Jégkorong-vb: az első három közé kerülés a cél az MJSZ elnöke szerint

Vágólapra másolva!
2018.04.20. 16:57
Az első három közé kerülés a cél a magyar jégkorong-válogatottnak a vasárnap kezdődő budapesti divízió 1/A-s világbajnokságon – fogalmazta meg a hazai szövetség (MJSZ) elvárását az elnök, Such György.

„A szövetségi kapitánnyal szemben a nyilvánosság előtt is megfogalmazott követelmény az, hogy az első háromban kell végezni, azzal együtt is, hogy mindannyian tudjuk, mennyire kiegyenlített a mezőny, és hogy egy-egy meccs eredménye nüanszokon is múlhat” – idézte az MJSZ honlapja a szövetség első emberét.„A szövetségi kapitánnyal szemben a nyilvánosság előtt is megfogalmazott követelmény az, hogy az első háromban kell végezni, azzal együtt is, hogy mindannyian tudjuk, mennyire kiegyenlített a mezőny, és hogy egy-egy meccs eredménye nüanszokon is múlhat” – idézte az MJSZ honlapja a szövetség első emberét.

A magyar válogatott vasárnap a kazahok ellen kezdi meg szereplését a Papp László Budapest Sportarénában – a zömmel orosz élvonalbeli (KHL) játékosokból álló csapat tudta legutóbb megverni a magyarokat, a katowicei felkészülési tornán februárban. Azóta hétszer diadalmaskodott Jarmo Tolvanen alakulata, legyőzte többek között a soron következő ellenfeleit is. Hétfőn az olaszokkal, szerdán a szlovénokkal, csütörtökön a lengyelekkel játszik a magyar válogatott. A világbajnokságot a tavaly feljutó britek elleni szombati összecsapással zárja a magyar együttes.

Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe – a jövő évi vb-t Pozsonyban és Kassán rendezik –, az utolsó pedig 2019-ben a divízió 1/B-ben szerepel majd.

Such a Portfoliónak adott interjúban kiemelte, a válogatott prémiuma nagyjából 25-60 millió forint között lesz, „ha elérik a kitűzött célt, és nyilván a feljutás esetén közelítenek a felső határhoz”.

Az elnök beszélt a rendezés költségeiről is, mint mondta, a jegybevétel már most kétszer akkora, mint a 2013-as vb-n, meghaladja a 120 millió forintot, míg a teljes költségvetés nagyjából 500 millió forint lehet. Hozzátette, a költségekhez a nemzetközi szövetség (IIHF) is hozzájárul, ez elsősorban a csapatok elszállásolását fedezi. Szerinte az állami támogatással együtt szerény veszteség lehet a végső egyenleg.

Kitért rá, hogy a nem magyar érdekeltségű meccsekre a külföldről érkező szurkolók mellett kedvezményekkel igyekeznek becsalogatni nézőket, iskolai csoportokat, sportolókat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik