Jégkorong: Somogyi és Hüffner visszatért Dunaújvárosba

Vágólapra másolva!
2011.05.13. 15:34
Címkék
A Dab.Docler jégkorongcsapata két dunaújvárosi nevelésű játékossal erősítette meg keretét: a 20 éves Somogyi Balázs és a 24 éves Hüffner Adrián a Vasastól igazolt el, és mindketten két-két éves szerződést írtak alá, számolt be róla a dabdocler.hu.

„A csapat célja, hogy a következő szezonban egyszerre induljon az osztrák másodosztályt jelentő Nationalligában és a magyar ob I-ben, illetve a Mol Ligában. Ehhez természetesen megerősített játékoskeretre van szükség, aminek megteremtésére intenzív erőfeszítések történtek és történnek jelen pillanatban is” – nyilatkozta a honlapon Azari Zsolt klubvezető.Azari Zsolt klubvezető.

Hüffner 2008-ban igazolt el Dunaújvárosból az Újpest csapatába, ahol két szezont töltött el, majd rövid ferencvárosi kitérő után idén a Vasasban fejezte be a szezont.

Somogyi 2007-ben, 16 évesen szerződött a salzburgi utánpótláscsapatba, majd két év után a Budapest Starsban, illetve később a Vasasban folytatta karrierjét.

Legfrissebb hírek

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülővárosában dicsőült meg

Kézilabda
4 perce

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
9 perce

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
21 perce

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
32 perce

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
38 perce

Légióskörkép: Varga Barnabás túl az első AEK-gólon, Kerkez és Szoboszlai gólpasszt adott

Légiósok
40 perce

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
1 órája

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik