Női jégkorong-vb: pazar gólokkal magyar siker kezdetnek

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.04.07. 19:56
null
A magyar válogatott legyőzte Norvégiát az első fordulóban (Fotó: Dömötör Csaba)
Idehaza megszokott felfokozott hangulatban és világklasszis gólokkal elért győzelemmel kezdte a hazai világbajnokságot a magyar női jégkorong-válogatott.

Felfejlődtünk.

Azt mindenki tudja, hogy a férfiválogatottunk a legutóbbi évtizedben kétszer is megjárta az elitet, klubcsapataink már nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Szlovákiában is letették a névjegyüket, légiósaink pedig a szélrózsa minden irányában megtalálhatóak, ugyanakkor a farvízen a női szakág is felzárkózott.

Például az U18-as válogatott már fel is jutott az elitbe 2012-ben, 2013-ban pedig bent is maradt, csak 2014-ben pottyant vissza a divízió 1/A-ba, ahol mostanra felnőttválogatottá átalakulva kezdte meg a világbajnokságot, méghozzá Norvégia ellen, amelyet az idényben már kétszer legyőzött, csak hát más győzni novemberben meg februárban, és más áprilisban. Ilyenkor ugyanis már tétre megy a játék, amit északi vendégeink nehezen viseltek: a norvég sajtós egy véleményes lestől is képes volt dührohamot kapni, a dán kollégája meg egyetlen ütéssel törte pozdorjává egy asztal sarkát a nyitómeccsen, pedig ők nyertek...

Amúgy fesztiválosba hajlott a hangulat: vasárnap ráért mindenki, úgyhogy jöttek is jó sokan! Nyilván hozzájárult ehhez, hogy a vb-re ingyenes a belépés, viszont az is a magyar hoki sajátja, hogy nemcsak a szakmára meg a szórakoztatásra, másokra is figyel: most például a lenullázott jegyárakért cserébe támogató tikettek vásárolhatóak, amelyek bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szatmár utcai intézménye, a Családok Átmeneti Otthona kapja.

A héten várható nézőszám okán lesz minek örülni, és most is volt minek, noha az első és a második harmad lement gól nélkül. Pedig a mieink játszottak fölényben, olykor öt az öt ellen is felálltak, fórokat is kaptak, Huszák Alexandra meg néha „one-woman-show”-t vezetett elő, csak alacsony hatásfokkal. Na de aztán a „három és fél” honosítottunk egyike – Jelena Grkovic tinédzserként jött át Szerbiából –, a Kanadában született Averi Nooren olyan találatot szerzett, ami bármilyen rendezvényen megállná a helyét: egykorongnyi hely maradt a kapus bal füle mellett, hát ott lőtte be!

Az más kérdés, hogy az előnyünk három percig sem élt, de nem számított, mert Gasparics Fanni még az iméntinél is káprázatosabb góllal megnyerte a meccset! Miután vagy másfél percet bekkeltünk, megindult, az utolsó bekk megkerülése során kiosztott egy kötény, majd kilőtte a hosszú felsőt. A norvég kolléga majd' levetette magát a másodikról, ám szerencsére nem tette, közben Gasparicsra rávetették magukat a lányok, és másfél perccel később már a Himnuszhoz sorakoztak a kékvonalon.

Felfejlődtek, ha úgy tetszik.

JÉGKORONG
NŐI DIVÍZIÓ 1/A-VILÁGBAJNOKSÁG, VASAS JÉGCENTRUM
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 2–1 (0–0, 0–0, 2–1)
Káposztásmegyer, 1172 néző. V: MacTavish (kanadai), Cerhitova (szlovák), Hamitsevics (fehérorosz)
MAGYARORSZÁG:
NÉMETH A.
Kreisz E., KISS-SIMON (1) – NÉMETH B., Mayer – Tóth E., Odnoga L. (1) – Grkovic
Jókai-Szilágyi K., Gowie, Jókai-Szilágyi Zs. – Horváth T., DABASI, Huszák – GASPARICS 1, NOOREN 1 (1), Pintér L. – Seregély, Kiss A., Pintén H. – Rónai
Szövetségi kapitány:
Pat Cortina
NORVÉGIA:
NYSTRÖM
MORSET, Jörgensen – Tendenes (1), K. Olsen – Strömstad, Bergensen – Brunvold
Biseth Engmann, Dalen, Fischer – BIALIK, Sirum, Haug Hansen – Bjelland, Berge, KRUSE 1 – Pedersen, Fjellvang, Furulund
Szövetségi kapitány:
Thomas Pettersen
Kiállítások:
6, ill. 8 perc
Kapura lövések:
23–23
MESTERMÉRLEG
Pat Cortina:
– Keményen dolgoztak a lányok, végrehajtották, amit kértünk tőlük. A meccs nagy részében mi voltunk a jobbak, csak a második harmad elején vették át az irányítást a norvégok, de erre is jól reagáltunk, és nyilván örülök a győzelemnek. Színvonalas torna ez, sok gól lesz még gyönyörű, és remélhetőleg minél többet mi szerzünk majd. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gólokhoz a kemény munka és odaadás vezet, ez fontosabb is. A magyar himnuszt hallgatni mindig különleges, ám ez még csak az első lépés volt...
Thomas Pettersen:
– Találkoztunk már néhányszor a magyar csapattal, ám a korábbiakhoz mérten ezúttal rendkívül szervezetten játszott. Mi is jól kezdtünk, tartottuk magunkat a taktikához, csak az ellenfelünk meglepően jól teljesített. De a vb csak most kezdődött, nem adjuk fel!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik