Primeau-t felmentették, Scandellát kérik fel kapitánynak

2012.10.25. 14:34
null
Kevin Primeau (jobbra) a válogatottnál sem folytatja a munkát (Fotó: Török Attila, archív)
Címkék
A Magyar Jégkorongszövetség hivatalos közleményében megerősítette a Nemzeti Sport korábbi információját, mely szerint már nem Kevin Primeau a válogatott szövetségi kapitánya.  A szövetség közleménye szerint a november 9–11-ei olimpiai selejtezőre ideiglenesen Diego Scandellát kérik fel a nemzeti csapat irányítására.

A kanadai Kevin Primeau-t 11 nappal ezelőtt, október 14-én menesztette a Sapa Fehérvár AV 19. Kovács Csaba, a magyar szövetség (MJSZ) szakmai igazgatója akkor még nem kívánt arról nyilatkozni, hogy az ügynek lehet-e kihatása a kanadai edző magyar szövetségi kapitányi munkájára. Az 57 éves Primeau-nak a jövő áprilisi, budapesti divízió 1-es világbajnokság végéig volt szerződése az MJSZ-szel.

Mivel azonban a magyar válogatott a Sapa Fehérvárra épül, nem meglepő, hogy az elnökség a mai ülésén a szakítás mellett voksolt. Primeau egy évig irányíthatta a magyar nemzeti csapatot, vezetésével az idei, áprilisi divízió 1-es világbajnokságon Szlovéniában 3. helyen végzett, így nem jutott fel az élvonalba.

Az utódjának Diego Scandellát, a válogatott eddigi másodedzőjét kérik fel, a kanadai-olasz szakember a novemberi olimpiai selejtezőtornán irányítja a nemzeti csapatot. Kovács Csaba, az MJSZ alelnöke a Magyar Távirati Irodát arról is tájékoztatta, hogy Primeau-val a következő napokban egyeztet majd arról, hogy miként tudja segíteni a magyar jégkorongot, nem a férfi felnőtt válogatott edzőjeként.

A SZÖVETSÉG KÖZLEMÉNYE

„Csütörtöki ülésén a Magyar Jégkorongszövetség elnöksége tárgyalt a szövetségi kapitány személyének kérdéséről. Mint ismert, Kevin Primeau egyszerre töltötte be a magyar jégkorong-válogatott kapitányi, illetve az EBEL-ben játszó Sapa Fehérvár AV19 csapatának vezetőedzői posztját. A Fejér megyei csapatnál azonban két héttel ezelőtt – a csapat gyenge szereplése miatt – megköszönték munkáját, ez pedig új helyzetet teremtett.

Ám mivel Primeau fehérvári leváltása természetesen nem hatott ki a szövetséggel fennálló szerződésére, a kanadai szakember továbbra is szövetségi kapitány maradt – a mai napig. Id. Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke ugyanis a leváltás és az ülés közötti időszakban már leült egyeztetni a trénerrel, mert a szövetség is reagálni akart a kialakult helyzetre.
– A világbajnokságon elért bronzérmünket előre aláírtuk volna – hangsúlyozta az alelnök utalva a ljubljanai seregszemlén Primeau-val elért harmadik helyre. – Nem titok ugyanakkor, hogy a válogatott mintegy hetven százalékát a Volán adja. Ettől a pillanattól kezdve pedig szakmailag értékelnünk kellett a szituációt, hiszen a kapitánnyal szemben a csapat jelentős része elvesztette a bizalmát. Az elnökség hosszan tárgyalta az esetet, ám abban egyetértettek a tagok, ha egy edző elveszíti a játékosok bizalmát, akkor nem szabad megtartani, mert az csak kudarcokhoz vezethet.

Végül sportszakmai alapokon úgy döntött a grémium, hogy felmenti a munkavégzés alól Kevin Primeau-t – az elnökség pedig megbízta Kovács Csabát, hogy tárgyaljon a lehetséges jelöltekkel. Hiszen ettől a pillanattól kezdve a következő kérdés, hogy ki tölti be a továbbiakban a megüresedett posztot. A csapat mellé az olimpiai selejtezőtornára egyébként is másodedzőnek érkező Diego Scandellát kéri fel a szövetség, hogy megbízott vezetőedzőként vezesse Sofronékat a november 9–11-i eseményen – az elnökség pedig már keresi a végleges utódot.”
„A JÉGKORONG-SZÖVETSÉG VÁRJA A SCANDELLA VÁLASZÁT”
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
5 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
5 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
6 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
6 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
6 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája