Mol Liga: az Érsekújvár a 2., visszacsúszott a Miskolc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 21:08
null
A miskolciak hiába vezettek kétszer, pontot sem szereztek – és már csak a negyedik helyen állnak (Fotó: Jezoviczki Máté)
A jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján a HC Nové Zámky hazai pályán 3–2-re legyőzte a sereghajtó Újpestet, ezzel egy körrel a vége előtt biztosította második helyét az alapszakaszban.

 


Az Újpest a feszült hangulatú első harmad (18 és 16 perc kiállítás) során hamar kétgólos hátrányba került Érsekújváron Erik Weissmann duplája miatt, de Reiter Richárd még a játékrész során előnyből szépített, majd a harmadik felvonás elején kettős fórból egyenlített. Sokáig nem örülhettek azonban a „lilák”, a 44. percben Pavel Kowalczyk góljával ismét előnybe került a Nové Zámky, ezt pedig már a meccs végéig meg is őrizte (3–2).

A Miskolci Jegesmedvék hiába vezettek kétszer, mégsem szereztek pontot az ASC Corona Brasov ellen. A házigazda Hajós Roland találatával a 9. perc elején jutottak először vezetéshez, de fél perccel később Zsók Levente egyenlített. A 13. percben Vladimir Dubek visszavette a vezetést, de ezúttal sem élt túl sokáig a miskolci előny, Juhamatti Hietamäki a harmad hajrájában 2–2-re módosította az állást. A gól nélküli második felvonás után az 56. percben aztán Hietamäki ismét eredményesnek bizonyult, és végül győzelemre vezette a brassóiakat (2–3).

A nap harmadik mérkőzésén a Ferencváros gól nélküli nyitány után Andreas Lindquist révén megszerezte a vezetést a HSC Csíkszereda ellen, majd a 46. percben Kiss Gábor növelte a zöld-fehérek előnyét. A vendégek az 50. percben Marek Curilla révén szépítettek, egyenlíteniük azonban már nem sikerült (2–1).

JÉGKORONG MOL LIGA
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–ASC CORONA BRASOV 2–3 (2–2, 0–0, 0–1)
Miskolc, 1300
néző. V: Halassy, Kincses, Soós D, Kis-Király
MISKOLC: Gyenes – Boyle (1), De Bruyn, Knox, Metcalfe (1), Fliszár – Vojtko, Budai R., Faith (1), DUBEK 1, Rocanov (1) – Láda B., Hegyi, HAJÓS 1, Tóth A., Popovics – Ritó, Hafner, Miskolczi, Rafaj. Edző: Bob Dever
BRASOV: POLC – Wehrs, Nagy Cs., Molnár Zs., Dornic, Saluga –HIETAMAKI 2, Mastaleriu, ZSÓK 1 (1), Gliga (1), Virág (1) –Pysarenko, János I., Péter R., Imecs, Petres – Márton H., Bálint Zs. Edző: Kari Rauhanen
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Bob Dever:
– Rengeteg helyzetet tékozoltunk el, és ez megbosszulta magát. Vasárnap mindenképpen nyernünk kell.
Kari Rauhanen: – Kemény, jó mérkőzés volt. Ami pedig a legfontosabb, az az, hogy a Brassó fennállása során először bekerült a MOL Liga rájátszásába.

FERENCVÁROS BUDAPEST ESMTK–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 2–1 (0–0, 1–0, 1–1)
Pesterzsébet, 500
néző. V: Nagy A., Soós Z., Soltész, Gangel
FTC: MERAVY – Géczi, LINDQUIST 1, Berta (1), Vaszjunyin, KISS G. 1 (1) – Eriksson, Mestyán, Pál Z., Dancsfalvi, Potila (1) – Győri, LENCSÉS, Németh P., GIBBS-SJÖDIN, Sijka (1). Edző: Dobos Tamás
CSÍKSZEREDA: KOZUCH – Flinta, Bors, Novák (1), Curilla 1, MIHÁLY E. – NAGY I., Ölander, Molnár Zsombor (1), Szőcs, MOLDOVÁN – Papp Sz., Salló, Kulha, Tranca, Becze T. – Péter L., Bíró T., Farkas T., Bíró O. Edző: Gál Sándor
Kiállítások: 10, ill. 10 perc + 10 perc fegyelmi (Ölander )
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás:
– Az utóbbi hetek legjobb teljesítményét nyújtottuk, ez eredményezte a szép győzelmet. Három éve vagyok a Fradi vezetőedzője, és mostanra jutottunk el oda, hogy versenyképesek lettünk, azon dolgozunk, hogy még jobbak legyünk.
Gál Sándor: – A korábbi meccseken buktuk el a rájátszásba jutást, nem most. A Fradi végig tisztességesen küzdött, nem úgy, mint néhány más csapat a mezőnyből... Néhány játékosomban, főleg a légiósokban csalódtam. A román bajnokságot mindenképp meg akarjuk nyerni, számunkra az éppen olyan fontos, mint a Mol Liga.

MIKRON NOVÉ ZÁMKY (szlovák)–ÚJPEST 3–2 (2–1, 0–0, 1–1)
Érsekújvár, 1349
néző. V: Haszonits, Németh M., Vas Mátyás, Berger
NOVÉ ZÁMKY: Krajcovic – Hrudík (1), Kowalczyk 1, Podstavek, O. Stefanka (1), Dubec – Baron, KAMES (2), Hurtaj (1), Frolik (1), WEISSMANN 2 – Sucharda, Siska, Caládi, Uhnák, Polcik – Král, Pavesic, Korytko, Ruzicka
ÚJPEST: HAJEK – Ványi, Maklári, REITER 2, Pichler, Farkas L. (1) – HORVÁTH A. (2), Bereczki, Sweeney, Coleman, Cricghton – Dorner, Kovács V., Szirányi D., Fekti Á.
Kiállítások: 12 perc+10 perc fegyelmi (Hrudík), ill. 10 perc+10 perc fegyelmi (Chrichton)

AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 47 27 5 3 12 194–122 +72 94
2. HC Nové Zámky 47 25 4 5 13 184–148 +36 88
3. ASC Corona Brasov 47 25 1 5 16 157–133 +24 82
4. Miskolci Jegesmedvék 47 21 7 4 15 163–127 +36 81
5. HSC Csíkszereda 47 20 7 2 18 139–138 +1 76
6. Ferencváros Budapest ESMTK 47 18 3 8 18 185–198 –13 68
7. UTE 48 1 1 1 45 85–241 –156 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik