Nagy és fontos Volán-siker Zágrábban

Vágólapra másolva!
2012.01.10. 22:00
null
A Volán lélektanilag nehéz helyzetből is nyerni tudott Zágrábban (fotó: Mirkó István)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 Vas Márton hosszabbításban ütött góljával 4–3-ra legyőzte a Medvescak Zagrebet az osztrák jégkorongliga keddi játéknapján. A Medvescak a rendes játékidő utolsó előtti másodpercében egyenlített, de a fehérváriak így is két fontos pontot hoztak el a horvát fővárosból.

Kisebb hazai fölénnyel kezdődött a találkozó, és amikor már kiegyenlítődni látszott a helyzet, vezetést szerzett a Medvescak – ráadásul fehérvári emberelőnyből. Hiába voltak létszámfölényben a vendégek, egy lövés után nem tudták eltakarítani az Adam Munróról kipattanó korongot, amit Joel Prpic a kapuba juttatott. 1–0

Sajnos a Volánnak az első harmad folytatásában sem ment igazán az előnyös játék. Horváth András kiállításánál simán kihúzta a hátrányt, ezt követően pedig egy kis bunyóval lett színesebb a mérkőzés, amiből emberfórral jött ki Kevin Primeau csapata, s ez egy perccel később már öt a három elleni szituációhoz vezetett. Hiába azonban a nagy egyenlítési lehetőség, a Fehérvár még csak felállni sem tudott igazán, sőt egy tilos felszabadítást is sikerült összehozni.

A második harmadra azonban még agilisabban jött ki a Volán, Derek Ryan, Sofron István és Palkovics Krisztián is helyzetbe került, ám a gól nem jött össze. A 28. percben azonban megtört a jég, s szerencsére nem szó szerint, csak átvitt értelemben: Palkovics húzta meg a bal oldalon, egy csellel megetette védőjét, majd mesterien tálalt az érkező Justin DaCosta elé, aki közelről kiegyenlített. 1–1

Állandósult a Volán-fölény, s jött is az újabb magyar gól: a kapott találatnál hibázó Harlan Pratt ezúttal remek bombát eresztett el, amibe Mihály Árpád kiválóan piszkált bele, és így a korong a bal felsőből pattant ki. A videózás után a játékvezetők szabályosnak ítélték a gólt, így 1–2 állt az eredményjelzőn.

A harmadik harmad elején Horváth Andrást ismét kiállították, ám ezt átvészelve nőtt a vendégek előnye: Sofron István tört be jobbról, és ugyan elcsúszott a manőver körben, de estében még a kapuba tudta ütni a korongot a meglepett Michael Ouzas mellett. 1–3

Ezzel azonban még nem volt vége a mérkőzésnek: Horváth negyedik kiállítását már nem úszta meg a csapat, egy lepattanóra Alan Letang reagált a leggyorsabban, így az 54. percben 2–3-ra fordult az eredményjelző. A nagy Medvescak-nyomást pedig nem bírta el a Primeau-csapat: 59:59-nél Sasha Pokulok közvetlen közelről betalált. 3–3

Így hosszabbítás következett, amiben a Zagrebnál volt a lélektani előny, ám jött Vas Márton, és egy ellentámadást megkoronázva a kapuba bombázott: Medvescak–Volán 3–4!

A Fehérvár két pontja különösen annak fényében ér sokat, hogy a Vienna Capitals ezúttal kikapott: a bécsiek bár 5–0 után négyszer is betaláltak, kiegyenlíteniük már nem sikerült, így 5–4-es vereséget szenvedtek.

MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK

JÉGKORONG, EBEL
MEDVESCAK ZAGREB (horvát)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 3–4 (1–0, 0–2, 2–1, 0–1) – hosszabbítás után
Zágráb, 14 700 néző. Vezette: Kamsek (szlovén), Kellner, Kaspar, Sporer (mindhárom osztrák)
ZAGREB: Ouzas – Letang, Waugh, Naglich, Day, Trukhno – Sertich, Martinovic, KINASEWICH, Prpic, Banham – POKULOK, MacAulay, Zanoski, Brine, Siddall – Rajsar, Sijan, Koren, Blagus, Kostovic
FEHÉRVÁR: MUNRO – DACOSTA, Pratt, Palkovics, Ryan, Mihály Á. – Sille, Orbán, Benk, Klassen, Kovács Cs. – Horváth A., Durco, Sofron, VAS M., Ladányi – Magosi, Láda B., Tóth A.
Gólok: 7:45: Prpic (Day, Letang – emberhátrány, 1–0). 27:40: DaCosta (Palkovics, Mihály Á., 1–1). 34:38: Mihály Á. (Pratt, Ryan, 1–2). 45:16: Sofron (Ladányi, 1–3). 53:41: Letang (Pokulok – emberelőny, 2–3). 59:59: Pokulok (Kinasewich, 3–3). 60:27: Vas M. (Horváth A., 3–4)
Kiállítások: 14+10 perc fegyelmi (Trukhno, Waugh), ill. 16 perc
További eredmények: Graz–Linz 3–2, Jesenice–Znojmo 3–5, Klagenfurt–Vienna 5–4, Villach–Salzburg 4–3 – h. u. Szabadnapos: Ljubljana
AZ ÁLLÁS
1. Linz 36 22 4 4 6 133–96 +37 56
2. Medvescak 36 18 3 5 10 120–91 +29 47
3. Salzburg 36 19 3 3 11 128–113 +15 47
4. Klagenfurt 36 19 2 2 13 116–105 +11 44
5. Fehérvár AV19 37 15 4 4 14 121–111 +10 42
6. Ljubljana 36 14 5 3 14 109–102 +7 41
7. Vienna 37 10 6 4 17 111–126 –15 36
8. Graz 36 15 2 1 18 101–111 –10 35
9. Villach 36 13 4 19 98–97 +1 34
10. Znojmo 37 10 3 6 18 96–126 –30 32
11. Jesenice 37 6 3 7 21 79–134 –55 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik