Kétgólos előnyről kapott ki az Alba Volán

Vágólapra másolva!
2010.11.05. 21:27
null
A fehérváriak nagy csatában maradtak alul (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) 18. fordulójában a SAPA Fehérvár AV19 hazai pályán 4–3-ra kikapott a Moser Medical Graz 99erstől.

 

Két, a bajnokságot rosszul kezdő csapat találkozott Fehérváron, a 18. fordulóban. Az összecsapást a házigazda magyar csapat kezdte jobban, és a kiegyenlített első harmad hetedik percben meg is szerezte a vezetést, Vas Márton passzából Ladányi Balázs vette be Fabian Weindhandl ketrecét (1–0).

Bár alig a gól után emberelőnybe került az Alba Volán, újabb gólt ezen időszak alatt nem tudott szerezni, nem úgy, mint 12. perc végén, amikor Kovács Csaba kapu mögüli visszatett korongját Eric Johansson vágta szépen a felső sarokba (2–0).

A második játékrész nem indult túl fényesen a fehérváriak szempontjából, egy nagy helyzet kimaradása után nem sokkal emberhátrányba kerülte, és alig több mint egy perc játék után a szépítő gólt is megszerezték, Michael Ouellette révén (2–1).

Sőt, az ötödik perc végén a sokkból még mindig csak éledező Fehérvár újabb gólt kapott, Matthias Iberer vette be Tommi Satosaari kapujának jobb felső sarkát (2–2), majd nem sok kellett az újabb grazi találathoz sem, de akkor már helyén volt a finn kapus.

Az újabb találatig azonban így sem kellett túl sokat várni, féltávnál Christoph Harand kerülte meg a kaput, majd húzta be a rövid sarokba a korongot (2–3).

Bár a Volán egy több mint félperces kettős emberhátrányos időszakot is átvészelt kapott gól nélkül, a 35. perc elején ismét kapitulált, Jean Philippe Paré talált be (2–4). A graziak egyébiránt a Medvescak Zagreb ellen korábban már játszottak egy olyan mérkőzést, amelyen egy harmad után 0–2-re álltak, majd a második játékrészben négy válasz nélkül hagyott góllal döntötték el az összecsapást.

A záró játékrészre egy támadóbb Alba Volán érkezett, és bár az ötvenedik percben Vas Márton gólpassza után emberelőnyből már gólt is szerzett (3–4), újabb gól már nem esett, így hiába nyert meg két harmadot a fehérvári csapat, végül a graziak örülhettek.

EBEL 
18. FORDULÓ
SAPA Fehérvár AV19–Moser Medical Graz 99ers 3–4 (2–0, 0–4, 1–0)
Székesfehérvár, 2900 néző. Vezette: Dremelj, A. Lesniak (mindkettő szlovén), Bedő (magyar)
FEHÉRVÁR: Satosaari – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Durco, Ackeström, Palkovics, Johansson, Kovács Cs. – Orbán, Kranjc, Holéczy, Martz, Fekete D. – Maklári, Mihály Á., Nagy G., Hegyi Á. Z.
GRAZ: WEINHANDL – Klimbacher, Werenka, Woger, Paré, Peintner – Lindgren, Tremblay, Ganahl, Lange, C. Harand – Lembacher, Kuiper, M. IBERER, Norris, Lenes – F. Iberer, Brunegger, Herzog, OULLETTE, P. Harand
Gólok. 6:29: Ladányi (Vas M., Sofron, 1–0). 11:43: Johansson (Kovács Cs., Palkovics, 2–0). 21:06: Oullette (P. Harand – emberelőny, 2–1). 25:00: M. Iberer (Lenes, Lindgren, 2–2). 30:03: C. Harand (Lange, Ganahl, 2–3). 34:04: Paré (Peintner, Klimbacher, 2–4). 49:29: Vas M. (Horváth A., Sofron – ee., 3–4)
Kiállítások: 12+10 perc fegyelmi (Horváth A.), ill. 6 perc
További eredmények: Klagenfurt–Vienna 5–3, Ljubljana–Linz 3–2, Salzburg–Zagreb 5–4 – hosszabbítás után, Villach–Jesenice 1–5

 

 AZ ÁLLÁS
1. Klagenfurt 18 13 2 2 1 73–47 32
2. Salzburg 18 9 3 6 71–49 24
3. Villach 18 11 1 6 70–51 24
4. Zagreb 18 6 2 3 7 62–59 19
5. Vienna 18 9 1 8 71–56 19
6. Jesenice 18 8 2 8 55–67 18
7. Graz 18 7 2 9 53–54 18
8. Ljubljana 18 5 2 1 10 53–75 15
9. Linz 18 4 1 3 10 38–62 13
10. FEHÉRVÁR 18 4 1 2 11 50–76 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik