Kevés gól, sok kiállítás, fehérvári vereség Grazban

Vágólapra másolva!
2012.12.16. 20:25
null
Ezúttal pont nélkül maradt a Volán (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 31. fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 egygólos vereséget szenvedett Grazban. A vendégek tíz kiállítást gyűjtöttek be, az egyetlen góljukat szerző Mihály Árpád, valamint Sikorcin Ladislav végleges fegyelmit is kapott.

 

1. harmad

Kyle Bailey úgy kezdte a grazi mérkőzést, ahogyan a hazai, klagenfurti elleni péntekit befejezte: az első perces erőfitogtatás, amelynek fehérvári részről ő volt a főszereplője, páros kiállítást ért. A kiegyenlített mezőnyjátékot hozó folytatásban mindkét fél elpuskázott egy-egy fórt, majd a 18. perc elején Mihály Árpád találatával vezetéshez jutottak a vendégek. Mivel nem sokkal később újabb grazi játékos állt ki két percre, nem fenyegetett az egyenlítés, viszont a Volán támadhatott öt a négy ellen, és a helyzetek ugyan megvoltak, ám az előny nem duplázódott meg (0–1).

2. harmad

Két gyors fehérvári kiállítás borzolta a vendégek idegeit, és vitte az erőt a lábakból, fejekből, ráadásul fél percig kettős előnyben is játszhattak a házigazdák. Akkor azonban még nem, csak azt követően sikerült nekik az egalizálás, hogy már-már kiegyenesedni látszódott a Volán: Olivier Latendresse talált be Adam Munro kapujába.A 27. perc után rövid ideig volt ikszes a játék, mert a sok előnnyel megtámogatott Graz támadott, veszélyeztetett és lőtt. A harmadot keretbe foglalta a végjátékban kiosztott újabb két fehérvári kiállítás: Sille Tamás mindkettőnek részese lehetett (1–1).

3. harmad

Miután folyamatosan kapta a kiállításokat a Volán, esélye nem volt meglépni, örült, hogy az ikszet tartotta. Viszont az erő mellett a koncentráció is elfogyott: Mihály bonyolódott bele egy balhéba, amiért grazi párjával együtt végleges fegyelmit kapott, majd a keménykötésű Orbán Attila is leülhetett a büntetőpadra. Ilyen felvezetés után a hajrát már nem úszta meg kapott gól nélkül a fehérvári alakulat: az 55. percben Jean-Michel Daoust két ponthoz juttatta övéit, a fehérváriaknak pedig egy sem maradt, ráadásul Sikorcin Ladislav is beleszaladt a végén egy fegyelmibe (2–1).

JÉGKORONG EBEL, ALAPSZAKASZ, 31. FORDULÓ
MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–1 (0–1, 1–0, 1–0)
Graz, 2550 néző. V: Jelinek, Smetana, Hofstätter, Zehenthofer (mind osztrák)
GRAZ: STEFANISZIN – Jarrett, Scalzo, Latendressse, Day, Labelle – Van Ballegooie, LEMBACHER, M. IBERER, Wren, DAOUST – Reinthaler, Lannon, Lefebvre, Frischmon, Ganahl – Untwerweger, Holst, Zusevics, Strohmeier
FEHÉRVÁR: MUNRO – Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi – Pratt, Durco, Banham, Johansson, Kovács Cs. – Hetényi P., Horváth A., Sofron, Vas M., Ladányi – Pozsgai, Tokaji, Mihály Á., Sikorcin, Metcalfe
Gólok: 17:10: Mihály Á. (Sikorcin, Metcalfe, 0–1). 26:10: Latendresse (Daoust, 1–1). 54:19: Daoust (M. Iberer, Lembacher, 2–1)
Kiállítások: 11 perc+végleges fegyelmi (Van Ballegooie), ill. 16 perc+végleges kiállítás (Mihály Á., Sikorcin)
További eredmények: Klagenfurt–Villach 3–0 (0–0, 2–0, 1–0), Salzburg–Linz 6–4 (1–1, 4–2, 1–1), Olimpija Ljubljana–Dornbirn 4–3 (1–1, 1–1, 2–1), Vienna–Znojmo – kedden játsszák, Medvescak Zagreb–Innsbruck – kedden játsszák
AZ ÁLLÁS
1. Vienna 30 17 3 3 7 93– 64 +29 43
2. Medvescak Zagreb 30 17 2 3 8 102– 77 +25 41
3. Graz 31 15 3 4 9 105– 94 +11 40
4. Villach 31 15 3 2 11 121–105 +16 38
5. Znojmo 30 15 2 4 9 111– 95 +16 38
6. SAPA Fehérvár AV19 31 15 2 3 11 102– 95 +7 37
7. Klagenfurt 31 12 5 2 12 94– 89 +5 36
8. Linz 31 12 5 1 13 105–102 +3 35
9. Salzburg 31 13 1 3 14 116– 95 +21 31
10. Olimpija Ljubljana 31 12 2 2 15 88–101 –13 30
11. Dornbirn 31 5 4 3 19 93–127 –34 21
12. Innsbruck 30 3 1 3 23 68–154 –86 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik