Mol Liga: öt másodpercen múlott az újpesti pontszerzés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.14. 20:55
A jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján az alapszakaszt korábban már megnyerő Dab.Docler háromgólos vereséget szenvedett Csíkszeredában.

A sereghajtó Újpest ugyan hamar hátrányba került a második helyen álló érsekújváriak ellen (0–1), de a második harmad elején Crichton és Virág találatával fordítani tudott (2–1). A mérkőzés felénél egyenlítettek a vendégek, ez az állás pedig az utolsó másodpercekig kitartott. Amikor már úgy tűnt, hogy hosszabbítás következik, jött Podstavek, és öt másodperccel a vége előtt eldöntötte a mérkőzést (2–3).

A miskolciak jól kezdtek Brassóban, Tóth és Hegyi góljával negyedóra után kétgólos előnybe kerültek, és bár a harmadik játékrész elején a házigazda szépíteni tudott, ezt követően újabb két magyar gól következett (1–4).

JÉGKORONG MOL LIGA
UTE–HC NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai) 2–3 (1–1, 1–1, 0–1)
Megyeri út, 200
néző. V: Gebei, Kincses, Pálkövi, Nagy A.
UTE: PLESZKÁN – Maklári, Zalavári, Sweeney, Reiter, Farkas – Horváth A. (1), Bereczki, VIRÁG CS. 1 (1), Crichton 1 (1), Szűcs I. – Ványi, Sommer, Varga B., Kovács V., Fekti Á. – Garbacz, Virág T., Sági, Szirányi D. Edző: Ancsin János
NOVÉ ZÁMKY: Chovan – Hrudik, Kowalczyk – PODSTAVEK 1, O. Stefanka, Dubecz – BARON (1), Kames (1), FROLIK 1, Hurtaj, Weissmann – Sucharda, Siska, Caladi (1), Uhnák 1, Polcik – Král, Pavesic, Hardi, Korytko, Ruzicka. Edző: Robert Spisak
Kiállítások:
8 perc, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Ancsin János:
– Jól játszottunk, pontot vagy pontokat szerezhettünk volna, a végén egy bulin múlt, örülök, hogy a három fiatal is jól játszott.
Robert Spisak:
– Nehezen vettük fel a mérkőzés ritmusát, nem volt meg az a gyorsaság, mint a korábbi találkozókon, az utolsó harmadban sikerült felpörgetni magunkat, az Újpest nagy pechje, hogy öt másodperccel a vége előtt ütöttük a győztes gólt.
Újpest ugyan hamar hátrányba került a második helyen álló érsekújváriak ellen (0–1), de a második harmad elején Crichton és Virág találatával fordítani tudott (2–1). A mérkőzés felénél egyenlítettek a vendégek, ez az állás pedig az utolsó másodpercekig kitartott. Amikor már úgy tűnt, hogy hosszabbítás következik, jött Podstavek, és öt másodperccel a vége előtt eldöntötte a mérkőzést (2–3).

A miskolciak jól kezdtek Brassóban, Tóth és Hegyi góljával negyedóra után kétgólos előnybe kerültek, és bár a harmadik játékrész elején a házigazda szépíteni tudott, ezt követően újabb két magyar gól következett (1–4).

JÉGKORONG MOL LIGA
UTE–HC NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai) 2–3 (1–1, 1–1, 0–1)
Megyeri út, 200
néző. V: Gebei, Kincses, Pálkövi, Nagy A.
UTE: PLESZKÁN – Maklári, Zalavári, Sweeney, Reiter, Farkas – Horváth A. (1), Bereczki, VIRÁG CS. 1 (1), Crichton 1 (1), Szűcs I. – Ványi, Sommer, Varga B., Kovács V., Fekti Á. – Garbacz, Virág T., Sági, Szirányi D. Edző: Ancsin János
NOVÉ ZÁMKY: Chovan – Hrudik, Kowalczyk – PODSTAVEK 1, O. Stefanka, Dubecz – BARON (1), Kames (1), FROLIK 1, Hurtaj, Weissmann – Sucharda, Siska, Caladi (1), Uhnák 1, Polcik – Král, Pavesic, Hardi, Korytko, Ruzicka. Edző: Robert Spisak
Kiállítások:
8 perc, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Ancsin János:
– Jól játszottunk, pontot vagy pontokat szerezhettünk volna, a végén egy bulin múlt, örülök, hogy a három fiatal is jól játszott.
Robert Spisak:
– Nehezen vettük fel a mérkőzés ritmusát, nem volt meg az a gyorsaság, mint a korábbi találkozókon, az utolsó harmadban sikerült felpörgetni magunkat, az Újpest nagy pechje, hogy öt másodperccel a vége előtt ütöttük a győztes gólt.

HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–DAB.DOCLER 3–0 (0–0, 3–0, 0–0)
Csíkszereda, 1400 néző. V: Toparceanu, Trandafir (mindkettő román), Gergely, Csomortáni
CSÍKSZEREDA: Kozuch – Hruby J. (1), Góga, Curilla 1 (1), Mihály E. 1, Bíró O. – Salló, Papp Sz., Moldován 1, Bíró T., Szőcs – Ölander (1), Nagy I., Becze 1, Molnár Zsombor (1), Kulha – Flinta, Bors, Péter L., Gecse, Farkas. Edző: Gál Sándor
DAB: Sevela – Lindgren, Hüff ner, Kiss Á., Szappanos, Ladányi – Huba, Nagy R., Somogyi, Pavuk, Contois – Gröschl, Jabornik, Szappanos, Gröschl, Pavuk – Jabornik, Nagy R., Papp V., Léránt, Sabados – Hruby G., Azari. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Gál Sándor: –
Győzelemre készültünk, de gyorsan tegyük hozzá, a vendégegyüttes kissé fáradtan érkezett hozzánk egy kemény hét után. Örülök, hogy a fiúk el tudták viselni a nyomást, remélem, vasárnap folytatni tudjuk: kötelező a győzelem Miskolc ellen.
Stephan Lundh: – Látszott, hogy a hazai csapatnak óriási szüksége van a pontokra, ennek érdekében jóval nagyobb erőket mozgósított. Büszke vagyok a játékosaimra, a körülményekhez képest igyekeztünk helytállni.

CORONA 2010 BRASOV (romániai)–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 1–4 (0–2, 0–0, 1–2)
Brassó. V: Lauff (szlovák), Redai, Jobbágy
BRASOV: Polc – Wehrs (1), Nagy Cs., Dornic 1, Zsók, Saluga (1) – Hietamaki, Mastaleriu, Virág Csanád, Gliga, Molnár Zsolt – Piszarenko, János I., Péter R., Antal Zs., Petres – Dumitru, Oprea, Bálint, Márton, Imecs. Edző: Kari Rauhanen
MISKOLC: Gyenes – Boyle, DeBruyn, Fliszár 1, Knox (1), Popovics (1) – Durco, Vojtkó, Roczanov, Metcalfe, Dubek – Hegyi Á. 1 (1), Láda, 1 (1), Hajós (1), Tóth A. 1, Faith (1) – Budai R., Miskolczi, Rafaj, Ritó. Edző: Bob Dever
Kiállítások: 8, ill. 12 perc+10 perc fegyelmi (Metcalfe)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Dab.Docler 45 27 5 3 10 189–114 +75 94
2. HC Nové Zámky 45 23 4 5 13 172–144 +28 82
3. Miskolci Jegesmedvék 45 20 7 4 14 158–124 +34 78
4. HSC Csíkszereda 45 20 7 2 16 138–133 +5 76
5. ASC Corona Brasov 44 22 1 5 16 146–126 +20 73
6. Ferencváros Budapest ESMTK 44 16 3 8 17 174–184 –10 62
7. UTE 46 1 1 1 43 79–231 –152 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik