Kanada bedarálta a 32 percig hősies kazahokat

Vágólapra másolva!
2012.05.12. 22:00
null
Kanadának a zárt kazah védekezés feltörése sem jelentett gondot (Fotó: Reuters)
Címkék
A jégkorong-világbajnokság Helsinkiben zajló A-csoportjában az egyik favoritnak számító Kanada jégbe döngölte a kiesés felé egyre erőteljesebben sodródó Kazahsztánt. A vesztes a 32. perc végéig még csak egygólos hátrányban volt, ám a záró harmadra teljesen összezuhant – 0–6 után a 44. percben kapust is cserélt –, és végül nyolcat kapott. Kanada tizenhat, Kazahsztán egy ponttal várja a hátralévő utolsó fordulót.

 

A-csoport

Franciaország válogatottja meglepetésre 4–2-re legyőzte a negyeddöntőbe vágyó Svájcot. A második harmadban a svájciak még kiegyenlítettek kétgólos hátrányból, ám a harmadik periódusban – egy ötperces büntetés idején – kapott két gólra már nem volt válaszuk. A hajrában a svájciak kettős emberelőnyből sem tudtak a kapuba találni. Cristobal Huet 41 védéssel, Stéphane és Teddy Da Costa egy-egy góllal óriási részt vállalt a tizenkét esztendeje várt francia sikerből. Franciaország a győzelemmel hatalmas lépést tett a bennmaradás felé, míg a vereség jelentősen megtépázta Svájc negyeddöntős reményeit.

A vb-t két vereséggel kezdő szlovákok sorozatban a harmadik mérkőzésüket nyerték meg. A fehéroroszok elleni találkozó a második harmad elején dőlt el, amikor a északi szomszédaink három és fél perc alatt négyszer találtak a kapuba – rendre egyenlő létszám mellett.

B-csoport

A stockholmi csoportban a társrendező svéd válogatottnak nem okozott gondot az Olaszország elleni papírforma győzelem elérése. A végig hatalmas mezőnyfölényben játszó, ellenfelénél kétszer több kapura lövéssel próbálkozó svédek az első harmad után két góllal vezettek, majd a második harmad elején kettős fórból, a harmadik felvonás nyitányán pedig akcióból növelték tovább az előnyüket. A biztosan negyeddöntős svédek tizenöt, az olaszok két ponttal várják a csoport zárását.

Németország egygólos győzelmet aratott Dánia ellen. A vezetést utóbbiak szerezték meg a találkozón a második harmad elején, de a rivális még a játékrész vége előtt egyenlített, majd a harmadik felvonás közepén a győztes találatot is megszerezte az egyenlő erők küzdelmében. A győztes németeknek ezzel hat pontjuk lett, a vesztes dánoknak maradt egy.

A norvégok – akik egyenlő létszám mellett ütött három góllal nyerték meg a lettek elleni ki-ki mérkőzést – negyeddöntőt érő helyre kapaszkodtak fel, és mivel két mögöttük helyezkedő csapattal (Németország, Dánia) játszanak még, jó eséllyel pályáznak a továbbjutásra a B-csoportban.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, FINNORSZÁG, SVÉDORSZÁG
A-CSOPORT (HELSINKI)
5. FORDULÓ
Svájc–Franciaország 2–4 (0–1, 2–1, 0–2)
Szlovákia–Fehéroroszország
5–1 (1–0, 4–1, 0–0)
6. FORDULÓ
Kazahsztán–Kanada 0–8 (0–1, 0–2, 0–5)
B-CSOPORT (STOCKHOLM)
5. FORDULÓ
Norvégia–Lettország 3–0 (1–0, 2–0, 0–0)
Németország–Dánia 2–1 (0–0, 1–1, 1–0)
6. FORDULÓ
Olaszország–Svédország 0–4 (0–2, 0–1, 0–1)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Kanada65
1
30–14
1616
2. Finnország 5
4 1
17–8
9
12
3.
Egyesült Államok
5
2
2

1
22–15
7
10
4. Szlovákia 5
3
2 15–9
6
9
5.Franciaország5
2
315–26−11
6
6. Svájc 5
2 3
14–15
–1 6
7. Fehéroroszország 5
1 4
9–16 −7
3
8. Kazahsztán 6
1
5 10–29
−19
1

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 5 5 21–8 13 15
2. Svédország 6
5
1 25–15 10 15
3. Csehország 5 3 1 1 16–8 8 11
4. Norvégia 5 2 1 2 15–13 2 7
5. Lettország 5 2 3 11–13 –2 6
6. Németország 5 2 3 9–11 –2 6
7. Olaszország 6
1 5
6–27
−21
2
8. Dánia 5 1 4 9–17 −8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik