nemzetisport.hu 2019.05.02 19:18 Frissítve: 2019.05.02 19:43

Jégkorong: Sofron István a MAC Újbudához igazolt!

A magyar válogatottal a Kazahsztánban zajló divízió 1/A-csoportos világbajnokságon szereplő Sofron István már korábban bejelentette, hogy szerződése lejártával minden valószínűség szerint távozik klubjától, a Fehvár AV19-től, s mára az is kiderült, hogy a szlovák Tipsport Ligában érdekelt MAC Újbudánál folytatja.

 

Délelőtt gólt, délután klubváltást ünnepelhetett (Fotó: Tumbász Hédi)

Sofron egy éve érkezett a fehérváriakhoz, ám Hannu Järvenpää vezetőedzővel nem igazán passzolt össze az elképzelésük, Sofron korábbi EBEL-gólkirályként kiszorult az emberelőnyös és emberhátrányos sorokból, s úgy érezte, kevés játékidő jut neki a harmadik sorban, ezért a váltás mellett döntött.

A világbajnokságon csütörtök délelőtt a litvánok ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen megszerezte századik pontját a válogatottban, délután pedig a MAC bejelentette, hogy szerződtette a 31 éves hokist.

A MAC-nál minden bizonnyal nem lesznek olyan problémái Sofronnak, mint Järvenpää mesterrel a Volánnál, hiszen a fővárosiaknál Majoross Gergely lesz az edzője, aki jelenleg a válogatott megbízott szövetségi kapitányaként is dolgozik – azaz igazán jól ismeri új játékosát.

„Nagyon boldog vagyok, hogy nálunk folytatja a pályafutását. Az elmúlt év nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna, és minden pillanatban azt látom rajta, csak azért is meg akarja mutatni mindenkinek, hogy mire képes. A mi keretünknek nagy szüksége van egy energikus, gyors, megtermett góllövőre, és tudom, hogy Sofi mindezt hozni tudja” – mondta Majoross.

A 31 éves játékos választásában nagyon sokat számított, hogy érdi lakhelyéhez közel legyen az új klubja, ám ennél is fontosabb volt számára, hogy a MAC vezetőin érezte a belé vetett bizalmat.

„Mindenképpen szerettem volna váltani az idei szezon után, amikor megtudtam, hogy Hannu Järvenpää marad a vezetőedző. Kevés játéklehetőséget biztosított számomra, nem számított rám emberhátrányban, és emberelőnyben is csak nagyon ritkán használt, így a meccsek kilencven százalékában tíz-tizennégy perc játékidőt kaptam, ami nem elegendő" – nyilatkozta a fővárosi klub közösségi oldalán Sofron.

Hozzátette, ha egy játékos igazán jó szinten szeretne jégkorongozni Magyarországon, akkor manapság három csapat jöhet szóba, s ezek közül a MAC Újbuda bizonyult a legideálisabbnak számára, érdi lakosként először is a közelség miatt. A csatár hangsúlyozta, a szakmai stábbal és a tulajdonossal folytatott beszélgetései során érezte, fontos nekik, hogy ott játsszon a következő idényben, ezért minden tőlük telhetőt megtettek.

„Nagyon jólesett a törődés és a bizalom. Ezt sajnos Fehérváron nem kaptam meg idén, így szívesen fogadtam el az erőn felüli ajánlatukat, amiért köszönettel tartozom” – nyilatkozta.

Sofron minimális célja, hogy új csapata bekerüljön a szlovákiai Tipsport Liga rájátszásába.

2019.09.12 09:53:24

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar élvonalbeli jégkorong-bajnokság 2019–2020-as kiírásának adatbankja.

2019.09.03 15:45:37

Jégkorong nemzetisport.hu

Az EBEL-ben érintett Fehérvár AV19 és a Tipsport Ligában szereplő MAC és DVTK bajnoki menetrendje.

2019.08.22 23:51:43

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A nagy rácsodálkozók aligha voltak tisztában azzal, hogy a hölgyek éppúgy a sportág születése óta hokiznak, mint a férfiak. Igaz, eleinte nem keltették marcona harcosok benyomását.

2019.07.19 18:19:16

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

Kangyal Balázs végigélte a sportág hazai felemelkedését, 50. születésnapján vissza is, előre is tekint.

2019.06.17 21:30:03

Jégkorong nemzetisport.hu

A 34 éves kanadai center pályafutása első bajnoki címe után akasztja szögre a korcsolyát.