Jégkorong-vb: Szlovákia kiejtette Kanadát Helsinkiben

Vágólapra másolva!
2012.05.17. 14:16
null
Bár 2–0-nál még korainak tűnt a szlovák öröm, 2–3-ról fordított, és nyert északi szomszédunk (Fotó: Reuters)
Címkék
Szlovákia, Oroszország és Finnország már elődöntős a jégkorong-világbajnokság, miután mindhárom együttes sikerrel vette a negyeddöntőt, utóbbi két gárda éppen egymással találkozik majd az elődöntőben. A szlovákok kisebb meglepetésre egy góllal legyőzték Kanadát, az oroszok hárommal a norvégokat. A finnek kiegyenlített csatát vívtak az amerikaiakkal, a győztes gólt 9 mp-vel a vége előtt szerezték.

 

Szlovákia–Kanada

Az első harmadban a szlovákok meglepték a kanadaiakat, az első tíz percben a fehér mezesek több helyzetet is kidolgoztak, Tomás Kopecky révén vezetést is szereztek, majd Miroslav Satan növelte az előnyt a láthatóan megdöbbent kanadaiakkal szemben.

A harmad végére a szlovák lendület kezdett alábbhagyni, Kanada a harmad végére lövésarány tekintetében is felzárkózott, de a periódust e tekintetben 10:6-ra megnyerték az első 20 percet. Evander Kane révén mégis talált egy gólt Kanada, amely a második játékrészre megújult, s fordítani tudott.

A 17:7-es kapura lövési arány hűen tükrözi a második 20 perc játékát, s a mezőnyfölény nem volt meddő: Jeff Skinner emberelőnyös találatával a 27. percben egyenlített, Alex Burrows 38. percben lőtt góljával pedig megszerezte a vezetést.

A záró játékrészben a szlovákok meg tudtak újulni, Milan Bartovic egyéni akció végén egyenlített, majd Ryan Getzlaf Juraj Mikussal szemben elkövetett durva szabálytalanságát követően két és fél perccel a vége előtt öt perc plusz véglegest kapott.

Az előnyt Michal Handzus távoli bombájával kihasználta Szlovákia, és 4–3-as vezetést szerzett. Kanada emberhátrányban maradt, így hiába vitte le Cam Ward kapust, az egyenlítésre nemigen nyílt lehetősége, és az elmúlt két évhez hasonlóan búcsúzott a legjobb nyolc között.

Lars Haugen és a norvég válogatott búcsúzott
Lars Haugen és a norvég válogatott búcsúzott

Oroszország–Norvégia

A találkozón a papírformának megfelelően a csoportmérkőzések során is nyerő (4–2) oroszok domináltak, és a nyolcadik percben meg is szerezték Alekszandr Ovecskin találatával. A norvégok Per-Age Skröder révén négy perccel később egyenlítettek, de a szünetre így is a szbornaja vonult előnnyel – Alekszandr Popov góljának köszönhetően (2–1).

Még az első harmad végén ugyanakkor megfogyatkoztak az oroszok (Jevgenyij Birjukov kétperces kiállítása miatt), amelyet a norvégok a folytatás első percében ki is használtak (Patrick Thoresen volt eredményes), és bár a játékrész során ezt követően háromszor is emberelőnybe próbálkozhattak a Ovecskinék, 16 kapura lövésük mindegyike kimaradt, így az ebben a húsz percben mindössze négyszer kísérletező norvégok a záró felvonásra 2–2-es, kifejezetten kedvező állás mellett készülődhettek.

Az utolsó harmadban azonban már nem kegyelmeztek az oroszok, a kapura lövési párbaj 40–19-re megnyerő együttes Alekszej Jemelin révén harmadszor is előnybe került, ezután azonban már nem az újabb egyenlítés következett, hanem még két orosz találat, Nyikolaj Zserdjev gólja után Ilja Nyikulin emberelőnyből állította be az 5–2-es végeredményt.

Finnország–Egyesült Államok

Kanada után az Egyesült Államok is búcsúzott negyeddöntőben, miután utóbbi a társrendező, címvédő Finnországtól kapott ki hihetetlen körülmények között 3–2-re. A finnek győztes gól 9 mp-vel a harmadik harmad vége előtt született meg. A finnek majd Oroszországgal játszanak az elődöntőben.

Az amerikaiak csomagolhatnak
Az amerikaiak csomagolhatnak

Az első harmad eleje és vége kiegyenlített játékot hozott, de közben a fizikai erőfölényüket érvényre juttató, azt kellő ötlettel is megtöltő amerikaiak olyan mezőnyfölényre tettek szert és a kapura olyan veszélyesen játszottak, hogy a finnek csak a kiváló formában védő Petri Vehanennek köszönhették, hogy maradt a gól nélküli állás.

Elszántabb, így veszélyesebb finnek érkeztek ki a második felvonásra, fegyelmezett védekezésükből pillanatok előtt alakított ki veszélyes kontrákat és kapura lövéseket, az amerikaiak hálóőrének, Jimmy Howardnak is keményen kapaszkodnia kellett. A 34. percben aztán egy kivédekezett emberhátrány után már ő is tehetetlen volt, pedig csatártársai vezettek két olyan akciót, ami kisebb földharccal ért véget a finn kapu előtt. Mégis utóbbiak kerültek előnybe: a jobb szélen meglóduló Jesse Joensuu erős és pontos, félmagas lövése akadt be a kapu hosszú, jobb oldalába. Nem sokáig, konkrétan 21 mp-ig tudták megtartani a vezetést a társrendezők: egy elcsent korongból vezettek akciót az amerikaiak, a kapu előtt belőtt korongot a tömeg mögött jól és üresen helyezkedő Kyle Palmieri tolta be.

Élvezetes és lendületes volt a harmad befejezése, bármelyik csapat újabb gólt érhetett volna el, de ez egyiknek sem sikerült. Nem úgy, mint a harmadik felvonás elején... Justin Faulk a kék vonalról, a palánk mellől süvített rá egy korongot, Vehanenről lejött a korong, vesztére Bobby Ryan elé, aki nem sokat vacakolt, hanem azonnal betette a hosszúba. Az Egyesült Államok fordított, de még 18:21 perc maradt a finneknek legalább az egyenlítésre. Ami érdekes körülmények között született meg. Sokat dolgoztak a finnek az egalizálásért, de hiába érdemelték meg, véleményesen jutottak hozzá. Az 54. percben Jussi Jokinen centerezett, ahol az érkező Mikko Koivi korijáról pattant a kapuba a korong. A vezető bíró némi videózás után érvényesnek ítélte a gólt: a finnek nem volt rúgó mozdulata, de mégiscsak úgy tette a lábát, hogy bebelsőzze a korongot. A záró felvonást nagyon megnyomó finnek nem akartak túlórázni, próbálták eldönteni hatvan perc alatt a találkozót, és ez a hajrában össze is jött. Petri Kontiola a palánk mögül kotort vissza egy korongot, az amerikai védők rosszul helyezkedtek és váltottak, így Joenssu másodszor volt eredményes, ezúttal közelről.


JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Finnország–Egyesült Államok 32 (0–0, 1–1, 2–1)
Helsinki
G: Joensuu 2, Koivu, ill. Howard, Ryan
Oroszország–Norvégia 5–2 (2–1, 0–1, 3–0)
Stockholm
G: Ovecskin, Popov, Jemelin, Zsergyev, Nyikulin, ill. Skröder, Thoresen
Szlovákia–Kanada4–3 (2–1, 0–2, 2–0)
Helsinki
G: Kopecky, Satan, Bartovic, Handzus, ill. E. Kane, Skinner, Burrows
KÉSŐBB
Svédország–Csehország 20.15 (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik