Jégkorong Mol Liga: az Újpest ráijesztett a Fradira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.20. 21:08
null
A Miskolc három gólja a pontszerzéshez sem volt elég Brassóban (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
Jégkorong Mol Liga alapszakaszában erdélyi túrájának második mérkőzését is elveszítette a Miskolc – tegnap Csíkszeredában kapott ki kettővel, ma Brassóban hárommal –, a DAB tízgólos rangadót nyert meg az Érsekújvár ellen, az Újpest pedig ráijesztett az FTC-ESMTK-ra.

 

DAB–Nové Zámky

Nagy meccset vívott egymással a liga két meghatározó alakulata. Potyogtak a gólok, előbb a hazaiaknak, majd a tabellán picit mostanság hátrébb szoruló vendégeknek kellett egyenlíteniük. Aztán a második harmad végjátékában duplázó Acélbikák a záró harmad előtt megléptek eggyel. A hajrában kockáztatott az Érsekújvár, levitte a kapusát, de előbb Ladányi Balázs, majd a negyedik vendéggól után Nagy Richárd is betalált, így kétgólos hazai siker született.

Brasov–Miskolc

Az első harmadban háromgólos előnyhöz jutó brassóiak a 39. percig néggyel vezettek, de a Jegesmedvék hiába szépítettek fórból – és szereztek még másik kettőt a folytatásban emberelőnyből –, igazából lőtávolon kívül voltak, nem volt esélyük a pontszerzésre.

FTC-ESMTK–UTE

A zöld-fehérek a papírformának megfelelően az első harmad végére megléptek hárommal, és az újpesti szépítés után sem úgy nézett ki, hogy bármi bajuk lehet. Pedig majdnem lett! A lila-fehérek a hajrá előtt kevesebb mint egy perc alatt dupláztak, és felzárkóztak egygólos hátrányra. A végén levitték a kapusukat, a rutinos ferencvárosi támadó, Kiss Gábor pedig ezt kihasználva eldöntötte a találkozót.

JÉGKORONG MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

DAB.DOCLER–HC NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai) 6–4 (1–2, 3–1, 2–1)
Dunaújváros, 600
néző. V: Haszonits, Németh M., Abonyi, Pálkövi
DAB: Sevela (1) – Lindgren (2), Hüffner 1, LADÁNYI 1, Szappanos (2), KISS Á. 1 (1) – Huba, NAGY R. 1, Azari (1), Gröschl, Peterdi – Jabornik (1), Hruby G., Somogyi, Contois (1), Papp V. 1 – Magosi E., Léránt 1, Pavuk (1), Szabados. Edző: Stephan Lundh
NOVÉ ZÁMKY: Chovan – Král, Kowalczyk (1), Podstavek, O. Stefanka, DUBEC 1 – Baron, Kames (1), HURTAJ 1 (1), WEISSMANN, Frolik (1) – Sucharda, Pavesic, M. Stefanka (1), CALADI 1 (1), UHNÁK 1 – Siska, Hrudik, Fiala, Korytko, Ruzicka. Edző: Robert Spisak
Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh:
– Sok helyzetet alakítottunk ki, jó mérkőzést játszottunk, igazi rangadó volt, nagyon értékes győzelmet arattunk. Örülök, hogy a játékosaimnak többször is sikerült felpörögniük.
Robert Spisak: – Pontért jöttünk, jól is játszottunk, de pechünk volt. Görcsösen kezdtünk, aztán sikerült fordítanunk, ám három kettőnél hiába irányítottunk, nem tudtuk belőni a helyzeteinket. Remélem, a folytatásban jobb eredményeket érünk el.

CORONA 2010 BRASOV (román)–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 6–3 (3–0, 1–1, 2–2)
Brassó, 1500
néző. V: Csomortáni, Máthé I., Gergely L., Rédai (mind romániai)
BRASOV: Polc – Wehrs, Nagy Cs. 1 (1), Zsók 1 (1), Saluga 1 (3), Gliga 1 (3) – Mastaleriu, Hietamäki, Fodor Cs 1 (1), Molnár Zsolt, Petres 1 (1) – Piszarenko, János, Imecs, Bálint Zs., Virág Csanád – Dumitru, Oprea, Péter Zs., Márton. Edző: Kari Rauhanen
MISKOLC: Duschek – Boyle, Vojtkó, Knox 2, Metcalfe (1), Roczanov – Láda B., Durco, Szilágyi, Miskolczi, Faith (1) – De Bruyn (1), Hegyi Á. (1), Hajós 1, Popovics (1), Tóth A. – Budai R., Fliszár, Rafaj (1). Edző: Bob Dever
Kiállítások: 8, ill. 6 perc

FERENCVÁROS BP. ESMTK–ÚJPESTI TE 5–3 (3–0, 1–1, 1–2)
Pesterzsébet, 300
néző V: Halassy, Kincses G., Gangel, Soós D.
FTC: Budai – Géczi, Lindquist, Vaszjunyin (1), Kiss G.1, Feil – MESTYÁN (1), Tőkési (1), Pál Z. 1, Gibbs Sjödin, Dancsfalvi – Győri, Lencsés, OJANEN (3), POTILA 2 (2), Sijka 1 (1) – Wéber, Németh P., Nagy L., Papp Cs. Edző: Dobos Tamás
UTE: Pleszkán – Maklári, Zalavári, Reiter 1, PICHLER 1, Farkas L. – Horváth A., Garbacz, Sweeney 1, Fekti Á., Crichton (1) – Hodos, Sommer, VIRÁG T. (1), Virág Csaba, COLEMAN 1 – Bereczki, Kovács V., Szirányi D., Dömötör. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás:
– Jól játszottunk, főleg az első harmadban, amikor belőttük a helyzeteink javát. Az utolsó harmadban, a két gyors újpesti gól után sem éreztem veszélyben a győzelmünket.
Ancsin János: – Az első harmadban – érzésem szerint – három talált góllal tudott elhúzni a Fradi. A befejező játékrészben mindent megtettünk az egyenlítésért, de a szerencse ebben a szezonban egyszerűen nem akar mellénk állni.

AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 40 24 5 3 8 165–100 +65 85
2. Miskolci Jegesmedvék 41 18 7 4 12 145–114 +31 72
3. ASC Corona Brasov 41 21 1 5 14 136–116 +20 70
4. HC Nové Zámky 40 18 4 5 13 152–132 +20 67
5. HSC Csíkszereda 39 16 7 2 14 118–123 –5 64
6. Ferencváros Budapest ESMTK 40 15 3 8 14 160–157 +3 59
7. UTE 41 1 1 1 38 70–204 –134 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik