Reális cél a feljutás? – szombaton rajtol a jégkorong-vb

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 14:31
null
A mieink a legmagasabban rangsorolt Kazahsztánnal az utolsó körben csapnak össze (Fotó: Koncz György)
Elutazott a magyar válogatott a divízió 1/A-világbajnokság helyszínére, ahol az utolsó pillanatokban is dolgoznak a csarnokon. Ám ennél fontosabb: miként készülnek, hogy néznek ki az ellenfeleink.

 

 

A mínusz 1. napon a magyar férfiválogatott elrepült a szombaton kezdődő divízió 1/A-világbajnokság helyszínére, Kijevbe, ahol csütörtökön helyi idő szerint 21 órára edzése volt kiírva. Ez már önmagában csoda, mert a csarnokot lóhalálában készítik fel a hoki vb-re, hiszen egy héttel ezelőtt még futsaloztak benne. De ahogy ilyenkor lenni szokott, biztos, hogy a kezdésre a Palac Szportu is készen lesz, és már a nyitó napon megtelik, hiszen a házigazda Ukrajnával kezdünk, úgyhogy, ha a helyiek nem is hömpölyögnének a létesítménybe (egyébként a saját meccseikre fognak), honfitársaink akkor is biztosítanák a telt házat.

Szakmailag persze fontosabb, hogy miként zárhatunk az első két hely valamelyikén, azaz juthatunk fel.
Az idén furcsa lélektana lesz a vb-hétnek, mivel a felkészülés során nem érződött csapatunkon az átütőerő, amely 2015-ben Krakkó és a feljutás előtt igen. Ezt az észlelést viszont nehéz konkretizálni, hiszen akkor sem nyertük meg az összes felkészülési meccsünket (mondjuk háromból kettőt igen), de nem is Svédországgal és Finnországgal kezdtük a gyakorlást. Ám a vb-helyszínen minden máshogy fest, válogatottunk pedig évtizedes hőstetteivel rászolgált a bizalomra, úgyhogy igenis elképzelhető az újabb bravúr, a visszajutás az elitbe.

A furcsa lélektanhoz hozzájárul, hogy Ukrajna – élve a szervező jogával – „megbabrálta” a menetrendet, mi olyan rosszat kaptunk, amilyet csak lehet. De ha kezdésnek nyernénk, akkor egy szünnapot követően futhatnánk neki az első kulcsmeccsnek Ausztria ellen, amelynek újabb feltételezett sikerével másnap Dél-Koreát is legyűrnénk valahogy, így a második szünnap után Lengyelországgal már a feljutásért meccselhetnénk, és megvalósulhatna az álmunk, hogy az utolsó fordulóban a szerintünk addigra szintén feljutó Kazahsztánnal tét nélkül szórakozhassunk.

Na de inkább nézzük, kik állnak az utunkban!

SZAVAZÁS

Hogyan szerepel a divízió 1/A vb-n a magyar jégkorong-válogatott?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


UKRAJNA (22.)

Vb-meccsünk időpontja: április 22., szombat, 12.30 – ÉLŐBEN AZ NSO-N (Tv: Sport1)
Legutóbbi eredményünk: 4–2 (2015. április 23., Krakkó)

A házigazda felkészülése kaotikus, szerdán, egyetlen nappal a többiek előtt vehette át a csarnokot, azaz rendezői előnye gyakorlatilag nulla, egyébként meg konkrétan hátrányból indul, hiszen vidéken készülve egyetlen felkészülési meccset sem játszott – mindkettőre panaszkodtak a játékosok, akik ráadásul fogynak (nem a testsúlyra gondolunk…). Több ember dőlt ki a kezdés előtt, például a csapatkapitány Viktor Zaharov. Mégis, az új szövetségi kapitány, Olekszandr Szavickij már az ősszel közölte, hogy meg akarja nyerni a vb-t, noha Ukrajna tavaly még eggyel lejjebb, a divízió 1/B-ben szerepelt… Ugyanakkor veszélyes ellenfél, mert például a 2014-es d1/A vb-t a legjobban kezdte, minket is elvert, csak aztán kitört az orosz–ukrán konfliktus, és a kerettagokat érthetően jobban érdekelte szeretteik hogyléte, mint a jégkorong. 2015-ben aztán emlékezetes meccsen kétgólos hátrányból vertük meg őket Krakkóban, azóta nem láttuk egymást. Így kiindulhatunk az idei februárból, amikor Katowicében felkészülési tornán hosszabbításban győzték le Lengyelországot, ugyancsak ráadásban veszítettek Olaszország ellen, és simán kikaptak Szlovéniától – ám ettől sem lettünk okosabbak.

AUSZTRIA (17.)
Vb-meccsünk időpontja: április 24., hétfő, 19.30 – ÉLŐBEN AZ NSO-N (Tv: Sport1)
Legutóbbi eredményünk: 3–1 (2016. április 16., Bécs)

Egészen 24-ig szaladt a számláló, amely a hiányzókat összegzi, úgyhogy a „sógorok” sem állnak tökéletesen. Nem jön például a három NHL-esük, Michael Grabner, Michael Raffl és Thomas Vanek, meg az EBEL-döntős Klagenfurtból és Viennából egyetlen mezőnyjátékos sem. De épp itt van a kutya elásva. Mivel a legtöbb sztár és bizonytalan elem kikerült a képből, csupa olyanokból áll a keret, akik a vasat is átharapják a talán soha vissza nem térő lehetőségért, így nemhogy könnyű, kutya nehéz rangadóra számíthatunk. Erre enged következtetni, hogy a felkészülés során Roger Bader csapata a mieinket 4–0-ra megverő Svédországtól előbb 6–2-es, utána viszont csak 4–3-as vereséget szenvedett, az utolsó perc elején még döntetlenre állt, majd finomhangolás gyanánt az idén az elit-vb-re készülő Olaszországot oda-vissza legyőzte, előbb 2–0-ra, majd ráadásban 6–5-re.

DÉL-KOREA (23.)
Vb-meccsünk időpontja: április 25., kedd, 16 óra – ÉLŐBEN AZ NSO-N (Tv: Sport1)
Legutóbbi eredményünk: 5–2 (2017. február 10., Gojang)

Na, róluk viszont szinte mindent tudunk, például hogy a legelsőként érkeztek meg Kijevbe, továbbá, hogy jövőre náluk lesz a téli olimpia, ezért csúcsra járatják a hokiprogramot. Ennek alapeleme a honosítás. Amikor februárban találkoztunk a Távol-Keleten, öt észak-amerikai volt a keretükben (most hat lesz), továbbá az edzőpáros is kettős állampolgár. A kapitány Jim Paekként, a segédje Richard Parkként ismerős a nagyvilágban, mindkettő veretes NHL-múlttal büszkélkedik. Az említett téli mérkőzésünket 5–2-re megnyertük, de előtte novemberben Budapesten meg ők győztek 3–2-re, úgyhogy a vb-n sem lesz könnyű dolgunk, főleg azért, mert az előző mérkőzésünk vége után 18 óra telik majd csak el, nekik viszont két teljes nap.

LENGYELORSZÁG (20.)
Vb-meccsünk időpontja: április 27., csütörtök, 16 óra – ÉLŐBEN AZ NSO-N (Tv: Sport1)
Legutóbbi eredményünk: 2–1 (2016. november 3., Budapest)

Lengyel barátainkkal összenőttünk az utóbbi években, edzőmeccseken, olimpiai selejtezőn és vb-ken is találkozunk, tényleg vegyes eredményekkel. Szerencsére a legfontosabbat, a 2015-ös vb záró meccsét mi nyertük meg, feljutottunk, de most ismét a másodosztályban találkozunk, azonos célokkal. A lengyelek februárban simán legyőzték Olaszországot, nehezen Ukrajnát, simán kikaptak Szlovéniától. Most tavasszal a legkorábban kezdtek, a szlovák B-vel edzőmeccseltek, utána meg Nagy-Britanniában, ahol először 4–1-re nyertek, másnap viszont a hosszabbításban kikaptak 5–4-re az alsóbb osztályú vetélytárstól.

KAZAHSZTÁN (16.)
Vb-meccsünk időpontja: április 28., péntek, 12.30 – ÉLŐBEN AZ NSO-N (Tv: Sport1)
Legutóbbi eredményünk: 2–3 (2016. április 29., Budapest)

A legjobb világranglista-helyezésű ellenféllel, következésképp a favorittal zárunk, amely továbbra is erősebb nálunk. Ugyan 2013-ban Budapesten 2–1-re mi nyertünk, először a történelemben, ám 2015-ben Krakkóban 5–0-ra, tavaly áprilisban edzőmeccsen 3–2-re veszítettünk. Az ősszel viszont a válogatott mellett az ország KHL-es klubját, a Barisz Asztanát is irányító edzőt, Andrej Nazarovot kirúgták mindkét állásából. A feladatait átvevő Eduard Zankovec azzal kezdett, hogy minket nevezett meg a vb favoritjaként, majd honosította a kanadai Martin St. Pierre-t, aki az ötödik import, ám egyikük, Brandon Bochenski sérült, nem nevezik. Az eurázsiaiak otthon a KHL-es Avtomobiliszttal gyakoroltak kétszer is, majd Szlovéniába mentek, ahol szétlövésben győztek 2–1-re, mielőtt elrepültek Kijevbe, ahol az utolsó napon találkozunk velük – hátha már feljutókként, tét nélkül.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok (2):
Bálizs Bence (MAC Budapest), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Bekkek (7): Garát Zsombor (Austin Bruins, amerikai), Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Kalvin Sagert (Fehérvár AV19), Stipsicz Bence (Cedar Rapids RoughRiders, amerikai), Szirányi Bence (Fehérvár AV19), Varga Arnold (Debreceni HK), Kevin Wehrs (Villach, osztrák)
Csatárok (13): Bartalis István (Schwenninger Wild Wings, német), Benk András (Újpest), Csányi Karol (Újpest), Keegan Dansereau (DAB), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Leksand, svéd), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Andrew Sarauer (Fehérvár AV19), Terbócs István (MAC Budapest), Vas János (Fehérvár AV19)
Kapus-vésztartalék: Arany Gergely (MAC Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik