Mol Liga: az arany kapujában a 11 gólos meccset nyerő Érsekújvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 20:50
A jégkorong Mol Liga döntőjének 4. mérkőzésén a szlovákiai HC Nové Zámky idegenben gólzáporos mérkőzésen, 6–5-re legyőzte a romániai ASC Corona Brasovot, így egy sikerre került a bajnoki címtől.

Pocsékul kezdődött a mérkőzés a házigazda számára, hiszen már 14 másodperc után hátrányba került Peter Polcik találatával, de még mindig csak a 2. percben jártunk, amikor már kettővel mentek az érsekújváriak, miután Miroslav Stefanka is eredményes volt.

A brassói rémálom csak nem akart véget érni, Michal Siska révén a 11. perc elején már 0–3 volt az állás, és bár Molnár Zsolt hamar szépített, a második harmad közepén Pavel Kowalczyk úgy tűnt, hogy rövidre zárja a meccset (1–4).

A játékrész hajrájában azonban Zsók Levente és Ivan Dornic percek alatt visszahozta a meccsbe övéit (3–4), s bár Polcik ismét eredményes volt a 49. perc végén, Molnár újabb találata után megint csak egy volt közte (4–5).

Az 56. percben aztán jött Polcik harmadszor is, s bár a romániai együttes az utolsó másodpercekben Péter Róbert góljával még szépített, a szlovákiai csapat 6–5-re nyert, összesítésben pedig már 3–1-re vezet, így egy győzelemre került a bajnoki címtől.

JÉGKORONG
MOL LIGA, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky 5–6
(1–3, 2–1, 2–2)
Gólszerző: Molnár Zs. 2, Zsók, Dornic, Péter R., ill. Polcik 3, Stefanka, Siska, Kowalczyk
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Nové Zámky javára

JÉGKORONG MOL LIGA – DÖNTŐ
(Az egyik fél negyedik győzelméig.)
HC NOVÉ ZÁMKY–ASC CORONA BRASOV, AZ ÁLLÁS: 3–1
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov 4–2
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov 3–2, h. u.
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky 6–3
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky 5–6
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov március 17. (hétfő)
ASC Corona Brasov–HC Nové Zámky március 20. (csütörtök) – ha kell
HC Nové Zámky–ASC Corona Brasov március 23. (vasárnap) – ha kell

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik