Jégkorong: változtatásokat tervez az IIHF az amerikai hokis halálos balesete miatt

2023.11.10. 15:01
Változtatásokat tervez a jégkorongozók biztonsági felszereléseit illetően a nemzetközi szövetség (IIHF) azután, hogy az amerikai Adam Johnson halálos kimenetelű balesetet szenvedett a Nottingham Panthers mérkőzése közben.
Az IIHF változtatásokat tervez Adam Johnson halála miatt (Fotó: Getty Images)
Az IIHF változtatásokat tervez Adam Johnson halála miatt (Fotó: Getty Images)

 

Gyász: a penge elvágta a nyakát meccs közben, elhunyt a Nottingham hokisa
Adam Johnson tragikus halála után a nyakvédő használatát szorgalmazzák

Luc Tardif, az IIHF elnöke a Landshutban zajló Német Kupa helyszínén úgy nyilatkozott, hogy azt szeretnék, ha a jövőre sorra kerülő csehországi világbajnokságon már nagyobb biztonságban lennének a játékosok.

„Nem akarjuk elsietni a dolgot, mert valóban jó védelemre van szükségünk. Ezt pedig a lehető leggyorsabban megvalósítjuk” – jelentette ki az elnök. A következő vb-t Prágában és Ostravában rendezik május 10. és 26. között.

„Egyeztettünk már az orvosi bizottsággal és a játékvezetőkkel. Velük együtt azon dolgozunk, hogy gyorsan döntésre jussunk ebben az ügyben” – tette hozzá Tardif. „Meg kell győződnünk arról, hogy az új védelmi rendszerre garanciát is kapunk, aztán ennek megfelelően kell a vonatkozó szabályokat kialakítanunk” – mondta.

A korábban 13 mérkőzésen az NHL-es Pittsburgh Penguinsben is szereplő Adam Johnsonnak október végén a Sheffield Steelers otthonában rendezett meccsen egy ütközést követően egy korcsolyapenge elvágta a nyakát. A pályán elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
6 órája

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
Tegnap, 7:59

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
2026.11.06. 09:48

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
2026.11.05. 08:43

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16