Női hoki: szenzációs győzelmet aratott a Hokiklub Budapest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.12. 21:58
Szenzációs győzelmet aratott a Hokiklub Budapest női EWHL-csapata a többszörös EWHL bajnok EHV Sabres Wien ellen. A hazaiak kapott gól nélkül tudták megverni minden idők legsikeresebb osztrák női jégkorongcsapatát. (A bécsiek összesen hatszor voltak EWHL-bajnokok, valamint hétszer osztrák bajnokok.)


Az első harmadban a hazaiak hatalmas lendülettel kezdtek, a játékrész kezdetétől fogva érezhetően ők uralták a mérkőzést. Nem is kellett sokáig várni a budapestiek első találatára, a negyedik percben Esther Kantor góljával megszerezte a vezetést a Hokiklub Budapest. Nem sokkal később Dabasi Réka szerezte meg a pakkot, melyet egyből tovább passzolt Horváth Tiffanynak, aki könnyedén bepattintotta azt a bécsi csapat kapujába. Az állás így már 2–0 volt a Hokiklub Budapest javára. Alig 45 másodperccel a harmad vége előtt remek akciót sikerült ismét góllal befejezni a hazai csapatnak. Ezúttal Ungár Rebeka volt eredményes a korábbi gólszerző Horváth Tiffany, valamint Tóth Enikő átadásából. A csapatok így 3–0-s HKB-vezetéssel mehettek az első szünetre.

A második harmad akciókkal teli, izgalmas játékot hozott mindkét oldalon, ám a hazaiak kapusa, Victoria Vigilanti továbbra is százszázalékosan hárítani tudta az ellenfél lövéseit. A huszonötödik percben Esther Kantor átadásából a Hokiklub Budapest kanadai csatára, Averi Nooren lőtte ki látványos mozdulattal a felső sarkot, tovább növelve csapatának előnyét. Az állás a harmad végén már 4–0 volt.

A harmadik harmad sem maradt hazai gól nélkül, a Hokiklub Budapest csapatkapitánya, Dabasi Réka rezgette meg immár ötödik alkalommal a bécsi kapu hálóját Esther Kantor és Horváth Tiffany átadásából. Ezzel a góllal pedig kialakult a mérkőzés 5–0-s végeredménye, és kapott gól nélkül, igazi csapatként, végig uralva a mérkőzést sikerült legyőznie a magyar csapatnak a korábbi EWHL- és többszörös osztrák bajnok EHV Sabrest. A lányok holnap a Neuberg Highlanders vendégeként játszanak, ahol ismét a győzelem lesz a cél.

„Büszke vagyok a lányokra, nem kis skalpot sikerült begyűjteni a korábbi EWHL-bajnok legyőzésével. Fantasztikus volt látni, hogy sikerült felülemelkednie a csapatnak a korábbi nehézségeken és ismét maximálisan a feladatra koncentrálva, összeszedetten, csapatként játszania” – mondta Mika Väärälä, a Hokiklub vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik