Jégkorong, Mol Liga: pont nélkül maradt az FTC és a DAB

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 21:01
null
A DAB a 29. percben már négygólos hátrányban volt Miskolcon (Fotó: Jezoviczki Máté)
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a Dab.Docler idegenben, az FTC-ESMTK pályaválasztóként szenvedett kétgólos vereséget. A címvédő Miskolcon kapott ki, a ferencvárosiaknál a brassóiak bizonyultak jobbnak. A Nové Zámky szétlövéssel nyert otthon a Csíkszereda ellen.

 

Miskolc–DAB

Félórányi előnyt adott a DAB a házigazdáknak, akik kétszer akcióból, kétszer fórból vették be Kiss Tamás kapuját. Tóth Adrián ekkor 2+1-gyel, Hajós Roland 1+1-gyel, Popovics Patrik három assziszttal állt. A kapuscsere után összekapta magát a Dunaújváros, a második harmad második felében két perc alatt felzárkóztak mínusz kettőre – utóbbinál emberhátrányból találtak be –, majd Gröschl Tamás 59. perc elején szerzett góljával már ott lihegtek közvetlen a Jegesmedvék nyakában. A végjátékban kockáztatott a DAB, lehívta a kapusát, Tóth Adrián pedig üres kapus góllal büntetett – így ő hárommal zárt –, és döntötte el egyben a mérkőzést. Az asszisztot az ötödik hazai találatnál a Hajós, Popovics duó húzhatta be magának...

FTC-ESMTK–Brasov

Az első harmadot eltolta a házigazda, így 0–2-ről kapaszkodhatott, de Tőkési Lajos 49. percben szerzett találatával már iksz volt az állás. A hajrában aztán a vendégek ismét vezetést szereztek, majd üres kapus góllal bebiztosították a győzelmüket.

Nové Zámky–Csíkszereda

Az érsekújváriak előbb kétszer kiegyenlítették egygólos hátrányukat, majd 32. percben megszerzett előnyüket – 32 mp alatt fordítottak – megtartották az 57. percig. A csíkiak túlórára mentették ugyan a meccset, de a szétlövésben a házigazdák bizonyultak jobbnak.

JÉGKORONG, MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

MISKOLCI JEGESMEDVÉK–DAB.DOCLER 5–3 (2–0, 2–2, 1–1)
Miskolc, 900
n
éző. V: Varjú, Halassy, Pálkövi, Gangel
MISKOLC: DUSCHEK – De Bruyn, Boyle (1), Rafaj, Dubek, Faith – Hegyi Á. (1), Láda B., POPOVICS (4), TÓTH A. 3 (1), HAJÓS 1 (2) – Vojtkó, Durco, Fliszár, Miskolczi, Ritó 1 – Budai R., Roczanov, Orosz. Edző: Bob Dever
DAB: Kiss T. (Kalnins) – Hüffner, Lindgren, Somogyi, Pavuk (2), Ladányi – Erdélyi T., Huba (1), AZARI 1, Galanisz (1), Szappanos – Jabornik, Nagy R., Léránt, PAPP V. 1, Kiss Á. – Hruby G., Szabados, GRÖSCHL 1. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Bob Dever:
– Ez nem volt szép győzelem, sokkal inkább küzdelmes és harcos diadal. Négy nulla után levettük a lábunkat a gázpedálról, felhoztuk ellenfelünket, de a sikert végül kiharcoltuk.
Stephan Lundh: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Egyéni hibáink miatt elhúzott ellenfelünk, aztán az utolsó pillanatokig küzdöttünk, de nem tudtunk egyenlíteni.

FERENCVÁROS BP. ESMTK–CORONA 2010 BRASOV (romániai) 2–4 (0–2, 1–0, 1–2)
Pesterzsébet, 300
néző. V: Kincses G., Mayer G., Abonyi, Kis-Király
FTC-ESMTK: BUDAI K. – Győri, Ölander (2), Dancsfalvi, Berta, FEIL – Mestyán, TŐKÉSI 1, Pál Z., Fodor Cs., POTILA (1) – Lencsés, LINDQVIST 1, Ojanen, Vaszjunyin, Síjka – Papp Cs., Wéber, Horváth D., Borbás (1), Kiss G. Edző: Dobos Tamás
BRASOV: POLC – Wehrs (1), PISZARENKO, Zsók, Péter Zs., Gliga – Masztaleriu, HIETAMäKI, Molnár Zs., SALUGA 1, VIRÁG CSANÁD 2 (1) – Oprea, János, Imecs, Dumitru, BÁLINT ZS. – Péter R. (1), ANTAL ZS. 1, Petres (1). Edző: Kjell G. Lindqvist
Kiállítások: –, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás:
– Az első harmadban két elkerülhető gólt kaptunk, aztán visszajöttünk a meccsbe, de sajnos a hajrá nem sikerült. Néhány játékosom kicsit elszállt magától az utóbbi hetek sikerei után, velük el kell majd beszélgetnem.
Kjell G. Lindqvist: – A meccs közepén kissé gyengén játszottunk, de aztán a végére belehúztunk, és nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk. Büszke vagyok csapatomra!

M. NOVÉ ZÁMKY (szlovák)–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 4–3 (0–1, 3–1, 0–1, 1–0) – szétlövéssel
Érsekújvár, 1486
néző. V: Németh M., Caprnka (szlovák), Kormos, Soós
NOVÉ ZÁMKY: Chovan – Kowalczyk 1, Baron, Stefanka, Caladi (1), Ruzicka 1 – Sucharda, Siska, Dubec (1), Uram (1), FROLIK 2 – Zajac (1), Pavesic (1), Fiala, Korytko, Uhnák – Kubica, Král, Hardi. Edző: Ladislav Lubina
CSÍKSZEREDA: Ruczuj – Góga, Hruby, Curilla, Mihály E., Novák – Kósa, Papp Sz. (1), MOLDOVÁN 1 (2), SZŐCS 2, Bíró T. (1) – Bors, Nagy I. (1), Molnár Z, Becze T., Farkas T. – Salló, Gecse, Danton, Péter, Bíró O. Edző: Gál Sándor
Kiállítások: 4, ill. 4 perc

AZ ÁLLÁS
1. HC Nové Zámky 27 14 4 3 6 108– 78 +30 53
2. HSC Csíkszereda 27 13 4 2 8 82– 80 +2 49
3. Miskolci Jegesmedvék 28 11 6 2 9 97– 83 +14 47
4. Dab.Docler 26 13 2 3 8 96– 68 +28 46
5. Ferencváros Budapest ESMTK 29 11 3 6 9 122–111 +11 45
6. ASC Corona Brasov 29 13 1 4 11 100–92 +8 45
7. UTE 26 1 1 24 41–134 –93 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik