Jégkorong: Szirányi és Rajna is távozott Fehérvárról

K. G., SZ. A.K. G., SZ. A.
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 17:47
null
Szirányi Bence és Rajna Miklós (balra) nem marad Fehérváron (Fotó: Fehérvár AV19)
Alapemberét veszíti el a Fehérvár AV19, amely így csak ebben az átigazolási idényben már hat magyar távozónál jár – miközben a légiósok csőstül jönnek.

Immár bizonyos: Kocsis Ferenc, Vincze Péter, Szaller Márk és Kiss Zsombor után Rajna Miklós és Szirányi Bence sem a Fehérvár AV19 csapatában folytatja a pályafutását – azaz újabb magyar játékosok távoznak az egyetlen magyar EBEL-együttestől.

„Pénteken találkoztam a klubvezetőséggel, leültünk egymással beszélgetni, és ez alapján egyértelművé vált: ők sem velem képzelték el a folytatást, és én sem feltétlenül szerettem volna maradni. Tulajdonképpen közös megegyezéssel távozom, senkiben sincs tüske, harag vagy bármiféle rossz érzés – mondta lapunknak a hat világbajnokságot megjáró, rutinos harmincesztendős Szirányi Bence, aki a Székesfehérváron eltöltött öt idénye alatt a csapat és a válogatott egyik oszlopává nőtte ki magát. – Persze a váltás mindig nehéz, főleg egy ilyen hosszú időszak után, de szerencsére a családom és mindenki támogat, így azért lényegesen egyszerűbb a helyzet. Szerettem Fehérváron játszani, beleadtam apait-anyait, és nagyon élveztem a hokit, főleg ahogy elkezdtem öregedni és érni. Abban az értelemben van bennem egy kis hiányérzet, hogy nagyon szerettem volna olyan Volánban jégkorongozni, amely nagyon sikeres. Az első két évemben nem is voltunk rosszak, ám utána sajnos nem úgy sikerültek a dolgaink, ahogy szerettük volna."

„Ezúton szeretnék megköszönni nektek minden biztatást, minden segítséget, amit az elmúlt hat évben Székesfehérváron kaptam – szólt a szurkolókhoz a Fehérvár Facebook-oldalán Rajna Miklós. Nagyon szép hat évet töltöttem itt, nagyon sok barátot szereztem, nagyon szívemhez nőtt a város. Sajnálom, hogy így alakult, de a profi sportélet már csak ilyen, nekem is tovább kell lépnem. Maradjatok továbbra is a csapat mellett, nem is tudjátok, hogy mennyi mindent jelent nekünk a biztatásotok! Még találkozunk!"

Nem nehéz észrevenni, hogy míg a távozók között egyre több a magyar, addig az érkezői oldalon megint szinte kizárólag „zsákbamacska-légiósok" szerepelnek (az egyedüli magyar a honosított Andrew Sarauer). Ezt egyrészt szokatlan látni az elmúlt években rendre a legjobb magyar játékosokból összegyűjtött bázisára építő, és az utánpótlás-nevelés csúcsra járatását a zászlajára tűző klubtól, másrészt ez az irányvonal az elmúlt két-három szezonban sem vezetett sok jóra.

Hogy Szirányi hol folytatja, egyelőre titok, annyi biztos, hogy országon belül vált („Mivel augusztusban születik a harmadik gyermekem, a légióskodás szóba sem jöhetett" – mondta) – talán a szlovák Extraligába igyekvő DVTK, MAC kettős egyikénél köt majd ki. Rajnáról az utóbbi hetekben Franciaországról pletykáltak, de semmi sem biztos.

A Fehérvárral Kóger Dánielnek, Erdély Csanádnak, Hári Jánosnak és Stipsicz Bencének élő szerződése van, így ők minden bizonnyal maradnak magyar magként.

JÁTÉKOSMOZGÁSOK A FEHÉRVÁR AV19-NÉL
Érkezett:
Ryan Glen (kanadai; Villach, osztrák), Tero Koskiranta, Harri Tikkanen (mindkettő finn; Medvescak Zagreb, horvát), Anze Kuralt (szlovén; Amiens, francia), Andrew Sarauer (kanadai-magyar; Villach, osztrák)
Távozott: David Gilbert, Olivier Latendresse, Brett Palin (mindhárom kanadai; ?), Kiss Zsombor (La Chaux-de-Fonds, svájci), Kocsis Ferenc, Szaller Márk (mindkettő Újpest), Jeff LoVecchio (amerikai; ?), Antonin Manavian (francia; ?), Ales Music, Luka Vidmar (mindkettő szlovén; ?), Juha Uotila (finn; ?), Rajna Miklós, Szirányi Bence, Vincze Péter (mindkettő ?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik