Bronzérmesként zárták hokisaink a budapesti vb-t

Vágólapra másolva!
2013.04.20. 19:29
null
Japán ellen a közönség kiszolgálása volt a cél (Fotó: Mirkó István)
Egygólos győzelemmel zárt, és végül bronzérmesként végzett a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságon a házigazda magyar válogatott, miután az ötödik fordulóban Sofron István 5. perc elején emberelőnyben szerzett találatával jobbnak bizonyult Japánnál. A lényegi kérdések már a mi találkozónk előtt eldőltek: az olaszokat legyőző kazahok feljutottak, a dél-koreaiaktól vereséget szenvedő britek kiestek.


IDE KATTINTVA OLVASHATJA AZ ONLINE KÖZVETÍTÉST!

Szövetségi kapitányunk, Rich Chernomaz kapuskérdésben nem óhajtott dönteni, így Szuper Leventére bízta: az ismert délutáni előzmények után is vállalja-e a játékot vagy sem. Nos, a kazahok és az olaszok ellen bravúrok sorát bemutató kapusunk ott lett volna a kezdőben, legalábbis papíron, hiszen ott még ő volt még beírva a kezdőbe. Viszont a mérkőzésre már Rajna Miklós korcsolyázott ki. Jól átvertük az ellenfelet...

Pazar, foszforeszkálós szálakból összeálló élőkép fogadta a mieinket, no meg a hamisítatlan és hamisíthatatlan magyar szurkolás.

1. harmad

Sok korival kezdtünk, be is szorítottuk az ellenfelet a saját térfelére, az első percben helyzetünk, a másodikban már lövésünk is volt, utóbbiból mindjárt kettő. A 3. percben egy kósza japán korong csúszott el a kapunk előtt, amire mi kapuvassal válaszoltunk, majd fórhoz jutottunk. Ez gyorsan ment: Sofron István első kapáslövésével még egy japán védő botját törte ketté, a következőnél azonban az 5. perc elején már Fukufudzsi Jutaka alatt becsúszott a korong a gólvonal mögé.


A japánok a gól után kijöttek a szorításból, kiegyenlítődött a mezőnyjáték, de a veszélyesebb akciókat mi mutattuk be, bár a 8. percben a japánok is meglőtték a kapuvasat. Utóbbit egy perc késéssel azért videón megnézték, hogy ismét megállapítást nyerjen: nem volt bent. A japánok nem is reklamáltak különben. A játékmegszakítás nem tett túl jót nekünk: előbb a kapunk előtt adódott helyzet, majd egy távoli lövést ölelt magához biztosan Rajna. A 15. percben kisebb tűzijátékot rendeztünk Fukufudzsi kapuja előtt.

KÜLÖNDÍJASOK
A vb All Star-csapata: Adam Dennis (Olaszország) – Keller Aaron (Japán), Roman Szavcsenko (Kazahsztán), Patrick Iannone (Olaszország), Roman Sztarcsenko (Kazahsztán), Mihály Árpád.
A vb MVP-je: Patrick Iannone (Olaszország)
A legjobb kapus: Adam Dennis (Olaszország)
A legjobb védő: Keller Aaron (Japán)
A legjobb csatár: Patrick Iannone (Olaszország)
A magyar válogatott legjobb játékosának Hári Jánost választották meg.

Megvolt a szurkolás, a kellő hőfok, támadtunk is, lőttünk is, egy csipetnyi fűszer hiányzott, hogy a lényeg is meglegyen. Olykor rendezetlen védekezésünk miatt szerencsére nem kellett bűnhődnünk. Mihály Árpád kemény ütközése miatt a japán sarokban vágott neki egy ázsiait a palánknak a végjátékban megfogyatkoztunk két percre, egy helyzet kivételétől azonban izgalmaktól mentesen lehoztuk ezt a periódust (1–0).

2. harmad

Szirányi Bence kék vonalról ellőtt korongja mellé nyúlt Fukufudzsi, de a lövés a palánkon végezte, a szünet után azt a kiegyenlített, kevés igazi helyzetet láthattuk, mint annak előtte. A 24. percben Mihály feltűnése okozott gondot a japán kapu előtt, egy perccel később ugyanő veszélyeztetett, miután egy az egyben szép csellel rázta le védőjét. Nagyjából ennyi is volt az akciónkban. Kevés volt a passz a mieinktől, és az üres területeket sem használtuk ki, ahhoz keveset koriztunk. A japánok pedig... Ők mentek becsülettel, még támadást is vezettek, de a hatékonyságuk és a veszélyességük nem verdeste az egeket.

A 27. percben a japán kapu mögött a korongot megtartó Hári János lábát rúgták ki, mégis a magyarnak kellett kiülnie a büntetőpadra, a játék késleltetéséért. A hátrányt kellemesen átvészeltük, majd kiegészülve Ladányi Balázs kínálta meg a japán kapust. A 33. percben pedig Haga Joszuke Rajnát, hosszú idő után a japánok is veszélyeztetni tudtak. Leült a mérkőzés, sok volt a hiba. A küzdés és a szándék pedig önmagában nemhogy gólt, de még mezőnyfölényt sem eredményezett. A lehetőség viszont meghozta a japánok kedvét, akiket hagytunk magunkra jönni. A koronggal nem tudtunk mit kezdeni, leginkább támadást vinni. A végjátékban csak sikerült bepasszírozni a riválist a kapuja elé, erre Szélig Viktor a saját kapunk mögött szedett össze kiállítást egy ütközéssel. Erőszakos korongszerzéssel Magosi Bálint vihetett akciót, egy japán védő és Sikorcin Ladislav kísérte, de előbbi lövését a mamuttal védte Fukufudzsi (1–0).

3. harmad

Tempós mezőnykorcsolyázással indult a harmadik játékrész, a játék küzdő jellege dominált, a jégkorong úgymond szépségeiből továbbra is keveset mutattak a felek. Nagy Gergő azonban a 43. percben érdemi dolgokat is művelt: előbb meghúzta a jobb szélt, majd lőtt fonákkal, hogy később róla állítsák ki Tanaka Gót gáncsolásért. A Vas János, Nagy Gergő, Sikorcin hármas remek egyérintőt mutatott, de a kaput nem sikerült eltalálnunk, a kiállítás pedig letelt.

A 47. percben Kovács Csaba passzolt vissza, Benk kapáslövését azonban védte Fukufudzsi, majd Rajna szúrt ki a botjával jó ütemben egy passznál. Közben megfogyatkoztunk, Nagy Krisztiánt állították ki testre ütésért. Kovács nemcsak előkészítésben, blokkban is jó, ezt mutatta be a 48. percben. Nem kevesebb, mint négy helyzetet úsztunk meg, egyik sem rajtunk múlt, a védelem ezúttal nem bizonyult kellően hatékonynak. De az egyenlítés elmaradt, a kiállított emberünk visszajött, a japán meg lement palánkra lökésért. Bő tíz perc volt hátra ekkor a találkozóból.

A mi fórunkban nem jártunk ennyire közel a gólhoz, bár megvoltak hozzá a lövéseink. Három a kettő ellen szórakoztunk el egy akciót valahogy nem akartak sikerülni a passzok a támadó harmadban , amelyből ziccert vitt, és hagyott ki Japán, hat perccel a vége előtt. A közönség jól szórakozott így is, Bartalis István kevésbé: az 56. percben a magyar kapu mögött egy japán lökte el úgy, hogy támadónk nekicsúszott a palánknak. Az 59. percben Sofronnak is fájt gólszerzőnknek a keze, akit a japán kapu mögött ütköztek le. Az ellenfél időt kért, az utolsó percre levitte a kapusát. Vas János kapuvasat lőtt, ezzel vége is lett a találkozónak (1–0).






DIVÍZIÓ 1/A-S VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 1
0 (10, 0–0, 00)
A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE

Papp László Sportaréna, 8600 néző. Vezette: Berneker (osztrák), Konc (szlovák), Gebauer (cseh) Müller (svájci)
MAGYARORSZÁG: Rajna Sille, Szirányi B., Sofron, Bartalis, Ladányi – Vas M., Tokaji, Kovács Cs., Hári, Vas J. – Gőz, Horváth A., Mihály Á., Sikorcin, Benk – Pozsgai, Szélig, Magosi, Nagy K., Nagy G. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
JAPÁN: Fukufudzsi – Keller, Hasimoto, Kavaj, Tanaka G., Kudzsi – Haga, Janadori, Szuzuki, Jamasita, Tanaka R. – Jamada, Kavasima, Oszava, Mitamura, Takahasi – Szato, Szaszaki, Ueno, Takagi, Mizucsi. Szövetségi kapitány: Mark Mahon
Gól: 4:05 Sofron (Ladányi, Vas M. – ee., 1–0)
Kiállítás: 8, ill. 6 perc
A NAP MÁSIK KÉT MÉRKŐZÉSÉN
NAGY-BRITANNIA–DÉL-KOREA 1–4 (1–0, 0–3, 0–1)
OLASZORSZÁG–KAZAHSZTÁN 0–3 (0–1, 0–1, 0–1)

A VÉGEREDMÉNY
1. Kazahsztán 5 4 1 18– 6 +12 12
2. Olaszország 5 4 1 15– 6 +9 12
3. Magyarország 5 3 1 1 12–10 +2 10
4. Japán 5 2 3 13–16
–3
6
5. Dél-Korea 5 1 1 3 16–19 –3 5
6. Nagy-Britannia 5 5 5–22 –17 0
Kazahsztán és Olaszország feljutott, Nagy-Britannia kiesett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik