nemzetisport.hu 2020.05.26 09:24 Frissítve: 2020.06.02 15:14

Rangos hokiközpont épült Érden

Balázs Attila: Magyarország egyik legmodernebb hoki utánpótlás-nevelés központját hoztuk létre Érden. Interjú a Kárpáti Farkasok SE elnökével. (x)


 

(Fotó: Rendezvényfotók.hu)

K: Az Érden működő Kárpáti Farkasok SE, Magyarország egyik legfiatalabb jégkorongklubja. Mióta működnek, mi motiválta az egyesület elindításában?
V: A székelyföldi Gyergyóremetéről származom, ahol kis túlzással gyerekként előbb tudtunk korcsolyázni, mint járni. A jégkorong iránti szenvedély az egész életemet végig kísérte, ezért számomra nem volt kérdés, hogy – amint üzletemberként a lehetőségeim engedik – a jégkorongot és ezen belül is kiemelten az utánpótlásnevelést fogom támogatni. A nulláról indultunk, hiszen korábban Érden nem is létezett a jégkorongra alkalmas létesítmény, de azóta felépítettük Magyarország legmodernebb jégcsarnokát, és minden adottság és akarat megvan ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányt a nagyobb múltú egyesületekhez képest. Tartjuk magukat a tervhez, a legjobb utánpótlás-nevelő központok közé szeretnénk felnőni.

Az első „kisfarkasok” tavaly februárban húztak először korcsolyát a lábukra, de U8-as és U10-es korosztályú csapatokká alakulva két hónap múlva, lejátszották életük első mérkőzéseit is.
Az Érdi Jégcsarnok egyik nagy előnye más létesítményekhez képest, hogy egy napra sem állt le a működése: a gyerekek, egy rövid szünetet leszámítva végig dolgoztak, edzettek, korcsolyáztak, hogy beérjék azokat az ellenfeleket, akik jóval korábban elkezdték már a jégkorongozást.

(Fotó: Rendezvényfotók.hu)

K: Hány gyerekkel sikerült azóta megszerettetni a hokit?
V: Folyamatosan bővültünk. 2019 őszétől már az U12-es bajnokságban is jelen voltunk, valamint két-két U8-as és U10-es csapat is végigjátszotta a váratlanul félbeszakadt szezont. Idén őszétől pedig már U14-ben is szeretnénk csapatot indítani.

Mostanra az igazolt sportolóink száma túllépte a 120 főt, mellettük több mint hatvanan vesznek részt a hokisuli programban, de emellett lehetőséget nyújtunk Érd és a szomszédos települések iskoláinak korcsolyaoktatására, valamint közönségkorcsolyázásra is. Nem titok, folyamatos gyarapodást szeretnének elérni, azaz fokozatosan eljutni oda, hogy végül minden korosztályban saját csapata legyen az érdi klubnak.

K: Mik a terveik az idei szezonra?
V: A 2020–2021-es évben már négy korosztályban szeretnénk jelen lenni a hazai hokibajnokságok színterén, az U10-es és U12-es korosztályban a „kék”, vagyis legerősebb bajnokságban tervezzük az indulást, de az U10-esekkel a nemzetközi szintet is megcélozzuk, jelentkeztünk az osztrák, cseh és szlovákiai csapatokat összefogó Euro Mini Hockey League sorozatba is, és más nemzetközi kupákon is indulunk majd.

Az U14-eseknél a B bajnokságot célozzuk meg, ehhez most toborozzuk a játékosokat.

K: Kiknek a jelentkezését várják pontosan?
V: A június 6-7-ére meghirdetett próbaedzésekre 2007-2010 években született, már jégkorongozó játékosokat várunk. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szeretnének az ország legmodernebb jégcsarnokában a legjobb szakemberektől tanulni. Bátran állíthatom, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítjuk a gyerekek számára, hiszen a 26x60m felületű, egész évben működő pálya mellett öltözők, beltéri és kültéri edzőterem, előadóterem és tanulószoba is található itt. A jégcsarnok mellett uszoda és kézilabdapálya áll a játékosok rendelkezésére. Multisport koncepciót, hosszútávú sportoló fejlesztési programot állítottunk össze, a sportolók pedig felszerelés támogatásban is részesülnek.

(Fotó: Rendezvényfotók.hu)

K: Említette a neves szakemberek jelenlétét, kik ők, mit lehet tudni róluk?

V: Számunkra nemcsak a mennyiségi, hanem minőségi fejlődés is határozott cél, ezért kizárólag minősített, kiváló szakembergárdával dolgozunk. A gyerekek Hegyi Ádám, Csibi József, Csehy Zsombor, Hamvai Szilárd, és Dósa Dávid irányítása mellett dolgozhatnak.

Az edzők számára rendszeresen tart képzéseket a finn válogatottak mellett is megfordult Timo Tuomi, de emellett a Kárpáti Farkasokat testvérkapcsolat köti az Erste Ligában játszó Gyergyói Hoki Klubhoz (GYHK), és az együttműködés részeként Érden is segíti a munkát az ottani utánpótlás koordinátor Peter Bolin, aki éveken át Svédország női jégkorong-válogatottjának stábjában dolgozott. Kapusedző kérdésében is együttműködünk, neves szakemberrel tárgyalunk erre a pozícióra.

(Fotó: Rendezvényfotók.hu)

A GYHK magyarországi túrái során az Érdi Jégcsarnok jelenti az otthont, de annak nagyszerű adottságait bizonyítja, hogy edzőtáborozott már itt például a magyar női jégkorong-válogatott és az USA U18-as válogatottja is, tőlük szintén nagyon sokat leshettek el a nálunk hokizó gyerekek.

Nagyon fontos számunkra a nyertes szemlélet. Célunk, hogy megmutassuk, a magyar gyerekek ugyanolyan adottságokkal bírnak, mint a riválisok, és megfelelő képzéssel felnőtt korukban meg tudják verni a legnagyobb hokinemzetek csapatait is.

2020.10.12 14:23:44

Jégkorong H. Á.

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban érdekelt DVTK Jegesmedvék bajnoki menetrendje.

2020.10.12 13:33:09

Jégkorong H. Á.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 bajnoki menetrendje.

2020.09.10 14:56:48

Jégkorong H. Á.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2020.07.29 22:09:38

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A jobbtól nem szégyen tanulni elv a magyar hokiban valós.

2020.07.24 22:06:55

Jégkorong KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Történelmi fordulópont, amikor az utolsó kétkedő hangok is végérvényesen elhallgatnak.