Kilencgólos fehérvári siker Innsbruckban

Vágólapra másolva!
2012.11.16. 21:35
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) 21. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 9–0-ra győzött az Innsbruck vendégeként.

Sofron István szerezte a magyar csapat harmadik gólját (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Sofron István szerezte a magyar csapat harmadik gólját (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Sofron István szerezte a magyar csapat harmadik gólját (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Sofron István szerezte a magyar csapat harmadik gólját (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Sofron István szerezte a magyar csapat harmadik gólját (Fotó: Szabó Miklós – archív)

Nagyszerű formában várta a találkozót a fehérvári alakulat, hiszen legutóbb hat mérkőzéséből ötször is diadalmaskodott, míg a házigazda innsbruckiak 20 forduló alatt eddig csak egy rendes játékidőbeli, és egy szétlövéses győzelmet tudtak felmutatni, így a találkozó egyértelmű esélyesének számított a fehérvári alakulat.


Amely már az első percekben megadta az alaphangot, Kyle Bailey passzát Frank Banham váltotta gólra (0–1), ezt követően azonban az első harmadban már csak két-két kiállítást láthattak a szurkolók.

Nem úgy a folytatásban! A második játékrészben megindult a fehérvári gólgyártás, és előbb HorváthAndrás váltotta gólra az emberelőnyt (Ladányi jeleskedett előkészítőként), majd Sofron István is betalált a hatodik perc derekán (szintén Ladányi volt az előkészítő – 0–3).

Közel tíz percnyi csend után négy minutum alatt aztán háromszor is beköszönt a magyar együttes, előbb Tyler Metcalfe fórból, majd Sikorcin Ladislav egyenlő létszám mellett, Ladányi pedig emberhátrányból volt eredményes, így a záró felvonásra hatgólos Volán-előnnyel fordultak a felek (0–6).

Az utolsó húsz percben így már nem a győzelem volt a kérdés, hanem, hogy sikerül-e megdönteni az EBEL-rekordot jelentő (2008–2009-es szezonbeli) 10–1-es sikert.

Igencsak biztatóan indult ebből a szempontból a záró harmad, nyolc perc alatt Benk András és Hajós Roland is betalált (0–8), majd az 53. percben már kilenc volt közte, Metcalfe második gólja után (0–9).

A hajrá azonban újabb találatot már nem hozott, így a Sapa Fehérvár AV19 végül 9–0-ra nyert Innsbruckban – ezzel beállította a rekordkülönbségű győzelmet az EBEL-ben.

„ÖRÖM VOLT NÉZNI EZT A FELSZABADULT JÁTÉKOT”
JÉGKORONG, EBEL
21. FORDULÓ
Innsbruck–Sapa Fehérvár AV190–9 (0–1, 0–5, 0–3)
JÉGKORONG, EBEL
Innsbruck, 1500 néző. Vezette: Auger, Wallner, Gehsler, Kalb (mind osztrák)
TWK INNSBRUCK (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 0–9 (0–1, 0–5, 0–3)
TWK INNSBRUCK: Machreich (Repitsch) – Lindner, Insana, Höller, Lemieux, Nödl – Pittl, Stern, McGregor, Bartlett, B. Schannach – Switzer, Manavian, Hanschitz, Fox, Mössmer – Pedevilla, V. Schennah, Echtler, Steiner, Hörtnagl
SAPA FEHÉRVÁR AV19: MUNRO – Sille, Orbán, BENK, BAILEY, Magosi – Pratt, Durco, Banham, Johansson, METCALFE – Hetényi P., Horváth A., SOFRON, Vas M., LADÁNYI – Tokaji, Mihály Á., Sikorcin, Kovács Cs. – HAJÓS
Gólok: 2:58: Banham (Bailey, 0–1). 22:52: Horváth A. (Ladányi – emberelőny, 0–2). 25:30: Sofron (Ladányi, Durco, 0–3). 34:07: Metcalfe (Durco, Johansson – ee., 0–4). 36:08: Sikorcin (Tokaji, Kovács Cs., 0–5). 38:04: Ladányi (emberhátrány, 0–6). 44:31: Benk (Munro, 0–7). 47.57: Hajós (Benk, Bailey, 0–8). 52:20: Metcalfe (Pratt, Banham, 0–9)
Kiállítások: 16, ill. 14 perc
További eredmények: Ljubljana–Villach 3–2, Salzburg–Graz 1–4, Vienna–Linz 1–2, Zagreb–Klagenfurt 4–1, Znojmo–Dornbirn 6–2
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Medvescak Zagreb211313476–49+2731
2. Vienna211231570–46+2431
3. Villach211221690–70+2029
4. Znojmo211113681–69+1227
5. SAPA Fehérvár AV19211021871–65+625
6. Klagenfurt21931865–66–125
7. Linz2193977–74+324
8. Graz21824772–70+224
9. Salzburg218121080–66+1420
10. Olimpija Ljubljana218111165–74–919
11. Dornbirn213231359–89–3013
12. Innsbruck211121748–116–686
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik