztán a második harmadban buta gólokat kaptunk, a harmadik harmad elején pedig hiába szépítettünk gyorsan, nemsokára kaptuk a következőt, és azzal el is dőlt a meccs. De még ha Pesterzsébeten nem is megy, otthon nagyon erősek vagyunk, úgyhogy nem aggódom
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik