Megtört az átok, nagy csatában nyert a Volán

Vágólapra másolva!
2013.01.18. 21:39
null
Sikorcin Ladislav az utolsó harmadban gólt és asszisztot is jegyzett (Fotó: Mirkó István)
Az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság (EBEL) pénteki, 43. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán 4–3-ra legyőzte a Dornbirn legénységét, amivel megszakította négyes vereségsorozatát, és fontos pontokat szerzett a középszakaszbeli pozíciója szempontjából.

1. HARMAD

Egyik csapat sem nyújtott olyan támadójátékot, hogy a kapusok igazán bemelegedjenek – a Volán még egy emberelőnyt is elpuskázott a csata elején. Nem sokkal az első periódus vége előtt a vorarlbergiek is fórba kerültek, és ők azonmód éltek is a lehetőséggel: Sille Tamás nagyjából fél perce ült a büntetőpadon, amikor Matthew Keith a hálóba lőtt (0–1). Ezzel véget is ért az első játékrész.

KERETÁTALAKÍTÁS

A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongszakosztálya a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Eric Johanssonnal, a csapat kanadai-svéd centerével.

A fehérvári klub néhány napja Ladányi Balázs szerződését is felbontotta, a magyar válogatott játékos azóta már új klubot talált magának Olaszországban. Nem csak távozókról lehet beszámolni a Volánnal kapcsolatban, ugyanis az osztrák élvonalban (EBEL) szereplő klub szerződtette Filip Novákot, akit a hazai szövetség adatbázisába is regisztráltak már.
Az Iglóról érkező 26 éves csatár ebben a szezonban a HK Spisska Nova Vesben kiváló teljesítményt nyújtott, 35 meccsen 20+25=45 pontot szerzett, ezzel a liga 7. legjobbjaként áll. A szlovák extraligában mindeddig 232 meccset játszott, 18 gól és 14 gólpassz, azaz 32 pont fűződik nevéhez, de az utóbbi két szezont jórészt a másodosztályban töltötte – olvasható a jegkorongblog.hu szakportálon.

2. HARMAD

A fehérváriak futottak az eredmény után, veszélyesebben támadtak, több helyzetük is akadt, mégis ők kapták a gólt: a harmad derekán David Printz növelte a vendégek előnyét (0–2).

Noha a Volán hamarjában elrontotta második emberelőnyét is, mielőtt ennek demoralizáló hatása érvényesülhetett volna, Hetényi Péter csökkentette a hátrányt (1–2). S újabb egy perc sem telt el, és Kovács Csaba – a sérüléséből visszatérő csapatkapitány, Tokaji Viktor és Vas Márton előkészítését követően – kiegyenlített! (2–2)

Remekül sikerült tehát a hazai harmadhajrá, igaz, ebben újabb gól nem született, a döntés az utolsó húsz percre maradt.

3. HARMAD

Micsoda záró periódus! A játékrész derekán Sikorcin Ladislav – az este folyamán először – megszerezte a vezetést a Volánnak (3–2), csakhogy ezzel messze nem dőlt el semmi! Páros kiállítás következett, amelyből a vendégek profitáltak Michael Henrich révén (3–3).

Mindössze 21 másodperc telt azonban el, és Harlan Pratt jóvoltából ismét a magyar csapatnál volt az előny (4–3). Bár ilyen pörgés közepette papírformának tűnt, hogy nem ez lesz a végeredmény, a fehérvári drukkerek nagy megkönnyebbülésére mégis ez lett.

A napokban még a keretét is valamelyest átalakító Sapa négy vereség után újra győzött, és megőrizte esélyét arra, hogy a nyolcadik helyen jusson be a középszakaszba – azaz ha az alsóházban folytatja is, legalább a három bónusz pontja meglegyen.

Kovács Csaba: Ebben a ligában nehéz kötelező győzelemről beszélni


JÉGKORONG, EBEL – ALAPSZAKASZ, 43. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–DORNBIRNER BULLDOGS (osztrák) 4–3 (0–1, 2–1, 2–1)
Székesfehérvár, 2618 néző. Vezette: Dremelj, Trilar (mindkettő szlovén), Piragic (horvát)
FEHÉRVÁR: Bálizs – Sille, Orbán, Benk, SIKORCIN, Magosi B. – HETÉNYI P., PRATT, Banham, Bailey, Metcalfe – Horváth A., Varga A., Mihály Á., Vas M., Kovács Cs. – Pozsgai, Tokaji, Sofron, Hajós
DORNBIRN: DESROCHERS – D’Aversa, PRINTZ, Aquino, Kozek, Keith – Magnan-Grenier, Slivnik, MacMillan, Henrich, Mitchell – Aarsson, Fussenegger, N. Petrik, Feichtner, Putnik – Trummer, Wilfan, Häussle, Glanznig
GÓLOK. 19:36: Keith (Aquino, Printz – emberelőny, 0–1). 29:24: Printz (Mitchell, Feichtner, 0–2). 35:51: Hetényi P. (Magosi, 1–2). 36:35: Kovács Cs. (Sofron, Vas M., 2–2). 49:13: Sikorcin (Banham, Metcalfe, 3–2). 51:19: Henrich (Slivnik, Magnan-Grenier, 3–3). 51:38: Pratt (Sikorcin, Mihály Á., 4–3)
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
JAN NELIBA: – Ahogy az előző mérkőzésen, most is jól hokiztunk, a korongbirtoklással, a helyzetek kialakításával elégedett vagyok, ám a négy gólunk ellenére a befejezéseinkkel korántsem. Ezzel továbbra is gondjaink vannak. Johansson távozásáról csak annyit, hogy mióta megjöttem, nem nyújtott olyan teljesítményt, amilyet az első számú légióscentertől elvárnánk. Novákon kívül még egy játékost szeretnénk igazolni, de egyelőre még nem sikerült.
DAVE MACQUEEN: – Túl sok volt a potyautasunk, akik nem voltak hajlandóak küzdeni. Pedig a kapusunk remekül védett, a védekezésünk sem volt rossz, azaz megszerezhettük volna a győzelmet. A középszakasz elején jó lenne gyorsan begyűjteni egy-két győzelmet, hogy önbizalmat szerezzünk, és csökkentsük a ponthátrányunkat. De nem lesz egyszerű, főleg ilyen hozzáállással.
További eredmények: Innsbruck–Graz 2–5, Vienna–Klagenfurt 5–1, Ljubljana–Linz 1–6, Zagreb–Villach 5–2, Salzburg–Znojmo 3–4
AZ ÁLLÁS
1. Vienna 43 24 4 5 10 134–96 +38 61
2. Medvescak Zagreb 43 23 3 6 11 140–107 +33 58
3. Villach 43 22 3 4 14 167–137 +30 54
4. Graz 43 19 4 8 12 138–130 +8 54
5. Linz 43 20 6 1 16 153–131 +22 53
6. Klagenfurt 43 18 7 3 15 132–126 +6 53
7. Znojmo 43 19 3 6 15 144–135 +9 50
8. Salzburg 43 20 1 3 19 159–118 +41 45
9. SAPA Fehérvár AV19 43 18 3 3 19 126–130 –4 45
10. Olimpija Ljubljana 43 15 5 3 20 123–141 –18 43
11. Dornbirn 43 7 6 3 27 126–178 –52 29
12. Innsbruck 43 5 3 3 32 93–206 –113 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik